Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 8. szerda
Élő cikkek

ÉLŐ: Le Mans-közvetítés 24 órán át

Kövesd velünk élőben egy teljes napon át a Le Mans-i 24 órás versenyt: maratoni közvetítésünkben megpróbálunk rámutatni minden érdekességre, és segítünk végigkövetni a világ legnagyobb autóversenyét.

Mérhetetlen nagy szeretettel köszöntünk titeket a 89. Le Mans-i 24 órás verseny bő egy napon át tartó élő szöveges közvetítésében. Engem Gellérfi Gergőnek hívnak, s az első etapban egészen hajnal háromig én próbálom tartani a lépést a Le Mans-ban zajló eseményekkel, ezt követően veszi át a stafétát Balogh Tamás, majd később Gobodics Tamás.

A Formula.hu olvasói mellett kiemelten nagy szeretettel üdvözöljük a Formula Podcast hallgatóit is! A Podcast Facebook-csoportja ide kattintva elérhető, ha van kedvetek – és még nem tettétek volna meg –, csatlakozzatok a közösséghez!

Kezdjük a legfontosabb aktuális hírrel: esik Le Mans-ban! Az előrejelzések szerint a verseny első óráiban várható, hogy kitart a csapadék, utána a maradék röpke 21–22 óra már száraz pályán zajlik majd.

Szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani egy kiváló spotter guide-ot, amely segíthet nektek az autók beazonosításában és a versenyzőtriók áttekintésében. A PDF ide kattintva érhető el.

lmp2 A versenyt csak 61 autó fogja megkezdeni, mivel az IDEC Sport #17-es egységét Dwight Merriman szabadedzésen elszenvedett balesete után visszaléptették.

lmh Az új csúcskategóriában, a Hypercarok között öt egység indul, két-két Toyota és Glickenhaus hiperautó, valamint az Alpine tavalyról átmentett LMP1-ese, mely nem más, mint a Rebellion tavalyi autója, és gyakorlatilag az utolsó versenykörülmények között futó LMP1-es autó a világon.

lmp2 Az LMP2-es kategória a legnépesebb idén: összesen 24 egység rajtol el, melyek legnagyobb része a WEC-ből és az ELMS-ből érkezett, de vannak autók Amerikából, az ázsiai sorozatból, valamint egy "független" nevező is: a #49-es High Class autó, benne a két Magnussennel.

Elindult a felvezető kör!

lmp2 És már a rajt előtt itt az első malőr: a #20-as High Class autót fent felejtették a hátsó emelőn... Na ilyet se láttunk még.

pro Az erősebbik GT-kategóriát három márka nyolc autója alkotja: két-két gyári Porsche és Corvette, két "gyakorlatilag gyári" AF Corse Ferrari és két privát Porsche – némi meglepetésre utóbbiak egyike szerezte meg a pole-t az ázsiai Le Mans-sorozatból érkező Hub Auto #72-es.

am A GTE Am-kategóriában 23 autót találhatunk, számos Porsche és Ferrari mellett négy Aston Martin található a mezőnyben – bár minden egység kötelezően tartalmaz úrvezetőket, még ebben a kategóriában is találunk olyan nagy neveket, mint Giancarlo Fisichella vagy épp Nicki Thiim.

Az időjárási viszontagságok miatt még egy felvezető kört teljesítenek az autók.

Hivatalosan elkezdődött a verseny, de a safety car mögött!

Még pontosabban a felvezető autó mögött. Nagyon rosszak a körülmények, de előbb-utóbb meg kell kezdeni a versenyt, erre valószínűleg ennek a körnek a végén kerül majd sor.

Buemivel azt közölték, hogy enyhe eső várható még, mielőtt megkezdődhetnének javulni a körülmények.

Közelednek az autók a célvonalhoz, de a verseny nem kezdődik el, jön egy harmadik felvezető kör. Ez tűnik a felelősségteljes döntésnek, mert a pálya egyes részein nagyon rosszak a viszonyok. A felvezető autó most fokozza a sebességet. 

lmp2 am A lassú körözgetés idején nézzünk néhány érdekesebb egységet: idén is két autót vezet tisztán női legénység, az #1-es rajtszámú Richard Mille Racing P2-esét Calderón, Flörsch és Visser terelgeti, míg az amatőrök között a #83-as Iron Lynx Ferrariban ül három hölgy Bovy, Frey és Gatting személyében.

lmp2 Öt év után újra van innovatív autó a mezőnyben: a #84-es rajtszámú Oreca-Gibsont úgy alakították át, hogy a háromból két versenyzője mozgássérültként tudja vezetni. Sok sikert nekik!

lmh Azt a mindenit! Az egyik Glickenhaus kiforgatta Buemit az első sikánban!

pro A Prót a pole-ból kezdő #72-es is megforog!

lmh  Szenved a #8-as Toyota, ezt nagyon csúnyán elintézték a rajt után... A pálya szélén állva kellett újraindítani Buemi autóját.

lmp2Rengeteg a csúszkálás, most épp az egyetlen elrajtoló IDEC esett be a kavicságyba.

lmh Buemi megint a pálya szélén az Arnage-ban, azért küzd, hogy elérje egyáltalán a bokszokat.

lmh Itt láthatjuk, mit művelt Oliver Pla Buemivel. Persze nem lehet elítélni ezért, rettenetesen nehéz féktáv volt – Buemiéket ez aligha vigasztalja...

lmh Óóóóó, Lapierre megforgott az Alpine-nel! Egyedül maradt az élen a #7-es Toyota, nyomában az ép és a sérült Glickenhausszal!

lmh Így néz ki most a sérült Glickenhaus, melyet Oliver Pla a második helyen hoz most.

lmp2 Ez most kezd sok lenni. Dennis Andersen negyed óra alatt háromszor látogatta meg a pálya szélét a #20-assal.

am Na most, hogy kicsit lenyuggodtak a kedélyek, próbáljuk meg áttekinteni, hogy állnak az egyes kategóriák. Az amatőrök között a világbajnokságban is nagyon erős Cetilar Ferrari #47 áll az élen Fuocóval, ráadásul a négyből három Pro-kategóriás Porsche előtt járnak. Mögöttük jön a Dempsey-Proton #88 és a Team Project 1 #56-os.

pro A Pro élmezőnyét, mely roppant szoros, a két Corvette, a két Ferrari és az amerikai Porsche, a WeatherTech #79 alkotja jelenleg.

lmp2 Az LMP2-t magabiztosan vezeti Antonio Felix da Costa a #38-as Jotával, sőt a két Glickenhausszal is tudja tartani a lépést. Mögötte jön Will Stevens a Panis Racing #65-össel, a harmadik helyért pedig jelen pillanatban Kubica és De Vries harcol a WRT #41-essel és a G-Drive #26-ossal.

Javulni látszanak a körülmények, kevesebb a pörgés-forgás, mint a kaotikus első 10-15 percben. A következő kérdés az lesz, hogy az első kiállásoknál fel lehet-e rakni majd a slickeket.

lmp2 lmh Hoppá! Da Costa megelőzte mindkét Glickenhaust! Erőből a második helyre jön fel a Jota LMP2-ese!

És közben kezdődik a váltás a slickekre legalábbis a GT-k között.

lmp2 Leggyorsabb kört futott a Jota! És úgy otthagyta a két Glickenhaust, ahogy kell.

lmp2 am Nézzük, hogy állnak a hölgyek a slickre váltás előtt. Calderón az #1-est az LMP2 13. helyén hozza most, míg az Iron Lynx autójával Gatting a középmezőnyben halad, kevéssel lemaradva a legjobb Iron Lynx-egységtől, a #80-astól.

lmh A #708-as Glickenhaus büntetést kapott Buemi kilökéséért, aztán jöhet az orrkúpcsere, a kerékcsere és a tankolás.

Sorra zajlanak a kerékcserék, és most jön a #7-es Toyota is. Lassan mindenki felteszi a slcikeket, ami a pálya nedves pontjain újabb káoszt szülhet.

lmh Az Alpine kint maradt a pályán, Lapierre két leggyorsabb kört dobott egymás után – igyekszik javítani a hibáján, hiszen azt megelőzően ott volt a Toyota nyomában, és a tempó tekintetében nem érződött komoly különbség köztük.

lmh A Glickenhausok produkciója kezd kínos lenni: Westbrookot simán megette mostanra a verseny elején "lerendezett" #8-as Toyota, s immár két P2-es előzi meg őket is. Pla jelenleg 13. az összetettben, de ő sokat veszített a kiállás, orrkúpcsere és büntetés kombóval.

lmp2 Da Costa újabb leggyorsabb köre! Alaposan megkergeti az élen álló Toyotát a Jotával.

lmh És az Alpine Buemi mögé jött vissza. Ennyire került sokba az a hiba Lapierre-től. Emlékezhetünk rá, Lapierre még a Toyota versenyzőjeként többször is hibázott az esőben, ami nagy károkat okozott az egységeinek.

lmp2 Sárga zóna érkezik, miután a #25-ös G-Drive-val Merhi beesett a kavicságyba. A két G-Drive autó egyébként hivatalosan Aurus típusú, de valójában ezek is Orecák, csak átbélyegezve. A 24 tagú LMP2-es mezőnyből 23-an Orecával mennek, a kivételt az Eurasia #74 Ligier-je jelenti, akiknek nehéz versenyük van, büntették is őket, jelenleg a 61-ből a 60. helyen állnak.

lmh Buemi hátránya most egy perc a testvérautóval szemben, a második helyen álló Da Costát pedig hamarosan utol fogja érrni, és visszaáll az utoljára a rajtot követő pillanatokban meglévő Toyota 1-2.

Közben eltelt a verseny első egy órája, egyelőre mind a 61 egység versenyben és a pályán van.

Kinek jó hír, kinek nem... Bueminek jelentették, hogy ismételten érkezik az eső – enyhe formában egy óra múlva.

lmh A Glickenhaus belesüllyedt az LMP2 középmezőnyébe: Pla a 11. helyen áll most, míg Westbrook a pár perccel előtti megforgása után a 14. az összetettben.

lmp2 Érdemes szólni egy szót az LMP2-n belül idénre létrehozott Pro-Am (avagy P/A) alkategóriáról: azok az egységek jogosultak az ebben a kategóriában való értékelésre, akiknek felállásában található bronz kategóriás pilóta (azaz gyakorlatilag "úrvezető"). A legjobb ilyen egység jelenleg a kategória 3. (és az összetett  6.) helyén álló Nederland #29-es, melyet Van der Garde és a tehetséges fiatal Van Uitert mellett Frits van Eerd vállalkozó vezet.

lmh Megtörtént: Buemi visszaért a második helyre Da Costa megelőzése után. Hátránya most 56 másodperc a testvérautó, Conway mögött.

lmh Az Alpine sziintén közelít a Jotára, olyannyira, hogy Lapierre jelenleg a leggyorsabb autó a pályán. Kulcsfontosságú lenne számukra egy olyan különbséget elérni az élen álló Toyotához képest, hogy egyazon safety car-vonatba kerüljenek, ha (vagy inkább amikor) elérkezik az első biztonsági autós szakasz.

Rengeteg idő van még hátra, de a rend kedvéért említsük meg, hogy a célbaérési rekord 48 értékelt célba érő még 2017-ből. Jelenleg mind a 61 induló versenyben van.

am Amikor legutóbb szóba került az amatőr kategória, még a világbajnoki éllovas Cetilar Racing vezetett. Nos, Fuoco azóta a hetedik helyig esett vissza, jelenleg Nicklas Nielsen áll az élen az AF Corse Ferrarival, egészen pontosan a #83-assal, őt követi a Dempsey-Proton #88, az AF Corse #54 Fisichellával, az Iron Lynx #80, majd a legerősebb Aston Martin, a #98-as Nicki Thiimmel.

lmp2 Na kérem, még nem telt el másfél óra a versenyből, de a High Class #20-asa a verseny eleji malőr (fenthagyták az emelőn) és három kicsúszás után ezúttal egy büntetést kapott – az ominózus malőr miatt. A hibázgató Andersen után most Sorensen ül az autóban – mire az épp harmadik WeatherTech-bajnoki címe felé tartó Taylor beül az autóba, gyakorlatilag semmire nem lesz semmi esélyük.

lmp2 Zajlanak a második kiállások a P2-eseknél, szóval az ő állásukat majd kicsit később nézzük meg. Azt mindenesetre le kell szögezni, hogy a két mozgássérült versenyző által vezetett innovatív autó, a #84-es a kategória mintegy harmadát előzi jelenleg.

pro Nézzük, hogy áll most a 2023-ban (az amatőrökkel együtt) búcsúzó GTE Pro kategória: ahogy megszokhattuk, ez a legszorosabb géposztály jelenleg, az első négy autó öt másodpercen belül található, ők most épp sorrendben: 1. Ferrari #52 (Molina), 2. Corvette #64 (Milner), 3. WeatherTech Porsche #79 (Vanthoor), 4. Ferrari #51 (Calado).

Mindenképpen említsük meg, hogy a többek között nemrégi vendégünk, Hetyey Júlia által fémjelzett magyar csapat 22:00–01:00, 07:00–10:00 és 14:00–16:00 óra között teljesít sportbírói szolgálatot a 33-as szektor belső ívén, azaz a Corvette-kanyarokban.

Az alábbi fotót Júlia küldte nekünk a helyszínről:

Megnéztem én magamnak ezt a radart. Hát nem vennék rá mérhet. hogy nem lesz itt még eső a következő órákban.

lmh Az Alpine is letudta második kiállását, így ismét az 1-2. helyen a két Toyota – a különbség jelenleg 43 másodperc köztük.

lmp2 Az LMP2-ben a második kiállások után továbbra is a verseny elején nagyot villantó Jota vezet Da Costával a volánnál, előnyük közel fél perc. Utána viszont újabb fél percen belül vannak négyen is, méghozzá a G-Drive #26 (De Vries), Nederland #29 (Van der Garde), Panis #65 (Stevens), United #23 (Lynn). Őket követi az erősebbik Glickenhaus hypercar, majd jön a Team WRT két autója, jelenleg Kubica és Frijns vezeti őket.

lmh A leggyorsabb kör Buemié jelenleg 3:27,9-cel. A #7-es Toyotával Conway 3:29,6-ot, az Alpine-nal Lapierre 3:29,9-et tudott.

pro A pole-t szerző Hub Auto Porsche nem nagyon tudott magához térni a verseny eleji megpördülés után: jelenleg nagyjából az amatőr mezőnyt vágják ketté, messze lemaradva a második leggyengébb Pro autótól.

lmh A 9. és a 14. helyen találgató a két Glickenhaus jelenleg és a legnagyobb baj velük egyszerűen az, hogy bizony lassúak. Az LMP2 élmezőnyének a tempóját tudják hozni, így ez kevés lehet ahhoz is, hogy a 4-5. helyre odaérjenek, ami minden bizonnyal a minimális elvárás volt előzetesen.

Lassan véget ér a második óra, mely sokkal nyugisabb volt az elsőnél. Buemi valamelyest közeledni tudott Conwayre, az Alpine visszajött a harmadik helyre, mögöttük jön a parádésan szereplő Jotával Da Costa.

Lassú zóna a pálya legelején, egyelőre nem világos, hogy miért.

pro A kiállások után kissé szétszakadt az élmezőny a Próban. A két Ferrari száguld az élen, kb. 15 másodperccel a legerősebb Porsche és Corvette előtt.

lmh Hoppá! Miközben a #7-es kiállt, a #8-as pedig a pályán maradt, Buemi újabb medvepuszit kapott, ezúttal az SO24 LMP2-es autójától.

Több apróbb incidenst láthattunk a visszajátszásokban, miközben megnyugtatták Buemit, hogy nem károsodott az autója az iménti koccanás során.

am Az eltérő kiállásszámoknak is köszönhetően, mindenesetre emeljük ki: jelen pillanatban egy Aston Martin vezeti az  amatőrök mezőnyét, méghozzá Felipe Fraga a #33-as TF Sporttal.

lmh Érdekes, mennyire szétcsúszott egymástól a két Toyota stratégiája. Mután az előző kiállást még együtt teljesítették, Buemi mostani etapja már három körrel hosszabbra nyúlt, mint a testvérautóé.

am Ha már szóba hoztuk az amatőröket: roppant szoros az élmezőny, az első hét egység ebben a pillanatban 11 másodpercen belül található.

Alighanem megőrült a live timing, ugyanis szerinte jelen állás szerint a #24-es autó, a Mathiasen-féle P2 vezet. A magam részéről ezt kétkedve fogadom.

lmh Hát akárhogy számolom, ez plusz négy kör volt Buemi számára Conwayhez képest. Kint volt az Alpine is 12 kör után, Buemi pedig megkezdte utolsó stintjét. Vezet a #7-es természetesen.

Elkezdett cseperegni az eső. Ha valami, hát ez alaposan megkavarhatja a kártyákat.

Ezt mutatja a radar jelen pillanatban. Esőnek eső, de koránt sem olyan erős, mint a verseny elején volt.

am Hát egy-másfél órával ezelőtt erre nem fogadtam volna komolyabb összeggel: jelen pillanatban három Aston Martin áll az amatőr kategória első három helyén! Fraga vezet (TF #33), mögötte Thiim (Aston #98), majd jön Ross Gunn (TF #95).

És a pálya egyes pontjain bizony egyre erősödik az eső!

lmp2 Sárga zászló után lassú zóna az esős szakaszon – az innovatív autó esett be a kavicságyba Takuma Aokival. Aoki az 1997-es gyorsasági motoros világbajnokság 5. helyezettje volt, mielőtt súlyos balesetet szenvedett és deréktól lefelé lebénult.

Sorra jönnek az autók a bokszba! Vajon esőgumi kerül fel?

lmh Bent a bokszban az élen álló #7-es Toyota, és slickeket kap! Ez így viszont fura: ismét csak 8 kört ment Conway, ez így nem lesz jó hosszútávon. Kobayashi vette át tőle az autót.

lmh Persze nem kizárt, hogy a lassú zóna miatt hozták előre Conway kiállását, s ha ez így volt, az zseniális húzásnak bizonyult, hiszen a csere után is a testvérautó előtt tudtak maradni!

am A remeklő #98-as autót, az egyetlen gyári Aston Martint a brazil Stock Car-győztes Gomes vette át Thiimtől. Az autó esélyeire a legnagyobb veszélyt a 9. Le Mans-ján induló úrvezető, Paul Dalla Lana jelenti, akiről most adnék egy rövid összegzést. 2020-ban villámgyorsan rendezte le csapat esélyeit, 2019-ben a kavicságyba dobta az autót, de legalább nem az ő hibájából kerültek az utolsó helyre, ahonnan ezt elkövette. 2018-ban viszont a második helyről törte össze az Astont, és estek ki a futam negyedénél, 2016-ban egy óra alatt előbb az élről a kavicságyba dobta, majd összetörte a versenygépet, míg a legdurvább hibáját 2015-ben követte el, hiszen az utolsó órában a GTE összetett második helyét vágta a falba.

lmp2 Az első igazi dráma! Az elképesztő teljesítményt nyújtó Da Costától az autót átvevő Anthony Davidson a második körében a kavicságyba dobta az autót. Egyelőre nem tudni, hogy az előtte megcsúszó amatőr egység zavarta meg, vagy esetleg valamilyen folt volt a pályán.

lmp2 Lassú zóna a mentés idejére, és Davidson már csak a 24. helyen áll. Az összetett negyedik helyéről szállt el, hatalmas veszteség ez a Jota számára.

lmp2 A G-Drive ELMS-autója, a #26-os vette át a vezetést, benne jelenleg az ifjú argentin Franco Colapintóval, a spanyol F4 két évvel ezelőtti bajnokával. Őt követi a Nederland #29, a másik Jota, a #28-as, majd jön a Panis Racing, két United-autó, a Realtime Racing pedig már a kategória hetedik helyén, benne egy igazi klasszissal Loic Duvallal. Davidson egy hellyel van most a rengeteget szenvedő High Class #20-as előtt.

lmp2 Egy képen az LMP2 eddigi legnagyobb fordulata:

pro Ablakmosás Ferrari-módra:

A harmadik óra végéhez közeledve fontos szolgálati közlemény: terveink szerint a Formula Podcast következő adásában részletesen foglalkozunk majd az idei Le Mans-i 24 órással.

lmh A rutinos Franck Mailleux vezeti most a #708-as Glickenhaust, aki 7 év után tért vissza Le Mans-ba. Most határozottan gyorsabbak az LMP2 élmezőnyénél, reális esélyük van rá, hogy a következő órában felérjenek a 4. helyre.

Összegezzünk: a harmadik órában a #7-es Toyota előnye ismét nőtt egy kicsit, ismét kiálláselőnyben vannak a #8-ashoz képest. A Pro-kategóriát a két Ferrari vezeti, de van esélyes Porsche és Corvette is, az amatőrök között az Aston Martin vette át az irányítást, míg az LMP2-ben a G-Drive vezet az addig remeklő Jota-egység kicsúszása után.

lmp2 Íme az a bizonyos kicsúszás:

lmh Mindenképpen alá kell húznunk, mennyire jó helyzetben van az Alpine. Fél kör a hátrányuk jelenleg a vezető Toyotához képest, amiből szó szerint bármi lehet még, hiszen a tempójuk közel van a Toyotához, és a szezon eddigi alakulása alapján az Alpine tűnik megbízhatóbbnak...

pro Nézzük, hol tart a nap egyik "nagy szenvedője", a Hub Auto Porscéhéja, mely az első helyről kezdhette meg a Pro küzdelmeit. Nos, ott tartanak, hogy még mindig előzi őket négy amatőr autó is.

am Nem kizárt, hogy lassan meglesz az első kiesőnk, hiszen a GR Racing #86-os amatőr Porschéje hosszú-hosszú ideje a bokszban vesztegel...

lmh Megvolt a versenyzőcsere #8-as Toyotánál és az Alpine-nál is. Beült Hartley és Negrao.

am Ajjaj, nagy baleset! Gomez csapódott a falba a #98-as gyári Aston Martinnal! Jönnek a biztonsági autók.

am Gomes nagy sebességgel csapódott be az Indianapolisban, nagyon bízzunk benne, hogy nincs semmi baja.

am A #86-os közben visszajön a hosszú szerelésről, de jelen pillanatban ez kevéssé fontos...

am Jól van! Gomes kiszállt. Láthatóan megviselte a becsapódás.

am Gomes a kategória második helyéről szállt el. És ez az autó már nem megy sehova. 60 egység maradt versenyben a 89. Le Mans-i 24 óráson.

Beszéljünk pár szót a safety carokról: a pálya mérete miatt Le Mans-ban három safety car gördül a pályára egyszerre, így három "vonatba" gyűjtik be az autókat, az újraindítás után pedig bő egyperces különbségek alakulnak ki az egyes vonatok között. A safety car-szabályok minimálisan változtak az idei évre, de a lényeget így lehet megragadni. Máris végignézzük, az egyes kategóriák élmezőnyét hogy érintette a mezőny elharmadolása.

am Itt a baleset, egyelőre nem világos, mi vezetett hozzá...

lmh A három éllovas három külön vonat mögött található: ez azt jelenti, hogy a SC-szakasz végén nagyjából egy bő perc fogja elválasztani a "középen" álló #8-as Toyotát az előtte haladó #7-estől és a mögöttük lévő Alpine-től.

lmp2 A G-Drive és a Nederland maradt az élen az első vonatban az LMP2-ben, viszont mivel a másodikban vannak olyanok, akik már letudták a kiállásukat, itt érdekes fejleményeket hozhat ez a SC-szakasz.

pro A profik között az első 5 helyezetettet összerázta a safety car: egyazon vonatban található sorrendben a két Ferrari, a WeatherTech Porsche, az erősebbik Corvette, a #63-as, valamint a #92-es gyári Porsche Christensennel.

am Az amatőrök között viszont egyedül maradt az élen a #33-as TF Aston, az üldözők már egy következő vonatban haladnak.

am Itt egy kép a rommá tört Aston Martinról, az idei Le Mans első kiesőjéről:

Bő húsz perc után zöld zászló, újraindult a száguldás!

Vigyáztak egymásra a versenyzők az újraindításnál, a tömegjelenetek egyelőre különösebb incidensek nélkül zajlottak le.

lmp2 Megpördült a #44-es szlovák prototípus a veterán Miroslav Konopkábal a volánnál.

lmp2 Megvoltak a kiállások a P2 éléről, így most azonos kiállásszámoknál ismét egy Jota vezet, ezúttal a #28-as egység, melyben jelenleg Tom Blomqvist ül. Mögötte jön a #23-as United és a #65-ös Panis, majd következik az eddig vezető G-Drive és a Nederland.

lmp2 Lassú zóna, miután a Bratislava-autó nem ért vissza a bokszba – a lassú zóna pedig sokakat becsalt a bokszba egy kiállásra.

am Bokszban az éllovas TF Sport! Az autóba a hetedik Le Mans-ján induló úrvezető, Ben Keating ült be, aki tavalyelőtt csak egy technikai szabálysértés miatt nem ünnepelhetett győzelmet. Pontosabban megünnepelte, de aztán annál nagyobb lett a szomorúság...

lmh Buemi a Twitteren füstölög a verseny eleji baleset miatt: "Eseménydús első etapon vagyok túl itt Le Mans-ban. Le kell szegni a fejünk, a verseny hosszú még, de őszintén szólva megdöbbentem, egyesek micsoda kockázatokat vállalnak az esőben egy 24 órás verseny első kanyarjában.

lmp2 Pozíciót veszít a G-Drive a Nederlanddel szemben! Colapinto fékezte el magát, és némi szerencse is kellett ahhoz, hogy csak pár másodpercébe kerüljön ez.

lmp2 Az összetett 22. helyén most a 4. helyről kicsúszó Jota. Lassú  felzárkózásba kezdett Davidson a hibája után.

Az első 4 óra rövid összegzése ide kattintva olvasható. A hosszúért meg végig kell görgetni ezt a bejegyzésfolyamot.

lmh Hartley-é a leggyorsabb kör! 3:27,607 az új etalon, amivel faragott is gyorsan 3 másodpercet Kobayashi előnyéből.

lmp2 Nem tervezett kiálláson járt a Nederland, amivel visszaestek a kategória hetedik helyére – pedig nem is olyan régen még másodikak voltak...

Pár csepp eső megint pötyög, de a radaron alig látszik valami, szóval ez jó eséllyel nem lesz komoly.

lmp2 A High Class Racing #49, azaz a dupla-Magnussen-autó jelenleg mindössze a 15. helyen áll a kategóriájában. Nem alakul túl fényesen Kevin bemutatkozása, illetve édesapja, Jan visszatérése a prototípusok mezőnyébe.

am Az Aston Martin megerősítette, hogy Marcos Gomes jól van a balesetet követően.

lmh Hartley egy 15 körös etap után jött ki ismét, persze a safety car-szakasz segített ezt megnyújtani. A következő kiállás Kobayashié lesz nagyjából 4 kör múlva.

A versenyből már eltelt egy ELMS-futamnyi idő. De öt még hátravan.

lmp2 Egy kedves ismerős, Stoffel Vandoorne küzd épp az LMP2 első helyéért: a United #23-asa vezet (Boyd, Lynn, di Resta), őt követi egyetlen másodperccel a belga a #28-as Jotában, melynek versenyzői Gelael és Blomqvist rajta kívül. Colapinto a G-Drive-val öt, James Allen a Panisszal 15 másodpercre követi az éllovast, de még két másik egység is kiállásnyi időn belül van – mindannyian azonos kiállásszámoknál.

lmh A két Glickenhaus a 8. és a 14. helyen jelenleg, ami azt jelenti, hogy négy, illetve kilenc P2-es előzi őket.

pro Nézzük, hogy áll a GTE Pro szintén azonos kiállásszámoknál. Vezet a #63-as Corvette Jordan Taylorral (a szerencsésebb Taylor-fivér idén), mögötte 10 másodperccel a #92-es gyári Porsche Christensennel, újabb hat, illetve 15 másodperccel lemaradva mögötte a két Ferrari, jelenleg a sorrend köztük #51 (Ledogar), #52 (Sam Bird). A Ferrarik mögött fél perccel jön a WeatherTech Porsche és a másik Corvette.

am A bronz minősítésű versenyzők, azaz az "úrvezetők" között határozottan a jobbak közé tartozik Ben Keating, aki szépen tartja is a TF Sport #33-as előnyét. A második helyen 50 másodperc lemaradással jön a Kessel Racing  Ferrarija (#57), akiket szorosan követ a verseny elején még vezető Cetilar #47-es.

am És engedtessék meg, hogy megkövessem Paul Dalla Lanát, aki annak ellenére, hogy megelőlegeztem neki, semmilyen cirkuszt nem csinált idén. Mondjuk az is igaz, hogy pályára se gördült.

A rend kedvéért nézzük meg a radart, és borzadjunk el azon, hogy mit úszott meg a mezőny – ott jobbra látható...

lmp2 Volt egy necces pillanata a #8-as Toyotának, miután épp előtte vesztette el a kontrollt az egyik LMP2-es autó vezetője.

lmp2 Wayne Boyd ezüst minősítésű versenyzőként nagyon szépen tartja a lépést a magasabban jegyzett Vandoorne-nal és Colapintóval. Most épp hat másodpercen belül az első három a P2-esek között, nagyszerű versenyt hoz a kategória!

lmh Ha valaki szeretne egy vérprofi csapat bokszmunkájában gyönyörködni... Akkor itt megteheti: 

lmp2 Elképesztő: a Toyota előtt megforgó prototípus már megint a High Class #20-as volt. És már megint Andersen. Azt hiszem, ő lesz az idei Le Mans Dalla Lanája.

lmh Hartley járt a bokszban a legutóbb, így most megint másfél perc körül a különbség a két Toyota között. Ez a szituáció most beállt.

És. Most jön egy kis eső a hosszú éjszaka kezdetén. Legalábbis Hartley-t erről tájékoztatták.

lmh Versenyzőcsere az Alpine-nál, a három éllovas közül először a franciák ültetik be a harmadik versenyzőt: Vaxiviére váltja Negraót, aki korrektül lehozta a saját három stintjét.

lmh Kicsit nyílik az olló, Kobayashi már 109 másodperccel vezet Hartley előtt – persze a következő kiállás az övé, de most érdemben tudta növelni az előnyét a #7-es. Egy jó kiállással ez már fél perc körül lehet a tankolás után is.

Öt óra telt el a versenyből, Kobayashiék egy bő kiállással vezetnek a testvérautó előtt, az Alpine továbbra is vár a lepattanóra. Amíg hibátlanul mennek, addig minden esély adott a számukra, hogy a Toyota legapróbb hibáját is kihasználják. LMP2-ben és Próban nagyon szoros a verseny, az Amben a TF Sport előnye bő 40 másodperc.

lmp2 Lassú zóna, a PR1 Mathiasen #24-es esett be a kavicságyba.

pro Óóóóó, a 2. helyen álló Ferrari, az #52-es ütközött egy amatőr Ferrarival. Bird továbbment, de az még kérdées, mennyire sínylette meg a talákozást Iribével.

Na kérem, ez most itt egy rendes eső, legalábbis a pálya egyik részén.

lmp2 A korábban az élről kicsúszó Jota #38-at szerelik a bokszban. A nagy nehezen visszaszerzett három pozíció ezzel odalett – és még ki tudja, mennyi vész el.

lmp2 A Nederland-autó a kavicságyban! Az úrvezető Van Eerd csúszott ki, a kameraképen határozottan eső látható. Nem is olyan régen még a másodikak voltak a kategóriában, ezzel most jelentős lesz a visszaesésük.

am Nézzük meg a mezőny végét: jelenleg az utolsó, a 60. helyen áll jelenleg a hosszú időn át a bokszban veszteglő GR Porsche. És most ezt nem folytatom, mert összevissza csúszkálnak az autók.

lmp2 Autók mindenfelé, a pályán, a kavicságyban, jön a safety car!

lmp2 Összecsattant a két United-autó, a Richard Mille #1-ese, a hölgyautó előbb ütközött Colapinto G-Drive-jával, majd a keresztben álló autóba beleszaladt az Eurasia. Teljes a káosz Le Manss-ban, szakad az eső!

lmp2 A két United-autó balesetét az okozta, hogy a #32-es gyakorlatilag keresztülrepült az első sikánon Manuel Maldonadóval, és telibecsapta a versenyben remekül álló #23-astá és Paul di Restát. Elképesztő.

Elképesztő képek.

A közvetítést hajnal háromkor átvevő Balogh Tamás kolléga az imént látottakat így összegezte: "A Maldonadók utaznak Di Restára."

Ez pedig az a pillanat, amikor Zak Brown megőrült.

lmp2 Sophia Flörsch autója még mindig a pálya közepén vesztegel, egyszerűen nem tudja újraindítani. A safety carok persze aligha csak és kizárólag miatta jöttek be, meg kellett kicsit állítani az elszabaduló őrületet.

lmp2 Azért az Eurasia-autó vezetője is megér egy misét, akinek sikerült sárga zászló alatt nekimenni a pálya közepén álló versenyautónak. A sárga zászlónak ugye van egy jelentése. Ugye.

lmp2 A balesetek után, melyek a G-Drive-ot és Di Restáékat elintézték, négytagúra szűkült az LMP2 élmezőnye. Egyazon safety car-vonatban utaznak: Jota #28 (Vandoorne), Panis #65 (Canal), WRT #41 (Deletraz), United #22 (Scherer). Mögöttük jön, de más vonatban a másik WRT, a lengyel Inter Europol és a Realteam Racing, az IDEC pedig a problémái ellenére már a 8. a kategóriában!

lmh Az éllovasok azonos kiállásszámon vannak, ami azt jelenti, hogy legközelebb Kobayashi fog kiállni: a japán egy vonattal van Hartley előtt, azaz körülbelül egy kiállásnyi lesz a különbség köztük, feltéve, hogy a kiállás csak a safety car-szakasz végét követően történik meg. Az Alpine hátránya egy kör, nekik rosszul jött ki ez a SC-szakasz.

pro A WeatherTech eltűnése után négyautós a Pro élmezőnye, ők mind egy vonatban vannak, méghozzá a következő sorrendben: Ferrari #51 (Ledogar), Ferrari #52 (Bird), Porsche #92 (Jani), Corvette #63 (Catsburg).

lmp2 Flörsch belső kameráján látszott, hogy semmiről nem tehetett, Colapinto hibája okozta a balesetet. És sajnos ez az autó továbbra sem megy.

23 perc után zöld-zöld-zöld, véget ért a második safety car-fázis. A sötétben nagyon veszélyes tud lenni, amikor egész bolyok lépnek a gázra egyszerre.

lmp2 Ismét megforgott a Bratislava, máris visszatért a sárga zászló Le Mans-ba. Éppcsak megpihenhetett.

lmh Hartley járt bent a bokszban, Kobayashi viszont még nem. Ismét egy kicsivel jobb lett a helyzete a #7-es egységnek.

lmp2 Nem megy tovább az #1-es autó, Sophia Flörsch már az orvosi központban van vizsgálaton. 59 autó száguld még Le Mans-ban.

lmh Kobayashi ki, Pechito be. A #7-es autó megejtette a második pilótacserét is, immár csak Nakajima nem szállt be a Toyota versenyzői közül.

lmp2 Még nem írnám be őket kiesőnek, de úgy tűnik, a Maldonado-féle #32-es United nem jutott vissza a bokszba a testvérautóval történt balesetet követően. Nem kizárt, hogy számukra is véget ér majd a száguldás.

lmp2 A Richard Mille Racing tizedszer indul Le Mans-ban és első alkalommal nem ér célba.

lmp2 És akkor még egy poszt Flörsch kisasszonyról – ezzel az incidenssel kezdődött a kálvária, miután Colapinto nem lassított le eléggé (vagy inkább semennyire sem) a sárgánál.

lmp2 Ami a balesetező egységeket illeti: Di Resta jelenleg a kategória 12. helyén áll a balesetet követően, Ruszinov a 19. helyezett a G-Drive #26-ossal, míg az Eurasia a 21., persze csak az LMP2-ben. Utóbbi kettő között áll a korábban kicsúszó, majd szerelésre betolt Jota #38.

lmp2 És most a másik Jotának is megvan az első problémája: Vandoorne-t megbüntetik gyorshajtás miatt! Ezzel kicsit nehezebb helyzetbe került a belga egysége, persze így is ott van az 5. helyen a kategóriában.

lmh Egy érdekes információ: a #8-as Toyotára intereket raktak fel a legutóbbi cserénél. Jelenleg azonos kiállásszámnál 1:17 a különbség a két autó között.

lmh Hát ez egy hosszú felzárkózás volt: ha csak átmenetileg is, de az LMP2-es élmezőny kiállásai után a Glickenhaus feljött a negyedik helyre. Mármint a verseny elején balesetező #708-as, a másik most is csak a 11. helyen áll.

pro Neel Jani panaszkodik az előtte haladó Ferrari kanyarvételi (vagy inkább kanyarlevágási) technikáira...

Egészpályás sárga zászló!

lmp2 Vandoorne 90 másodperces büntetést kapott ezúttal. A lengyel autó mögé esett vissza a Jota, jelenleg a két WRT, a United és a Panis alkotja az élmezőnyt.

Hát nem mondhatnám, hogy kiderült, miért volt egészpályás sárga, de legalább gyorsan el is múlt.

Eltelt egy standard WEC-futam, hátra van még három. Nem kísérlem meg összefoglalni az elmúlt egy órát, mert nemigen lehetne egy-két sorban megtenni...

am Ó, a Cetilar #47-es miatt lassú zóna az első Mulsanne-sikánban! Lacorte újraindult, most a 9. helyen áll a kategóriában.

lmp2 Megkockáztatom, hogy kijelentsem: a #32-es United-autó is befejezte a versenyt, hiszen továbbra sem mozdult el sehova azt követően, hogy belecsapódott a testvérautóba. 58 egység van még versenyben, mindhárom kiesést baleset okozta.

lmp2 Az élőképeken láthattuk, hogy Sophia Flörsch visszatért a csapatához az orvosi vizsgálatot követően. Ez mindenképpen örömteli.

am Jelenleg az utolsó helyen a #99-es Proton Porsche áll, az autóban a legkülönlegesebb nevű idei Le Mans-nevezővel, a thaiföldi Vuttikhorn Inthraphuvasakkal.

lmp2 Megforgott az egyetlen hibátlan United, a #22-es WEC-egység! Kicsi hiba volt, de így most csak harmadikak a kategóriában a Panis és a Kubica-féle WRT-mögött. Ők hárman, valamint a másik WRT azonos kiállásszámmal 10 másodpercen belül vannak egymáshoz képest.

am Az amatőrök között ebben a pillanatban a #83-as Ferrari vezet, de most következik az ő kiállásuk, így a TF visszaállhat majd a kategória élére ha ez megtörténik.

lmp2 Scherer megint elhagyta a pályát a United #22-esben és már csak a negyedik! Két WRT-autó az első háromban.

lmp2 Sőt, a #41-es WRT már vezet is! Deletraz megelőzte a Panis-autót, így Ye és Kubica dörzsölheti a tenyerét.

Őszintén szólva nem mernék fogadni arra, hogy nem lesz még itt eső... A múltkor is így kezdődött.

lmp2 Most az ifjabb Konopka dobta el a Bratislavát, immár másodszor, és ezt már nem is sikerült következmények nélkül megúszni: megtört az autó hátulja, ebből komolyabb szerelés lesz. Szegény Oreca, nem szép látvány.

lmh Lassan, de biztosan nő az Alpine hátránya, pontosan nem lehet belőni, de körön kívül vannak a #8-ashoz képest is – hát még a #7-eshez képest. Persze ez még mindig csak olyan 5 perc körül lehet, ami egy egészen kicsi betolós szerelésnyi csak...

am FRAGA! Az #56-os Project 1 defektet kap, és csatlakozik mellé Fraga autója is, a kategória "elméleti" első helyén álló TF Sport. Úgy tűnik, nekik is műszaki hibájuk volt. Safety car a pályán, harmadszor.

am A Perfetti-féle Porsche nem biztos, hogy továbbmegy majd, a TF-autó viszont jön vissza a boksz felé, de ezzel sokat fognak veszíteni. Ha kitisztul a kép, az amatőrök első 5-6 helyén csak Ferrarikat látunk majd.

am Sőt, én azt hiszem, hogy 57 autónk maradt. A Project 1 szerelői egymást ölelgetik a bokszban, Perfetti tanácstalanul áll a roncs mellett. Ez az autó nem fog továbbmenni.

am Elképesztő, Fragának is durrdefektje volt! Nem kizárt, hogy volt ott valami a pályán, mert másodperceken belül ugyanott két defekt az több mint gyanús.

pro Jaj, nagyon úgy tűnik, hogy a GTE Pro négyes élmezőnyét kettészedték a safety carok. Ha minden igaz, az #51-es Ferrari és a Corvette lesznek az elsőben, a Jani-féle Porsche és a másik Ferrari a másodikban.

am A TF Sport visszajött az ötödik helyre és ha jól számolom, akkor körön belül maradtak. Az első vonatban a #83-as AF Corse és az #57-es Kessel Racing.

lmh Mind a két Toyota bokszol a safety car alatt.

lmp2 A büntetések és a nagyszerviz után körhátrányban a P2 élmezőnyéhez képest a Vandoorne-féle Jota. Komoly hibákat követett el a belga.

am A #99-es Proton Porsche azóta se hagyta el a bokszot. Ez nem néz ki jól. 17 kör hátrányban vannak most az utolsó olyan autóhoz képest, akinek nem voltak komoly gondjaik.

lmh Miután az összes LMH letudta a kiállásait, a különbség egy vonatnyi (azaz 70-80 másodperc lesz) a két Toyota között, az Alpine pedig egy kör hátrányban van hozzájuk képest.

Standard bő 20 percnek tűnik a safety car-periódusok hossza, most ismét 21-22 perc után érkezik majd meg a zöld zászló. Majd mindjárt.

Egészen pontosan most!

Ilyenkor kell nagyon-nagyon figyelni... Meglátjuk, mennyire sikerül vigyáznia mindenkinek magára – meg a többiekre.

lmp2 Teljesen együtt a négy éllovas a P2-ben! 3 másodprcen belül ők négyen, és ott van ebben a mezőnyben a #708-as Glickenhaus!

am Bajban a másik hölgyautó! A #85-ös nagyon lassan megy a pályán, pedig a 6. helyen álltak a kategóriában!

pro A #64-es Corvette hosszú szerelésről jött vissza, és úgy tűnik, hogy végleg kiszállt a kategóriagyőzelemért vívott harcból. Két kör a hátrányuk az élmezőnyhöz képest, amelyet jelenleg a #63-as Corvette és az #51-es Ferrari alkot, majd egy jó másfél percre tőlük következik a másik vonatba kerülő #52-es Ferrari és a két gyári Porsche.

pro Érdemes megemlíteni a Makowiecki-féle #91-es Porschét, akik eddig a fasorban sem voltak (de az első négy között semmiképpen), most viszont két és fél másodpercre vannak a kategória harmadik helyéről.

am Az AF Corse #83-asa (Rovera most épp) vezeti az amatőrök mezőnyét Callum Ilott #80-as Iron Lynxe előtt, de ha minden igaz, Ilott tartozik még egy kiállással. Ha ezt letudta, a legközelebbi üldöző a Kessel #57-ese lesz Takeshi Kimurával, akiket bő 50 másodperccel követ a korábban defektet kapó Felipe Fraga a TF-fel, őket pedig újabb fél perccel követi a "Fisichella-féle" #54-es Ferrari.

am A Cetilar #47-ese csapódik a falba! A Tertre Rouge előtt csapódott be a világbajnokságot vezető autó, valamennyire mozgásképes ugyan, de a jelenlegi 6. helyet biztosan bukják.

Természetesen lassú zóna a baleset helyszínén. Lacorte a pálya szélén álldogál. Mármint az autója, ő meg benne ül.

am Ha szőrszálhasogató akarok lenni magammal szemben, akkor a rend kedvéért azért pontosítok: az amatőrök számára kiírt bajnokság nem világbajnoki rangú. Mindenesetre ennek az első helyétől vehetnek búcsút lassan Fuocóék...

Közben beléptünk a 8. órába, az előző órában újabb safety car borzolta a kedélyeket egy dupla defekt után, a különbségek az élen kissé megmerevedtek, a P2-ben és a Próban viszont rettenetesen szoros a csata az élmezőny tagjai között.

am Felrakták a trélerre a Cetilar-autót, ezzel minden bizonnyal megvan az ötödik kiesőnk. Mind baleset miatt.

Újabb lassú zóna a pálya első szakaszán. A CCTV képein láthatjuk, hogy...

lmh Vaxiviére! A kavicságyba dobta az Alpine-t, így a Glickenhaus feljöhet harmadiknak! 

lmh Továbbmegy Vaxiviére, de már csak a hatodik helyen áll! Nemcsak a Glickenhaus előzte meg az Alpine-t, hanem a WRT-k is, a P2-esek két éllovas egysége.

am Nem esett még szó a #18-as Absolute Porschéről. Most esik, méghozzá egy nem túl örömteli okból... Hosszú szerelésen az autó körök óta. Amúgy az autó maga szép:

Magyarázatot követelek.

lmh Jelen pillanatban a 8. helyen áll az összetettben az Alpine, kevesebb mint egy kör az előnye a Vandoorne büntetései miatt visszaeső Jota előtt, és ismét át kell küzdenie magát a P2-es élmezőnyön. Apró hiba volt, de nagyon drága. A Toyoták előnye így már két kör  a legközelebbi üldözővel szemben.

am És itt az újabb lassú zóna: az #55-ös Spirit of Race a kavicságyban, miután lekoccolta a falat.

Az előrejelzések szerint nincs már komoly esély újabb esőre. Na tegye fel a kezét, aki elhiszi ezt.

lmp2 Bokszba állt a Glickenhaus, így ismét egy P2-es az összetett dobogón – méghozzá Habsburg Ferdinánd a #31-es WRT-vel, akit 1 másodperccel követ a testvérautó. Egyelőre nagyon erős versenye van a WRT-nek – nem mellesleg egy perc előnyben vannak a közvetlen üldözőkhöz, a Panishoz és a Unitedhez képest.

am Elég régen írtam már, hogy az Ilott-féle Iron Lynx az Am 2. helyéről "tartozik" még egy kiállással, de ehhez képest Ilott még mindig megy. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a pozíció, amit elfoglalnak, valósnak nevezhető.

pro A #92-es Porsche kicsit leszakadt a Próban, valószínűleg valamelyik lassú zóna is rosszul jött ki nekik. A kategória 1. és 4. helyezettje között most kb. 50 másodperc van, Jani viszont újabb 35-tel marad el a márkatárstól, a most 4. helyen álló Makowieckitől.

Ha valaki vadul keresné a magyar kommentár alapján, hogy milyen balhéi voltak Callum Ilottnak, megnyugtatom, hogy semmilyen, szegény össze lett keverve egy másik brittel, Dan Ticktummal.

lmp2 Az Eurasiát megbüntetik 10 másodpercre, mert sárga zászló alatt belerohant Flörsch autójába. Miközben Vandoorne egy újraindítási szabálysértés miatt 90 másodperces stop&gót kapott. Azért valljuk be, vannak itt is érdekes ítéletek...

am Most állt ki Ilott, ezzel már a második helyen áll Fraga a defekt után.

És közben FCY, azaz egészpályás sárga zászló. (Sajnos ilyen ikonunk nincs, ezért jobbhíján a VSC-t használjuk, végül is arra hasonlít a legjobban.)

lmh Egymás után tankolt a két Toyota, nagyon magabiztosnak tűnnek – de ne feledjük, még csak a verseny harmadához közelítünk.

lmp2 A korábban az Audi gyári LMP1-es pilótájaként Le Mans-i körrekordot is futó Albuquerque vette át a #22-es United-autót a kategória negyedik helyén.

am Az élen álló AF Corse és a TF Sport is kiállt, ami azt jelenti, hogy Callum Ilotték második helye a #80-as Iron Lynxszel valóban egy reális helyezés, hiszen az eggyel kevesebb kiállás ellenére mindössze néhány kör eltéréssel jönnek ők és a riválisok.

lmp2 Elszakadt egymástól a két WRT az LMP2-es kategória élén: Habsburg Ferdindánd előnye fél percnél is nagyobb a testvérautóba átülő Robert Kubicával szemben. Persze ez abból is fakad, hogy utóbbiak letudták az újabb nagyszervizt, így került vissza Kubica a versenygépbe.

Közeledünk a 8. óra végéhez, ami azt jelenti, hogy ideje összefoglalót írni...

lmh Lapierre szerzett egy helyet az Alpine-nel, már csak egyetlen P2-es autót kellet levadásznia a korábban a kavicságyba kerülő egységnek.

lmp2 Jön a biztonsági autó! Andrade csúnyán lezúzta a #25-ös G-Drive-ot! Erősen kérdéses, hogy az angolai versenyző tudja-e folytatni a versenyt...

Egy bahreini 8 órás eltelt, kettő még hátra van...

lmp2 Andrade keményen rombolt...

lmp2 Itt a videó, kemény csattanás volt. Roberto Merhi leveszi a sisakot, itt nem lesz folytatás...

lmp2 Nyugodtan írjuk fel a kiesők közé a G-Drive #25-ösét, ők lettek a hatodikak. 55 autó van még versenyben, igaz ez a #99-es Proton Porsche esetében egyre inkább csak elméletinek tűnik.

lmh Addig-addig várt a #7-es a bokszban, amíg "elment a vonat" és a #8-as az élre állt. Persze ez csak átmeneti, hamarosan jöhet majd a visszacsere, amikor Nakajima a bokszba hajt.

lmh Nem akarom elhinni: a #709-es Glickenhaus továbbra is képtelen betörni a legjobb tízbe az összetettben, miközben a testvérautó ha nagy nehezen is, de mégis ott van a harmadik pozícióban... 

Időközben megérkezett a nyolcórás helyzetjelentés, akit érdekel, ide kattintva el is éri!

A baleset helyszínét elnézve jó pár percet töltünk még safety car alatt...

lmp2 Nézzük a vonatokat! A legrosszabb hír kétségkívül az, hogy az LMP2-t az újabb safety car-szakasz még jobban szétszedte: a két WRT külön vonatba került, azaz hacsak Habsburgnak nem kell bokszolnia a safety car alatt úgy, hogy Kubicának nem – amire igen csekély az esély, akkor bő egypercesre szakad az első két helyezett közötti távolság. A United és a Panis, ha minden igaz és nem tévedek (ami a live timing alapján megtörténhet azért) a harmadik vonatba került, így várhatóan kb. 140 másodperc lesz a hátrányuk az újraindítás után. A többiek akárhogy is nézem, körön kívül vannak – az Alpine pedig szintén pozíciót veszített.

pro A Próban a Porsche lett a nagy vesztes, hiszen a két Ferrari és az általuk szendvicsbe fogott Corvette együtt van egy sorban, Bruni és Estre viszont eggyel hátrébb van már.

am Az Am-ben az Iron Lynx most azért szurkol, hogy hosszú legyen ez a biztonsági autós fázis, hiszen nagyszervizen járt a #80-as, Cressoni váltotta Ilottot, ezzel ők is egy vonattal hátrébb vannak, mint az AF Corse és a TF Sport.

lmp2 Rég beszéltünk az innovatív autóról: a #84-es egy ponton nagyon visszaesett, azóta viszont szépen jönnek át az amatőr mezőnyön – természetesen számukra az egyetlen célkitűzés a célba érés lehet.

Ismét huszonpár perc volt a safety car-szakasz, ahogy idén mindig.

lmh A #8-as valamennyit faragni tudott a hátrányán ebben a biztonsági autós szakaszban, hiszen korábban akkor is a #7-es volt elöl, amikor ők álltak ki utoljára, most viszont a #8-as vezeti a versenyt kiállása előtt.

am Most AF Corse, TF Sport, Iron Lynx az amatőrök sorrendje, de amikor előbbi kettő letudja (nem oly sokára esedékes) következő kiállását, akkor nagyon szoros lehet a küzdelem.

am A korábbi győztes JMW-nek ezúttal elég szürke versenye van. Az autó viszont... Na az gyönyörű, és semennyire sem szürke.

am Megjött a megerősítés: a #99-es Proton Porsche felfüggesztésprobléma miatt feladta a versenyt. Az első kiesés, melyet nem baleset okozott. 54 autó fut még, egyre kisebbnek tűnik az esély a 48-as célba érési rekord megdöntésére – persze ha fogadni kellett volna, biztos nem fogadtam volna arra, hogy egy esős-száraz versenyen fog ez megtörténni.

lmp2 A két WRT már megint az összetett 3-4. helyén áll. Szenzációs versenye van a belga alakulatnak, utoljára talán a Jackie Chan Racing dobott ekkorát két autóval még 2017-ben. Persze tudjuk-tudjuk, a vége még nagyon messze van...

am Azt éppen nem állíthatnánk, hogy jól áll a #88-as Dempsey-Proton, de mindenképpen figyelmet érdemelnek, hiszen itt vezet minden idők legidősebb Le Mans-i versenyzője, a 75 esztendős Dominique Bastien.

am Mostanában sokat foglalkozunk az amatőr kategóriával, de van miért. Két órával azt követően, hogy defekttel esett be a sikánnál a gumik közé, Felipe Fraga és a TF Sport visszavették a kategória első helyét!

Közben sárgulunk, bár még nem látni, miért...

am De azt hiszem, megvan miért, hiszen az #55-ös Spirit of Race Ferrari mellett megjelent a STOP felirat a live timingban.

am Úgy tűnik, az autó fogta magát és megállt Griffin alatt a pálya szélén.

Jön is a lassú zóna, mert ez az autó egyelőre nem megy sehova...

lmh Lapierre most nagyon keményen nyomja, már csak 35 másodpercre van az Alpine a Glickenhaustól!

lmh A 124. kör végén érkezik meg a #8-as Toyota a bokszba, ezzel a #7-es visszakerül az élre majdnem egy kiállásnyi előnnyel.

lmp2 Megvolt a pilótacsere a #31-es WRT-nél, beszállt Robin Frijns, s ezzel most a pályán a Glickenhaus és az Alpine között az autó: Kubicával szemben maradt 45 másodperc előny.

pro Elképesztő malőr tette tönkre a #64-es Corvette versenyét: az ünnepélyes rajt során összeértek az #51-es Ferrarival, amitől megsérült a diffúzoruk, amit végül ki is kellett cserélni. Keresem a szavakat.

pro Itt az említett jelenet. Egészen hihetetlen.

lmh Fél perc Conway előnye Nakajima előtt azonos kiállásszámnál. Az első kanyarban történt baleset óta nem volt ilyen közel a vezetéshez a #8-as Toyota!

lmp2 Kubica keményen darálja le Frijns előnyét, már csak 35 másodperc van a két WRT között – úgy is, hogy az utolsó körben időt veszített a lengyel.

am Dylan Pereira ült be a TF Sportba, most visszaesett a harmadik helyre a TF Aston a kiállását követően, de ha jönnek a többiek, visszatérhetnek az első helyre.

am Az állva maradt hölgyautó, a #85-ös lassan halad a pályán. Sajnos valami nagyon nincs rendben ezzel az Iron Lynxszel...

Véget ér a kilencedik óra szép lassan, s egyre nyíltabbá válik a verseny, hiszen immár csak fél perc a különbség a két Toyota között. Hasonló nagyságrendű a differencia a P2 elején a két WRT között...

lmp2 Van Eerd, a holland úrvezető ismét eldobja a Nederland autóját!

Jön is a lassú zóna a célegyenesben.

lmp2 Van Eerd állítása szerint valaki nekiment, ahogy kijött a bokszból. Hátha látunk majd egy videót az esetről.

lmp2 am Vizsgálják a Nederland-autó és a #66-os JMW közötti incidenst, ebből úgy tűnik, hogy tényleg történhetett valami, ami miatt a holland egység a kavicsok közé esett. Közben Manitu viszi az autót elfelé...

am Sőt, a JMW Ferrari is a pálya szélén áll. Thomas Neubauerrel értek össze, és egyelőre az a Ferrari nem mozdul. Van Eerd viszont megy, ha nem is túl határozott tempóval.

am Megint az AF Corse vezet egyenlő kiállásszámnál! Nielsen előnye 9 másodperc Pereira előtt.

lmh De legalább vannak az életben állandó dolgok. Ami nagyon fontos. Például az, hogy Westbrook Glickenhausa a 11. helyen áll.

am Három autó "versenyben létét" illetően kétségeim vannak: a Spirit of Race #55 fél órája állt meg a pályán és nincs hír róla, az Iron Lynx komoly szerelésre döcögött be a bokszba, a balesetező JMW meg valahol ott van a pályán, de álló helyzetben...

lmh A #7-esnek megvolt a kiállása, szóval most a #8-as vezet, de legközelebb rajtuk a sor, hogy bokszoljanak egy jót.

am Egy aggodalommal kevesebb: megszerelték a #85-öst, így a hölgyek autója ismét a pályán!

lmh Lapierre támadja Plát az összetett dobógóért! Ami még akkor is fontos dolog, ha kettejük közül az Alpine jön legközelebb.

am És mégis mozog! Gurul a JMW autója a boksz felé. A defekttel és az egyéb sérülésekkel hosszú és fáradságos út lesz ez.

lmh 9 körrel ezelőtt volt kint utoljára a bokszban a #8-as Toyota, szóval Nakajima egy darabig még élvezheti a vezetést.

lmh lmp2 A 3-4-5. helyen bő tíz másodperc a különbség: Frijns LMP2-esét üldözi a Glickenhaus és az Alpine kettőse.

pro Kontroll alatt tartja a versenyt az #51-es Ferrari: most 16 másodperc az előnyük a Corvette-tel szemben, ami nem nagy ugyan, de a pozíciót hosszú órák óta tartják.

lmh Hát ez valami gyönyörű volt! Lapierre és Pla, az Alpine a Glickenhaus majdnem egy teljes körön át küzdöttek a pozícióért. Szenzációs jelenetsor!

Hetyey Júlia sportbíró a helyszínről jelenti, hogy a magyar sportbírók első "etapja" gond nélkül lement. Reggel héttől folytatják a 33-as szektorban!

lmh lmp2 Lapierre megelőzte Frijnst, most harmadik az Alpine. A Glickenhaus is mindjárt levadássza a WRT-t.

am Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, az egy órája a pálya szélén rekedt Spirit of Race Ferrari #55-öt felírhatjuk a kiesők közé. 53-an vannak még versenyben.

am És itt az újabb sárga, a nemrég balesetező JMW Ferrari visszajutott a bokszba nagy nehezen, aztán még nehezebben visszament a pályára, hogy végül ismét leálljon a pálya szélén...

lmh Egy 13 körös stint végén, a 137. kört teljesítve jött be ismét a bokszba a #8-as Toyota, ezzel újrra Mike Conway vezet Le Mans-ban a #7-essel. Kereket is cserélnek Nakajima autóján.

lmh Egyetlen körrel később jön a #7-es is! Valószínűleg a lassú zónát akarják kihasználni, s így a tankolás után is az élen maradhatnak. Bejön?

lmh Bejött! Ezzel gyakorlatilag elfogyott a kiálláselőnyük, viszont a pályán a #8-as előtt vannak, és 45 másodperc az előnyük. Szenzációs húzás volt! (Legalábbis most annak tűnik.)

am Az Iron Lynx ismét időt veszített, immár percen kívül vannak, a szűk élmezőny most kéttagúra szűkült az amatőrök között.

am Nagyon nem nézett ki jól, ahogy a JMW-t elvitték a Manitun lógva. Még ne nevezzük ki őket kiesőnek, de a célba érésükre már senki ne fogadjon nagyobb összeggel.

lmp2 Amúgy van itt nekünk még egy bajban lévő egységünk: a PR1 Mathiasen prototípusa meglehetősen régóta a bokszban tartózkodik.

lmp2 Csak meg kellett kongatni a vészharangot, és már jön is vissza a P1 Mathiasen autó! Gabriel Aubry próbálja meg működtetni a rakoncátlan gépet.

am Megállt az #57-es Kessel! A kategória ötödik helyén állt az autó, melykben a jövőre már a Peugeot alkalmazásában álló Mikkel Jensen ül. Lassú zóna.

am Szóval jelenleg 53 autónk van, de ebben benne van a JMW, melyet elvitt a Manitu, és a Kessel, amely álldogál a pályán jó pár perce már...

lmh Szóval akkor most az a helyzet, hogy a két Toyotának gyakorlatilag szinkronba kerültek a kiállásai, és 45 másodperc körüli a különbség közöttük. A 3. helyért küzdő Glickenhaus és Alpine viszont nem egyforma ritmusban vannak, most a Glickenhaus vezet 36 másodperccel a franciák előtt, de ők jönnek be legközelebb – legalábbis terv szerint.

lmp2 Az LMP2-ben eltávolodtak egymástól az egységek: Frijns előnye 53 másodperc Ye testvérautója előtt, aki egy újabb bő perccel megy a Will Stevens-vezette Panis előtt, míg őket viszonylag közelről űzi Hanson United #22-ese. Többen nincsenek körön belül a kategóriában.

lmh Negrao brutálisan odapakolt, miután átvette az Alpine-t Lapierre-től, már csak 18-19 másodperc a lemaradása a Glickenhaus mögött. 

lmh Buemi is tudott faragni a #8-as hátrányán: most 36 másodperc a különbség.

lmh Hát itt valami nagyon furcsa dolog történt! Pirosra váltott a bokszkijárat végén a lámpa, amikor Pla jött volna vissza a Glickenhausszal, ő pedig kétségbeesetten megállt. 

lmh Buemi egy kör alatt 15 másodpercet hozott Conwayen! Már csak 20 másodoperc a különbség!

am Máshol viszont nem közeledést láthatunk, hanem annak az ellenkezőjét: a TF Sport 36 másodpercre szakadt le az AF Corse-ról.

pro A Próban viszont bízhatunk: 10 másodpercen belül az első három. Ahogy kell.

Közben elmúlt a 10. órája is a versenynek, még 14 van hátra. 

am Húsz perce tart már a lassú zóna a Kessel autója miatt... Nagyon-nagyon régóta.

pro Pontosítanám az iméntit: 4 másodpercen belül az első három. Szenzációs.

lmh Az Alpine egyelőre elrendezte a Glickenhaus-kérdést: a kiállás után is Pla előtt Negrao.

pro Hosszú idő után az #52-es van előrébb a két Ferrari közül – de ez sem elég az első helyhez, hiszen jelenleg Taylor vezet a Corvette-tel.

Engem egyre jobban kezd érdekelni, hogy miért van még lassú zóna...

lmp2 A WRT szenzációs teljesítményét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Alpine kiállásainál a #31-es még mindig felugrál a dobogóra, a #41-es pedig most is a Glickenhaust szorongatja...

lmh Buemi 11 kör után jött be ezúttal. És világ láss csodát, véget ért a lassú zóna!

am Tovább szakad lefelé a TF Sport az AF Corse-ról... Persze még most sem kritikus a helyzet.

pro Cooper MacNeil megtöri a WeatherTech Porschét! Nem kicsi  becsapódás volt! Visszagurult a bokszba, de a kár jelentős...

lmh És bejött Conway a teljes szervizre. Kobayashi száll be a brit helyére, nagyon kicsi lesz a különbség a két autó között!

am A Kessel autóról továbbra is semmi hír, őket is nyugodtan felírhatjuk a kiesők közé. 51-en maradtak.

pro És ha már 51... Az #51-es Ferrari vezet épp a Próban, de Taylor tolja lefelé a pályáról a Corvette-tel!

lmh Visszajött az élre a #7-es Toyota. Három másodperc a különbség köztük, no meg három kör a kiállások között. 13 és fél órával a vége előtt mindkettőt elenyészőnek nevezhetjük!

lmp2 Az a helyzet, hogy szorosodik az LMP2 élmezőnye. A #41-es WRT Yevel 20-22 másodpercre közelítette meg az élen haladó Milesit, Philip Hanson pedig 50 másodperccel követi a kínait. A Panis Racing lemaradása újabb 25 másodperc, ez még bőven nyitott így...

lmp2 Di Resta pedig már a 8. helyen van a kategóriában a teljesen vétlen balesetét követően.

am Az amatőrök között van néhány egység, amely még egyáltalán nem került szóba. Úgy mint a D'Station Racing #777-ese, a Rinaldi Racing #388-asa vagy a Herberth Motorsport #69-ese. Hát, most már szóba kerültek.

lmp2 Mondjuk azt hiszem, az se hangzott még el, hogy a Risi Competizione immáron nem a szokásos Ferrari GT-vel van itt, hanem egy LMP2-es autóval. Jelenleg a kategória 11. helyén haladnak, a volánnál a rutinos Oliver Jarvisszal.

Halkan jegyzem meg, hogy perceken belül indul a Bommarito 500 a Gatawayen. De azért inkább maradjunk csak itt Le Mans-ozni...

lmp2 Ye nagyon keményen nyomja: az egység eddigi legjobbjával 19 másodpercre csökkenti a #41-es hátrányát a testvérautóval szemben.

pro És maradtak 50-en. Amikor a szerelők a kibelezett autó mellett ölelgetik egymást, az nem csupán az egymás iránti nagyrabecsülés kifejezése. A WeatherTech befejezi a vesrenyt MacNeil balesete után – a Pro egyetlen ezüst licenszes versenyzőjének hibája hozta el a kategória első kiesését.

am Most épp a TF Sport vezet az amatőrök között, ahogy forognak körbe a kiállások, s azt is szögezzük le, hogy mindössze 45 másodpercre van az autó a gyengébbik gyári Porschétől.

pro Itt látható a baleset, mely véget vetett a WeatherTech Porsche versenyének:

lmh Érdekel valakit, hol van a gyengébbik Glickenhaus? Hogy-hogy nem, épp a 11. helyen, épp ahol úgy öt órával ezelőtt.

lmh Az Alpine eért egy jelentős mérföldkövet: kiálltak a bokszba, de nem kerültek a WRT LMP2-ese mögé. Azt az apróságot leszámítva, hogy jóval messzebbre kerültek a Toyotáktól, mostanra sikerült Vaxiviére szűk négy órával ezelőtti balesetének a kármentését elvégezni.

lmp2 Ye újabb leggyorsabb köre! Már hogy az egész kategória leggyorsbbja. És ezzel már 15 másodperc  alatt volt a hátránya, amikor a bokszba hajtott a #41-essel.

lmh Buemit most 12 kör után hívják tankolni. 10-11 másodperc a hátránya, és ismét ő áll ki előbb. Legutóbb 3 kör volt a különbség a két autó kiállásai között.

És a #8-as Toyota soron következő kiállásával együtt nálunk is elérkezett a csere ideje: a billentyűzetet innentől Balogh Tamás kollégám veszi át, aki nem kisebb hőstettet hajt végre ma, mint hogy néhány óra Le Mans-közvetítés után hajnalban felkerekedik a Hungaroringre, hogy ott fejtse ki áldásos tevékenységét. Maradjatok velünk és élvezzétek a versenyt továbbra is, Gellérfi Gergő 11 óráig búcsúzik, sziasztok, szép éjszakát!

lmp2 Köszöntöm én is a legkitartóbb olvasókat, rögtön egy megcsúszással "kezdünk": Esteban Garcia csapta kis híján falba a #70-es Realteam Racinget.

pro Közben megérkezett a hivatalos megerősítés: nem lehet megjavítani a WeatherTech Porschét, így végleg felirhatjuk őket a kiesők népes listájára.

Ha valaki amúgy nem tudná, miért érdemes éjszaka is Le Mans-t nézni - hát például az ilyen látványért:

lmh Kint volt a bokszban a teljes versenyt vezető #7-es Toyota, Kobayashi minden dráma nélkül ejtette meg a 14. szervizelését, húsz másodperccel a testvérautó előtt tért vissza a pályára.

lmp2 Közben az LMP2-ben Felipe Nasr dönget nagyon: már többször is megjavította a kategória eddigi leggyorsabb körét. Már 3:32,5-nél jár a brazil - kár, hogy így is csupán a 11. helyen tanyázik a Risi Competizione.

lmp2 Még mindig ez a legszorosabb kategória amúgy: mindössze 11 másodperc a differencia a Team WRT két egysége között, de a #22-es United Autosports is másfél percen belül az éllovashoz képest.

pro De ha már szoros kategóriák: a GTE Próban sem panaszkodhatunk, hiszen Alessandro Pier Guidi húsz másodperccel vezet az #51-es AF Corse Ferrarival Jorday Taylorék Corvette-je előtt, de őket is alig negyed perccel követi Sam Bird a másik Ferrarival.

Kissé lecsillapodtak a kedélyek így a táv feléhez közeledve, úgyhogy nézzünk meg egy kiállást a #709-es Glickenhaustól, amely a változatosság kedvéért természetesen a 11. helyen áll:

És persze elkezdenek szállingózni a szundikálós képek is a szerelőkről:

lmp2 Hamarosan akár csata is kialakulhat a vezetésért az LMP2-ben? Yifei Ye hét másodperc alá dolgozta magát Charles Milesivel szemben.

lmh Egymás után megejtette aktuális bokszkiállását a negyedik és harmadik helyen álló Glickenhaus és Alpine: utóbbi őrzi a nemrég visszaszerzett harmadik helyét Negraóval a volánnál. A Toyoták négy kör előnyben hozzájuk képest.

lmh lmp2 A #708-as Glickenhaus amúgy rendre ideiglenesen elveszíti ilyenkor a negyedik helyét is az LMP2-es éllovas #31-es WRT-vel szemben, ennyire jól állnak Milesiék.

lmp2 Na de bejött a Team WRT is, amelynek most épp nyolc másodperc így a fórja a #41-es testvérautóval szemben.

am Rég ejtettünk szót már a GTE Am kategóriáról: a #83-as AF Corse Ferrari nagyságrendileg egy perccel vezet a #33-as Aston Martin előtt. A verseny kiélezettségét mutatja, hogy ezzel ez a kategória nem tartozik pillanatnyilag a legszorosabbak közé!

pro A GTE Próban kettős Ferrari-vezetés: Bird megelőzte az immár Nicky Catsburg által vezetett Corvette-et a bokszkiállásoknál, mivel náluk pilótát is cseréltek.

lmh Bent járt a bokszban a #8-as Toyota, Buemi átadta a volánt Hartley-nak. Folyamatosan nő egyébként az egység hátránya Kobayashihoz képest.

Jelentjük: túljutottunk a verseny felén! Már csak röpke 12 óra van hátra, azt már fél lábon is...

pro Catsburg visszaveszi a második helyet Birdtől, eddig tartott a kettős Ferrari-vezetés.

lmh Szeretnétek egy kis onboardot a #7-es Toyotával az éjszakai Le Mans-ból? Naná, hogy szeretnétek:

lmp2 Helycsere az élen az LMP2-ben: Ye a parádés tempóját kamatoztatva utolérte és megelőzte Milesit, így átvette a vezetést a #41-es Team WRT!

Megérkezett a féltávi helyzetjelentés az utóbbi néhány óra történéseivel: ITT olvasható a jelenlegi helyzet rövid áttekintése az esetlegesen most ébredőknek.

lmp2 Megtörténtek az LMP2-es élmezőnyben a következő bokszkiállások: a #31-es Team WRT visszavette a vezetést, de csak azért, mert a #41-esnél versenyzőt is cseréltek, a parádésat futó Yifei Ye helyét Louis Deletraz vette át.

lmp2 am Némi akció az üldözöknél: Fabio Scherer forgott meg a harmadik helyen. Ami ennél is fontosabb, hogy a #388-as Rinaldi Racing a kavicságyban, ezért pedig slow zone lépett életbe.

lmh És hibázik az éllovas #7-es Toyota is! Kobayashi az Indianapolis-kanyarban rontott, nem sok híja volt, hogy összeismerkedjen a fallal. El is olvadt az előnyük, 35 másodperc helyett már csak nyolc szekundummal vezetnek a #8-as előtt.

lmh Úgy tűnik, ennél nagyobb dráma talán nincs Kobayashiéknál. Közben amúgy az Alpine is bokszolt, és visszaült az éjfél előtt nem sokkal hibázó Matthieu Vaxiviere a volán mögé.

lmp2 Remek a csata a vezetésért a két WRT között: Deletraz is levadászta Milesit, így újra a #41-es az élen!

lmp2 Korrekció: a #31-esben már Habsburg Ferdinánd ül.

lmp2 Ütközés: a #26-os G-Drive Roman Rusinovval felöklelte Jan Magnussent! Nagy nehezen azért visszakepesztetett a pályára a #49-es High Class Racing.

lmp2 Magnussen nem érte be az iménti balesettel, utána a szalagkorlátot is megtalálta a dán. Lehet persze, hogy a kettőnek köze van egymáshoz.

am Megint rég beszéltünk a GTE Amról, de ennek az az oka, hogy messze ez a legstabilabb kategória: a #83-as AF Corse Ferrari előnye gyakorlatilag fixen egy perc körüli.

lmh A #7-es a bokszban, és bizony nem az élre jön vissza! Kobayashit Jose Maria Lopez váltotta, a full szerviznek köszönhetően pedig Hartley és a #8-as Toyota átvette a vezetést, négy másodperc az előnyük. Érdekes lesz figyelni, hogyan alakul kettejük tempója a japán kiszállása után.

lmp2 Szegény idősebb Magnussen csigatempóban tud csak visszaaraszolni a boksz felé az iménti kalamajkák után... A #26-os amúgy el is nyerte érte a megérdemelt büntetését.

lmh lmp2 Arany percek lehetnek a következők: Lopez zárkózik Hartley-ra, az LMP2-ben pedig Habsburg lohol Deletraz nyakán - eltelt csaknem 13 óra, és a két fő kategóriában tizedmásodpercek választják el egymástól az elsőt és a másodikat!

pro Mielőtt még teljesen élessé válik a harc a Toyoták között, gyors kitekintés a 13. óra végén a GTE Próra is: az #51-es Ferrari kényelmes, bő másfél perces előnnyel vezet, a #63-as Corvette és az #52-es Ferrari között viszont szoros a küzdelem a második helyért, konkrétan két tized a differencia közöttük.

lmh Megvan a helycsere az élen: Lopez visszaveszi a vezetést a #7-es Toyotával. Az argentin jelezte, hogy gyorsabb tudna lenni Hartley-nál, aki el is engedte a testvérautót. Kobayashi korábbi elfékezését tehát máris korrigálta a csapat, újra a versenyt tulajdonképpen uraló #7-es egység az első.

lmh Az Alpine járt a bokszban, és érdemes megjegyezni, hogy most csak a #708-as Glickenhaus mögött tértek vissza a pályára. Ez az előző néhány alkalommal nem így volt, úgyhogy a harmadik helyért folyó csatát se írjuk le még.

lmp2 Az LMP2-es győzelemért folyó harcot pedig végképp ne: a soros kiállások után Hasburg Ferdinánd az élre jött vissza a #31-es Team WRT-vel, de csak három másodperc az előnye Deletraz előtt - egészen parádés a két testvérautó közötti küzdelem!

lmp2 A #82-es Risi a bokszban, valami nem stimmel az autóval...

am Lassan halad a #71-es Inception Racing Ferrari. Az ok egészen prózai: nincs ki mind a négy kereke Ben Barnicoatnak, vagy legalábbis az autójának, konkrétan hiányzik a bal elsője.

am Áhá, szóval éppen a bokszban járt a #71-es, és ott nem sikerült jól rögzíteni a kereket, már az autó lerakásának pillanatában látszott, hogy valami nem kóser. A csapat így nyert magának egy extrém lassú kört és egy újabb szervizelést, ezúttal a garázsba is be kellett tolni a Ferrarit.

lmh Amióta Lopez visszavette a vezetést, folyamatosan lép el Hartley-tól: hét másodpercre hízott a különbség a két Toyota között. Ráadásul az új-zélandi pilóta jött is az aktuális bokszlátogatására.

lmp2 A #82-es Risi mellett amúgy a #22-es United Autosports is jó ideje a garázsban vesztegel, ami számukra különösen fájdalmas, hiszen nemrég még a kategória harmadik helyén álltak. A jelentések szerint a generátorral van gondjuk. Így most a Panis Racing jött fel a dobogóra a két WRT mögé.

pro Így fest egy bokszkiállás a GTE Pro éllovasánál:

lmh Megvolt Lopez menetrendszerű kiállása, amely előtt amúgy odadobott egy 3:29-es időt is az argentin. Ennek köszönhetően 18 másodperc az előnye Hartley-val szemben az élen.

lmh Csak a rend kedvéért: az Alpine természetesen újra harmadik, csak a kiállások idejére vesztették el ideiglenesen a pozíciót, a Glickenhaus hátránya 1 perc 11 másodperc. 

lmh A másik Glickenhaus, a #709-es amúgy idő közben végre visszaverekedte magát a top 10-be: beletelt némi időbe, maradjunk annyiban... Hátrányuk amúgy hat kör a #7-es Toyota mögött, a dobogósokkal szemben viszont csak kettő, így még bármi történhet a hátralévő bő tíz órában.

pro Az #52-es AF Corse Ferrari Miguel Molinával a bokszban. Valami gondja lehet az eddig a kategória dobogóján álló egységnek... Neel Jani és a #92-es Porsche fel is jött harmadiknak az #51-es Ferrari és a #63-as Corvette mögé.

lmh Ennél nem is kell jobb szemléltetés arra, hogy az Alpine egy kiállásnyi előny határán mozog a #708-as Glickenhausszal szemben: az aktuális bokszlátogatás után épp a rivális mögé érkeztek vissza.

Eltelt egy újabb óra, szám szerint a 14., így már csak tíz óra van hátra. A hiperautók között és összesítésben is a #7-es Toyota vezet Lopezzel, 24 másodperc az előnyük Hartley előtt, míg a harmadik helyet a Glickenhaus kiállása után visszavevő Alpine négykörös hátrányban. Az LMP2-ben a két Team WRT harcol az elsőségért, jelenleg a Habsburg Ferdinánddal felálló #31-es fél perccel vezet a #41-es előtt. A GTE Próban az #51-es AF Corse őrzi az első pozíciót, de Catsburg apránként közelít rá a Corvette-tel. A GTE Amban pedig már időtlen idők óta a #83-as Ferrari az élen.

Hamarosan Le Mans-ban is hajnalodik, de addig is még nézzünk néhány csodás éjszakai felvételt a Toyota jóvoltából:

A hajnalodás pedig egyúttal azt is jelenti, hogy nálunk is váltás jön, ugyanis lassan ideje felkerekednem a Hungaroringre WTCR- és Pure ETCR-ügyben, úgyhogy a következő órákat druszám, Gobodics Tamás fogja tolmácsolni nektek. Kövessétek tovább a versenyt és tartsatok velünk a hátralévő órákban is!

lmp2 Köszöntöm a korán kelőket, vagy a le se fekvőket, én azzal nyitok, hogy a #84-es csúnyán elfékezte az Arnage-t - lefulladt, megállt, de újra tudott indulni, csak időt veszített vele. 

lmh Brendon Hartley harminc másodperc hátrányban az élen, most érkezik a bokszba. Pilótát is cserélt a nyolcas, Kazuki Nakajima váltja. 

lmh Megvolt a kiállás, Nakajima természetesen a második helyre jön vissza, az autó elejét is lekapták, változtattak rajta - most két perc a nyolcas hátránya a #7-es testvérautóhoz képest. 

pro Nagy gondban az #52-es AF Corse, már fél órája szerel a csapat, hátsó futóművet kell cserélni, fékeket is cserélnek, így természetesen nagyon visszacsúsztak már.

Egyébként amíg nálunk, Somogyban már kivilágosodott, addig Le Mans le van maradva és továbbra is éjszakai sötétségben zajlik a verseny - állítólag kell még egy fél óra ahhoz, hogy ott is beköszöntsön a reggel. 

pro No, az #52-es újra akcióban! Nyolc kör telt el közben, de sikerült megcsinálni a Ferrarit és folytathatják a versenyt, Daniel Serra a volánnál. 

lmh Bokszban a versenyt vezető #7-es, Lopez marad az autóban és minden gond nélkül jön vissza - egy perc, tizenegy másodperces előnnyel tér vissza a pályára, óriási az előnye az autónak a #8-assal szemben.  

lmp2 Jön a bokszba a P2-t vezető #31-es WRT, másfél perces előnye volt az eggyel több kiállást elvégző #41-es testvérautóhoz képest - pilótát is cseréltek, Robert Frijns érkezett Habsburg Ferdinánd helyére. A különbség így természetesen jelentősen lecsökkent, bő 16 másodperc maradt köztük, ebből továbbra is bármi lehet.  

am Bokszban a #88-as Dempsey, defektet jelentett, most szerelik.

pro A GTE Próban egyre élesebb a küzdelem: James Calado előnye tíz másodperc alatt van Nicky Catsburggel szemben, a Corvette közelít a Ferrarihoz...

lmh Említsük meg, hogy Nakajima jó tempót megy a #8-as Toyotával, úgy tűnik, hogy a szerelés után javult az autó, de így is egy perc feletti a hátránya.

am Bokszban a TF Sport Aston Keatinggel a második helyről, így az élen álló AF Corse több mint egy perccel vezet már. 

lmp2 pro Két csere is történt: a harmadik helyet tartó (bár most átmenetileg a Glickenhausnak átadó) Alpine-nál Lapierre ülhetett vissza, míg a Próban második Corvette-nél Catsburg szállt ki, Antonio Garcia a helyén. 

Kevin Magnussenék #49-ese még mindig a bokszban, megy a tanakodás, hogy mi a baj, de úgy tűnik, hogy nekik ennyi volt, K-Mag azt mondta a rádióban, hogy "ez meghalt". 

Most már egyértelmű, hogy elkezdett világosodni, a sötét után hamarosan jön az újabb nehezítés: a felkelő nap fénye...

lmp2 A nemrég még kategória-harmadik #22-es United Autosportsban gyakorlatilag mindent kicseréltek már, de még mindig nem indul - tovább szerelik...

lmp2 lmh A Jota és a Panis megy a kategória harmadik helyéért, a #709-es Glickenhaus hypercar pedig közöttük bohóckodik - most előzi a Jotát az abszolút hetedik helyért... 

A Toyota negyedórája örült a világosodásnak, azóta még jobb már a helyzet...

 

lmh Csak a rend kedvéért: nincs változás az élen, továbbra is egy perc felett van a #7-es előnye. 

lmp2 Magnussenék autóját valahogy összedrótozták, hosszú idő után térhetett vele vissza a pályára a korábbi F1-es pilóta. 

Kemény: a mezőny messze leglassabb hypercarja, a #709-es Glickenhaus lassan leküzdötte az LMP2-es Jotát, aztán kapott tíz másodperc büntetést egy elrontott bokszkiállásért...

lmh pro A #8-as Toyota és az #51-es Ferrari is a bokszban, gond nélkül jönnek vissza - a Toyota a második, a Ferrari pedig a GTE Pro első helyére. 

lmp2 Jön a bokszba a P2-t vezető #31-es, marad Frijns, az előny pedig fél percre csökkent a #41-es testvérautóval szemben. 

lmh A #7-es Toyotánál lejárt Lopez etapja, pilótát cseréltek és visszaült Mike Conway - emiatt a két perc feletti előnyük fél perc alá csökkent! Volt némi gond az egyik kerékpisztollyal és még a bevezető körben Lopez hibázott is egyet, kis híján leesett a pályáról - izgalmasabb lesz az eleje?

lmp2 Óriási csata a P2 harmadik helyéért, Will Stevens a Panisszal támadja Sean Gelaelt és a Jotát, egy másodpercen belül vannak egymáshoz képest!

lmh Bokszban az Alpine az abszolút harmadik helyről, így átmenetileg ismét visszacsúszik a Glikenhaus mögé, amely sokkal kevesebbet fogyaszt, hárommal kevesebb bokszkiállásnál tart. 

pro am Nézzünk rá kicsit a GTE-kategóriákra: a Próban 24 másodperc az #51-es AF Corse előnye a #63-as Corvette-hez képest, az Am-ben pedig szintén az AF Corse vezet, de sokkal simábban: a #83-as több mint két perc a TF Sporthoz képest. 

lmp2 Továbbra is centikért vív a Panis és a Jota a P2 dobogójáért, de hiába gyorsabb a kanyarokban a Panis, az egyenesekben a Jota tempója jobb, így nem tud előzni Will Stevens. 

lmh Az élen 24 másodperc a #7-es előnye, de a #8-as hamarosan jön a bokszba, egy kiállással még adósak Nakajimáék, akiknél talán pilótát is cserélnek majd. 

lmp2 Stevens forgalomba került, eldobott bő két másodpercet - átmenetileg csökkent a harc intenzitása...

lmh Derani kihozta a bokszba a Glickenhaust, így ismét az Alpine a harmadik, bő egy perc köztük a távolság. 

lmp2 pro Mindkét kategória második helyezettje kijött a bokszba - a #41-es Team WRT-nél pilótát is cseréltek, Deletraz helyére Robert Kubica ült be, míg a #63-as Corvette-ben maradt Garcia. 

pro Calado másfél perccel vezet Garcia előtt, Estre viszont próbál közelíteni a harmadik helyen, már csak fél percre van a Porschével. 

lmh Nakajima kihozza a #8-ast a bokszba, de nincs pilótacsere - a kiállásokat tekintve most vannak egálban a #7-essel, egyébként pedig másfél perc fölé nőtt a hátrányuk. 

lmp2 FORDULAT! A P2 harmadik helyéért lassan egy órája késhegyre menő küzdelmet vívó Jota és Panis a bokszban helyet cserélt - a Jotánál pilótát cseréltek, Tom Blomqwist ült be, ennek köszönhetően pedig a Panisé a dobogó, 15 másodperccel vezet. 

lmh Közben Conway is kijött a bokszba, de 38 másodperces előnnyel tért vissza az élre. 

Az utóbbi órák összefoglalója itt olvasható: https://formula.hu/wec/2021/08/22/lm24-16-ora-a-toyotat-erte-az-elen-a-reggel 

Furcsa fordulat: ahogy kivilágosodott, megérkezett a köd is a pályára, konkrétan alig látni megint, nem veszélytelen a helyzet - erre nem sokan számítottak...

lmh Egy másik érdekességet is hozunk: az Alpine most már úgy jött vissza a bokszból, hogy a Glickenhaus nem került elé, öt és fél másodperc Lapierre előnye, aki mostanában a Toyoták tempóját futotta a harmadik helyen. 

pro A Corvette közelít az élen haladó Ferrarihoz, 19 másodpercre csökkent az AF Corse előnye.

lmp2 A P2-ben a #31-es előnye 44 másodpercre nőtt a #41-essel szemben, ott nem nagyon várható éles küzdelem jelen állás szerint. 

A csapatokra ijesztő köd azért kicsit javult, úgyhogy ez talán nem okoz jelentős problémát. 

lmp2 A Panis ugyan a pilótacsere miatt megelőzte a Jotát, de ott most Blomqvist óriási köröket fut és nem egészen öt másodperc közöttük a távolság, ami a hamarosan érkező panisos pillótacsere miatt abszolút a Jota mellett szól. 

A köd...

 

lmp2 Kubica bokszolt a #41-essel, így közel két percre nőtt a hátránya a #31-es testvérautóval szemben a kategória első két helyén. 

Meg kell jegyeznünk, hogy órák óta nem nagyon történt extra esemény, baleset - mindenki nagyon fegyelmezetten és pontosan autózik. 

lmh A #8-as Toyota a bokszban, Nakajima kiszáll, visszaül Buemi - két perc a hátránya Comwayhez képest, nyomnia kell, ha szeretnének még valamit ettől a futamtól. 

lmp2 A Jota és a Panis parádés küzdelme folytatódik, az őrült tempót diktáló Blomqvist megelőzi az egyébként szintén remekelő Stevenst és visszaveszi a harmadik helyet úgy is, hogy kettővel többször állt ki a csapat!

Érdekes, hogy éppen az előzés előtt az LMP2 eddigi legjobb körét futotta meg Stevens, de Blomqvist alig maradt el ettől, a következő körben pedig el is ment riválisa mellett.

pro Lassú zóna, Chris Vanthoor alatt állt meg a Porsche. 

lmh A #7-es Toyota jön a menetrendszerű kiállására, Mike Conway marad az autóban, a lassú zóna miatt pedig pláne jól jön ki nekik a kiállás - több mint egy perc maradt az előnyük!

lmp2 Többen is kijöttek a bokszba a lassú zóna miatt, a #31-es is kiállt az élről és bár az ajtóval akadtak problémák, de így is maradt az élen - pilótacsere történt, Chales Milesi ült a kormányhoz. Közben a Jota és a Panis is kint járt, a Jota pedig ismét visszacsúszott riválisa mögé a bokszban...

Vége a lassú zónának, a Porschét eltüntették - állítólag fékhibája volt. 

lmh Kicsit csökkent a #7-es előnye az élen, de még így is egy perc feletti különbségről beszélünk - önerőből ez már túl nagy távolság, technikai hiba, vezetői hiba, vagy valami balszerencse okozhat még fordulatot. És hát ez Le Mans...

A 17. óra végéhez közeledünk, de még mindig ott tartunk, hogy egy "normál" WEC-futamnál több van hátra...

lmh Buemi és Lapierre is a bokszban a 2-3. helyről, utóbbi pedig ki is száll az autóból - Negrao a helyén, emiatt pedig ismét átadják a harmadik pozíciót a #708-as Glickenhaus. Ami érdekes, hogy Buemi nemrég volt kint, most mégis ő jött és nem a #7-es...

lmh lmp2 Negrao már támadja is Olivier Plát és a Glickenhaust... közben pedig újabb fordulat a P2-ben: Blomqvist megint megelőzi Stevenst és ismét a Jota a harmadik, a Panis pedig a negyedik!

A #709-es Glickenhaus továbbra is a P2-esek között csordogál hypercarként - a bokszkiállás után megint csak a kilencedik Richard Westbrook...

pro am Megint régen néztünk rá a GTE-kategóriákra, úgyhogy tegyük meg: a Próban bő egy perc az #51-es AF Corse Ferrari előnye a #63-as Corvette-tel szemben, a #92-es Porsche pedig őrzi a harmadik helyét. Az Am-ben most eggyel több kiállással is egy perc a #83-as AF Corse Ferrari előnye a #33-as TF Sport Aston előtt. 

lmh Egy lekörözött Porsche segít be az Alpine-nak, Negrao így szúrt be Pla mellé és visszavette a harmadik helyet!

Hoppá, ezt nem láttuk jönni: Pla felszívta magát és az egyenesben elment Negrao mellett, ismét a Glickenhaus a harmadik, folytatódik a csata!

lmh Csak a rend kedvéért: a Glickenhaus-Alpine harc négy körrel zajlik a Toyoták mögött. 

lmh Buemi nem egészen fél órával az előző bokszkiállása után ismét kijött. Valami gond van a #8-as Toyotával? Most már több, mint két és fél perc a hátránya...

Negrao és az Alpine nem tudott még egy előzést bemutatni a Glickenhausszal szemben, bő egy másodperc a különbség. 

lmh Pla közben megcsinálta a bokszkiállását, így a csata véget ért: egy perc az Alpine előnye a harmadik helyen. 

lmp2 A P2-ben is fejlemény van a szokásos Jota-Panis csatában: mindkét autó a bokszban, a Panisnál pedig pilótát cseréltek, Stevens nagyon sokáig vitte az autót, most átadta a helyét James Allennek. A Jota előnye szűk fél perc.

lmh A futamot végig uraló #7-es Toyota hosszú idő után a bokszban és pilótát is cserélnek: Conway kiszáll, Kamui Kobayashi ül be, új gumikat kap, simán, magabiztosan vezet így is.

lmh És a #8-as is jön megint! Hihetetlen, mióta Buemi beült, úgy járnak ki a bokszba, mint egy söröző ember a mellékhelyiségbe - két perc a különbség, pedig egy perc alatt volt mindez még nem sokkal ezelőtt. 

Helyszíni jelentések szerint nem véletlen a #8-as sűrű tankolási ingere: valami gond van az üzemanyagtöltővel, emiatt kerülnek folyamatosan hátrányba a #7-eshez képest.

lmp2 A P2 elején nincs változás, a #31-es WRT jóval egy perc feletti előnyt menedzselhet a #41-es testvérautóval szemben. 

am Itt erősen közelített a vezető AF Corse-ra a TF Sport Aston, de most a bokszkiállás kiegyenesítette a dolgot: a #83-as Ferrari előnye több mint két perc a riválishoz képest. 

pro Akkor már mondjuk el azt is, hogy az #51-es Ferrariban Pierre Guidi előnye is több mint egy perc a #63-as Corvette előtt, az eggyel több kiállást letudó #92-es Porsche pedig közel öt percnyire van jelenleg. 

A #88-as Dempsey megforgott, sárga zászló, de nincs probléma. 

"Egyelőre nincs probléma, nagy az előnyünk, de még sok van hátra, viszont a harmadik helyezett nagyon messze van" - nyilatkozta Mike Conway, a #7-esnél pihenő pilóta.

lmh A #8-asnál az autó orránál is van valami gond, de az utóbbi négy etapjuk 9, 7, 5, majd csak 4 körös volt, ami elég aggasztó a Toyotánál - tényleg nem tudnak eleget tankolni, de a csökkenő körszám szerint nem is tudták eddig megoldani...

Újabb kiállás a #8-asnál, alig három kört tudott menni Buemi! Jön a dráma?

lmh Az Alpine-nál érezhetnek valamit? Négy kör a hátrányuk a #8-ashoz képest, de Negrao olyan kört repesztett, ami a Toyotákhoz képest is gyorsabb volt - aztán kijött a bokszba...

A #8-as drámájához azért tegyük hozzá, hogy bő négy kör az előnye az Alpine-nal szemben. Van még több mint óra és ha három körönként jönni kell, az izgalmas lehet a végén, de egyelőre nem a különbség, csak a technikai gond miatt kell aggódniuk. 

lmp2 Kubica a bokszba hozza a #41-es WRT-t a második helyről és a lengyel ki is szállt - beült a helyére Ye, folytatják ugyaninnen. 

pro Pilótacsere a kategóriát végig vezető #51-esben, Cóme Ledogar ült be a Ferrariba.

LELASSULT A #8-AS TOYOTA! Buemi gurul a pályán! Majd pedig meg is áll. Aztán újraindul! Buemi most megint normál tempóban halad... mi történik?

Buemi 80 másodpercet kapott ebben a körben az Alpine-tól és már egy körön kívülre került a #7-eshez képest - hátrafelé azért még mindig nem nagyon kell nézni, de hogy baj van, az egyértelmű...

Helyszíni információk szerint a sebességváltóval vannak gondok a #8-asnál, emellett nem működik jól a tankolás sem - most Buemi újraindította a rendszert, így jelenleg halad...

lmp2 Közben emltsük meg, hogy a Panisba beült amatőr Allen körönként több másodpercet kap az eddig velük csatázó Jotától, ott bő negyven másodperc már a különbség.

pro Defekt! Az #52-es AF Corse durrdefeket kapott Sam Bird mellett - az ötödik helyen gurul a Ferrari a kategóriában...

lmh Öhm, nem vészmadárkodásból, csak tájékoztatásként: most a #7-es is 8 kör után jött be a bokszba az eddigi 12-13 helyett. A #8-as gondjai után itt is van miért aggódni?...

Buemi pedig halad a #8-assal, méghozzá jó tempóban. Ezúttal nem rövid az etap, jó a tempó, a leállás óta minden rendben van.

lmp2 Bokszban a kategóriát vezető #31-es WRT Milesivel, illetve a harmadik helyen álló #28-as Jota is - ők pilótát is cserélnek, Sean Gelael ül vissza. 

pro Bird visszaért a bokszba, most jöhet a szerelés, az autó jobb oldalát gyakorlatilag szétverte a felrobbanó gumi. 

Véget ért egy újabb óra, már "csak" hat van hátra, vagyis egy komplett WEC-futamnyi idő - nagy változás nincs, a #8-as Toyota most a leggyorsabb hypercar, az Alpine nem tud közelíteni, a #7-es bő három perccel vezet, a Glickenhaus pedig 38 másodpercre van az Alpine-tól. A P2-ben a WRT kettős sikerét senki sem veszélyezteti, a GTE-ben pedig a Pro és az Am kategóriát is az AF Corse Ferrarik uralják. 

lmh Említsük meg, hogy a messze leggyengébb hypercar, a második Glickenhaus is begyorsult, mióta Romain Dumas vezeti, jelenleg csak Buemi gyorsabb nála a pályán.

am A GTE Am állása: 1 #83 AF Corse (Nielsen); 2 #33 TF Sport (Pereira); 3 #80 Iron Lynx (Mastronardi); 4 #54 AF Corse (Fisichella); 5 #77 Dempsey - Proton Racing (Campbell)

pro Ahh, a #91-es Porsche hibázott és megérintette a falat - Makowiecki siet, pedig nincs értelme, mögötte sok körrel van lemaradva mindenki, előtte pedig Neel Jani és a testvérautó száguld...

lmh Váratlan: a #7-es Toyota bejön, ráadásul Kobayashi meglehetősen hamar ki is száll, Lopez ült be a helyére. 

lmp2 A P2-ben második Yifei Ye nagyon nyomja a #41-es WRT-nek, hypercarhoz méltó kört futott az előbb, de így is két perc a hátránya a #31-eshez képest.

Érdekes még a #708-as Glickenhaus, amely nem engedte el a dobogót, negyven másodpercen belülre zárkózott az Alpine-hoz képest - ők eléggé eltérő fogyasztást produkáltak eddig.

lmh No, ráéreztem valamire, az Alpine éppen most jön is ki a bokszba, így visszaadja a harmadik helyet a Glickenhausnak! Az egész futam során előzgetik egymást, de az Alpine egyszer már eljutott odáig, hogy bokszkiálláson kívülre került. Ahhoz képest Franck Mailleux ebből sokat ledolgozott a #708-assal... szűk fél perccel vezetnek éppen!

pro A GTE Próban nincs változás, az #51-es Ferrari előnye másfél perc a Corvette-hez képest.

lmh Bent van Buemi, egy 13 körös etapot ment a #8-as Toyota, úgy tűnik, hogy itt minden rendben van, a pilóta marad is az autóban.

lmh Helyszíni információk szerint a #7-es Toyotánál is megvan az üzemanyagtöltési probléma, ezért ment csak nyolc kört Kobayashi. Állítóleg Lopazt kiokosították, hogy hogyan kell menedzselni a helyzetet, így ültették be. 

Még azért öt és fél óra hátra van, ha ez a probléma súlyosbodik, bajba kerülhet a Toyota...

pro Egyszerre jött a bokszba a kategória két első helyezettje, Ledogar a Ferrarival kicsit rá is ijesztett mindenkire, de a csapat jól dolgozott, már vissza is ment a pályára - maradt az élen, míg a Corvette-be beült Nicky Catsburg. Itt éles lehet a harc, most egy pilótacserén belül van a Corvette, csak 19 másodperc a távolság...

pro Az #51-esnél féket cseréltek a garázsban, de villámgyorsan meg is csinálták - emiatt csökkent a különbség.

am A #88-as Dempsey kálváriája folytatódik, most egy bal első defekt a soros...

lmh Bokszban a #708-as Glickenhaus, így ismét az Alpine a harmadik, bő fél perc a különbség ebben az összevetésben. A Toyoták nagyon spórolósan mennek, minden bizonnyal az üzemanyaggondok miatt, a legjobb P2-es autónál is lassabb kört produkáltak legutóbb. 

pro 23 másodperc az AF Corse előnye a Corvette-tel szemben, de benen van, hogy utóbbinnak szintén féket kell még cserélni a hátralévő órákban.

pro Catsburg megfutja a verseny eddigi legjobb körét a kategóriában...

Sárga zászló, a #388-as Ferrari rongyolt ki a kavicságyba, miután összeért mással és nem tudott már mit tenni.

lmh Buemi a bokszban a #8-assal, de marad is az autóban, még mindig bírja. Nyolc kört ment a Toyota, ami messze van az ideális 12-13-tól, de a korábbi 3-4-hez képest óriási javulás - spórolósra veszik a figurát még mindig. 

lmh Negrao is a bokszban az Alpine-nal, kereket is cserélnek és pilótát is: Vaxiviere ült be.

Bocsánat, javítás: Buemi kiszállt és Hartley ült vissza a helyére a #8-asba.

lmh Az Alpine maradt a harmadik helyen, a Glickenhaus nem tudta kihasználni a pilótacserét a lassú zónában.

am A kategóriát toronymagasan vezető #83-as AF Corse is kijött a bokszba, pilótát cseréltek, beült Francois Perrodo és így is magabiztosan az élen a TF Sport Astonja előtt.

pro Porsche-belharc a dobogóért, a #91-es megelőzte a #92-est Makowieckivel, Kevin Estre próbálna visszatámadni.

lmp2 A hajnali-reggeli órák "sztárja", az LMP2 elcsendesült, a két WRT nagyon simán vezet, közöttük is bő két perc a távolság, a harmadik Jota mondjuk látótávolságon belül van, miután korábbi nagy ellenfelét, a Panist nagyjából három percre szakította le.

pro Kevin Estre visszaelőzte a testvérautót, ismét a #92-es Porsche a kategória harmadik helyén. 

Lopez elfékezi a bokszbejáratot, a kavicságyon keresztül érkezik meg a simán vezető #7-essel - 13 körös etapot teljesített, úgy néz ki, hogy a gondot megoldották. 

lmp2 Van der Garde megforog, óriási mázlival kerüli el az egyik falat, aztán a másikat, végül a mögötte érkező autót. Semmi gond, haladjunk...

Ezzel pedig nálunk is elérkezett az utolsó "pilótacsere": Gobodics Tamás balra el, az utolsó szűk öt órára pedig érkezik vissza az első számú versenyzőnk, Gellérfi Gergő, aki egy "kiadós" (...) alvás után ül újra a billentyűzet mögé. Tartsatok velünk a befutóig!

lmp2 Szerettel köszöntöm ismét a kedves olvasókat, gyönyörű vasárnapot kívánok mindenkinek! Hogy nehogy túl pozitív hangulatban kezdjük, az élőképen az imént a Risit láthattuk, újabb problémával tolták be a garázsba az amerikai Orecát...

Jelen pillanatban 48 autó van még versenyben, a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a célba érési rekord éppen ennyi 2017-ből.

Csak mondom, hogy az előrejelzéseket és a radarokat böngészve nem kizárt, hogy egy kisebb eső még érkezzen a hajrában...

pro Nem mintja kérdéses lett volna eddig, de most már hivatalos: a Hub Auto Racing pro kategóriás privát Porschéja is a kiesők közé került.

A legmegbízhatóbbnak egyelőre a Hypercarok bizonyultak, hiszen 5-ből 5 van versenyben, ami 100 százalékos arány. A 24 elrajtoló LMP2-esből 21 fut még, ez 87,5 százalék, a 8 Pro kategóriás GT-ből 6, ami 75 százalék, az amatőr mezőny viszont komoly károkat szenvedett, hiszen a 23-ból már csak 15-en vannak, ez mindössze 65 százalékos "teljesítmény".

lmp2 Azt hiszem, az éjszaka egyik legerősebb képe ez volt: a G-Drive #25-öst lebontó angolai Andrade esete.

lmp2 Habsburg egy perccel vezet Ye előtt, miután az éllovas #31-es letudta a 27. kiállását. A Jotában ismét Vandoorne, de ő majdnem egy körre van az éllovastól.

lmp2 A recovery drive-okat is említsük meg: a csapattársa által megtorpedózott #23-as United most a 11. helyen halad, mindössze másfél percre a relatíve problémamentes (de kicsit lassú) versenyt futó lengyel egységtől. A kicsúszás és a nagy szerelés után az első éllovas, a Jota #38 is szépen jön fel, Da Costa most a 15., épp amögött a G-Drive #26 mögött, akiket az ifjú Colapinto kapott ki az élmezőnyből – Sophia Flörsch prototípusával együtt...

pro 45 másodperc szokatlanul nagy az első két helyezett közötti különbség a Próban, ennyivel vezet Ledogar és az #51-es Ferrari Catsburg Corvette-je előtt. Ráadásul az sem világos ebben a pillanatban, hogy a Corvette-en nem kell-e majd féket cserélni.

pro Amúgy a másik Corvette, a még a rajt előtt elrendezett #64-es is tud menni, ha hagyják: Nick Tandy pár perce megfutotta a GTE abszolút leggyorsabb körét.

Az egész pályán életbe lépett a sárga zászló, úgy tűnik, nem incidens miatt, hanem valamilyen egyéb okból.

Vadul dolgozik az Orange Army, a sportbírók a pálya egyes pontjait állítják helyre, ezért jött a megszakítás.

Ha már a leggyorsabb körökről beszéltünk: az abszolút legjobb idő a #8-as Porschéé (3:27,607), ezt Hartley futott meg tegnap este 8 után, az LMP2-ben a Risié a legerősebb köridő 3:31,646-tal, a Próban éppen most vette át a legjobb kört Catsburg a #63-as Corvette-tel a testvérautótól, ideje 3:47,716, míg az egyetlen amatőr egység, mely be tudott menni 3:50 alá, a TF Sport #33-as Astonja volt 3:49,707-tel.

Közben persze visszaváltottunk zöldre, véget ért a narancs armada villámakciója.

lmp2 A kategória ötödik helyéért hajtó United #23-mal a remekül debütáló Wayne Boyd folyamatosan közelíti Brundle Inter Europol prototípusát! Már 15 másodpercen belül.

lmh Szervizelt az Alpine, nagyjából egy kör az előnyük most a Glickenhaus előtt, ha jól tévedek. Eldőlni látszik a dobogóért vívott csata, legalábbis abban az esetben, ha nem lesz újabb malőr.

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár az éjszaka tapasztaltakkal ellentétben immár egyik kategória élén se túl szoros a verseny – legalábbis ebben a pillanatban –, egyik kategóriára se mernénk rámondani, hogy eldőlt, hiszen a különbségek az éllovasok között mindenhol abban a kritikus zónában vannak, amit egy egészen apró műszaki vagy vezetői hiba is megfordíthat.

lmh 305 kör után tudta le a 26. kiállását az élen álló #7-es Toyota: Pechito López üzemanyagot és friss abroncsokat vételezve tért vissza a pályára.

am Ben Keating szűk 20 másodperc hátrányból üldözheti Perrodót a kategória élén álló Ferrariban, miután a #83-ason volt a kiállások sora. Ott még nem tartunk, hogy azt kezdjük számolgatni, milyen ritmusban jönnek majd ki a kiállások, de a verseny végén bizony ez is számíthat egy ilyen szoros csata esetében.

Mostanra 5 standard ELMS-futam távján vagyunk túl, és már csak egy van hátra. Akik láttak már ELMS-futamot, azért pontosan tudják, hogy az sem egy rövid történet.

Egy remek tweet Van der Gardétől: élete legszebb pillanatai között a gyermeke születése, az esküvője és a caterhames Q2-be jutás mellett a Le Mans-i éjszakai vezetést említette.

lmh A Toyotánál megnyugtattak mindenkit, hogy jelenleg minden rendben van az üzemanyagrendszerrel.

am Ben Keating jön! Már csak 9 másodperccel Perrodo mögött! 

lmh Hartley menetrend szerint jön tankolni, a reggeli problémákat tekintve nagyon fontos kiemelni a "menetrend szerint" kifejezést.

Lassú zóna, baleset történt, a sportbírók takarítanak.

am A #388-as Rinaldi zúzódott meg az első Mulsanne-sikánban.

lmh A live timingon a #8-as mellett a STOP jelzés jelent meg! De mivel a kamerák nem látnak ilyesmit, ez talán egy tévedés.

lmh El is múlt. Téves infó volt.

Friss előrejelzés: az utolsó órában még érkezhet némi eső. Az éllovasoknak alighanem más se hiányzik, az üldözőboly viszont elkezdheti járni az esőtáncot.

Jaj, hol a modorom? Jó étvágyat az ebédhez mindenkinek!

lmh Apró koncentrációzavarok előfordulnak: most épp López fékezte el a Mulsanne-kanyart.

lmh Újabb necces szituációja volt Lópeznek, ezúttal egy P2-es autóval. Nem nagy hibák ezek, de a legkisebb kontakt is mindent tönkretehet.

am Az amatőröknél most épp 73 másodperc a különbség az AF Corse és a TF Sport között, de ahogy lenni szokott, legközelebb az élen haladó egység fog kiállni.

lmp2 Gyanús, hogy lesz egy újabb kiesőnk: a PR1 Mathiasen #24-es prototípusa NAGYON régóta szerelés alatt van.

lmp2 Rég esett szó az innovatív autóról: a háromból két versenyzőként mozgássérülteket foglalkoztató #84-es a 32. helyen áll az összetettben. Nagyon szép helytállás az egységtől, melynek a verseny elején problémái adódtak az autójával.

lmp2 Nézzünk rá a Habsburg-Deletraz mérkőzésre: másfél perccel vezet a #31-es a #41-es előtt azonos kiállásszámnál.

pro Szorosodik a GTE Pro: a Corvette 27 másodpercre faragta a hátrányát a Ferrarival szemben!

am Folytatódik a szokott ritmus: most Ben Keating vezet a #83-as Ferrari kiállása után: az amerikai úrvezető vezetési idejéből még van hátra...

lmh Nézzük meg kicsit, milyen "győzelmi tapasztalata" van az éllovasoknak. A Kobayashi, Conway, López hármasnak mindenképpen van, főleg utóbbinak, na de nem Le Mans-ban – mindhárman első győzelmüket szerezhetik a 24 óráson.

lmp2 Az LMP2-t vezető trió egyike sem nyert még Le Mans-ban kategóriát: sőt Frijns és Habsburg nem is indult még, s Milesi is csak egyszer, méghozzá tavaly.

pro A Pro éllovasában viszont vannak korábbi győztesek, hiszen Calado és Pier Guidi együtt nyertek 2019-ben, míg Ledogar eddigi megjobb eredménye egy Am-kategóriás 5. hely a Car Guy Racinggel.

am Az amatőröknél viszont mindenképpen két autót kell megnéznünk: Perrodo több kategóriadobogó után szeretne végre nyerni, a legutóbbit tavaly Nielsennel együtt érte el – míg Rovera először indul Le Mans-ban. Ez a #83-as legénysége, míg a #33-asban ülő Ben Keating és Felipe Fraga 2019-ben együtt nyert a kizárásuk előtt, Dylan Pereira pedig most debütált Le Mans-ban. Sok-sok első győztes lehet hát itt idén.

am És innentől kezdve már nincs miért beszélni a célba érési rekordról: a bő fél órája lassú zónát okozó Rinaldi Ferrari feladta a versenyt.

A radarelőrejelzés továbbra is esőt mutat az utolsó óra kezdetére. Csak mondom.

Erősen gondolkodom, milyen autóverseny tart 3 órán át, de mondjuk egy Indy 500-nak ez az átlagos hossza. Ami azt jelenti, hogy eltelt 7 Indy 500, legalábbis ami a menetidőt illeti, és egy még hátravan.

lmh A #708-as Glickenhaus megfutotta saját leggyorsabb körét, ami viszont nagyon érdekes, hogy ez még mindig nincs 3:30-on belül. A rend kedvéért említsük meg: a szabályalkotók azt célozták, hogy a hiperautók ilyen időkre legyenek képesek Le Mans-ban. Ehhez képest a Toyota időmérőn 3:23,9-et, tegnap este versenykörülmények között 3:27,6-ot tudott.

lmp2 Újabb kiesés sajnos. Motorhiba miatt a Risi prototípusa is befejezte a küzdelmet. És maradtak 46-an.

lmh Nakajima beszállt a #8-asba, amikor 173 perc van még hátra a versenyből.

lmp2 Óh, ez nem kicsit kellemetlen. A csendes és lassú versenyt futó Dragonspeed autóban az úrvezető, Hedman nem futotta meg a minimális vezetési idejét. Hat órát kell az autóban tölteniük legalább, ő pedig 5 órát, 59 percet és néhány másodpercet vezetett. Ha az volt a terv, hogy már nem ül vissza, akkor ezt a tervet újra kell írni.

lmp2 Tavalyelőtt egyébként Pierre Thiriet-vel volt hasonló a helyzet – ő végül visszaült.

A tavalyi Le Mans időjárási szempontból a soha meg nem érkező esőről szólt, az idei viszont leginkább a szemerkélő égi áldásról. Az előző percekben is jelentettek néhány cseppet.

lmh Most épp a #7-es járt kint a Toyoták közül, az üzemanyagrendszer most rendesen viselkedik. Legalábbis kívülről nézve.

lmp2 Egy kisebb hiba-hibácska történt az éllovas WRT legutóbbi kiállása során, így Kubicáék fél percen belülre kerültek a Le Mans-i kategóriagyőzelemtől!

am Jajj, ez de veszélyes volt! Megpördült a gyengébbik TF Sport, de az érkezők közül senki nem találta el: a Vasdámák autójának a sóderbe kellett menekülnie, hogy ne csattanjon bele Hancock autójába.

lmp2 23 másodperc a különbség Frijns és Deletraz között! Szépen lassan az összes kategória nyitottá válik. Mármint az LMH kivételével.

lmp2 Nem nagyon foglalkoztunk a Pro-Am (avagy P/A) alkategóriával: ebbe azok az LMP2-esek tartoznak, melyek egyik versenyzője bronz minősítésű. Érdekes, hogy hosszú távon nagyon kijött ez a különbség, hiszen az LMP2 első tíz helyén "nem P/A" autó található, majd őket követi a nyolc P/A, s egyedül a 19. helyezett United #22 lóg ki ebbők a sormintából a hosszú szerelés miatt.

lmh Világ, láss csodát! A #709-es Glickenhaus feljött az ötödik helyre a WRT kiállása után (mely ismét nem volt rendben egészen), így az első öt helyen az öt Hypercar!

lmp2 A DragonSpeed egyébként egy apró részsikernek örvendhet, hiszen vezetik ezt a bizonyos P/A értékelést, ami a bajnokságban is sokat érhet számukra.

lmp2 Yifei is letudta a maga kiállását a #41-essel, és úgy tűnik, Kubica készül. Ő lehet a kategóriagyőzelemért harcoló belga autó befutóembere.

lmp2 Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire szenzációsan alakul a WRT Le Mans-i bemutatkozása: magabiztosan haladnak a kettős győzelem felé az LMP2-ben. Nagyon fontos ez a belga alakulatnak, hiszen szerepet terveznek vállalni az Audi közelgő LMDh programjában.

am Befejezte az idei Le Mans-t a 75 esztendős Dominique Bastien, aki megtette a magáét a #88-as Proton Porschében! Az egyik legnagyobb egyéni történet az övé.

Na ő közeledik Le Mans felé:

am A Vasdámákat büntetik a nem sokkal ezelőtti koccanásért: ezek szerint nem egészen jól értelmeztük a történteket, nem a bukótérbe menekültek a megpördülő Aston elől, hanem ők pörgették meg a TF Sportot.

lmh Bő két óra van hátra, és a Toyotáknál úgy tűnik, hogy minden rendben. De ne feledjük, adódtak már problémák a hajrában is a japánoknál, Lópezék két éve az utolsó órában bukták a győzelmet, és akkor nem is beszéltünk még az elképesztő 2016-os eseményekről.

lmh Az Alpine összességében elégedett lehet az idei verseny eddigi alakulásával. Lassan belépünk a 23. órába, műszaki nehézségeik nem voltak, a Glickenhausnál annyival erősebbek, hogy belefért egy-két vezetői hiba, a Toyota ellen pedig hibátlan versennyel sem lett volna esélyük.

pro Pier Guidi és Garcia vezeti most a Pro élén álló két egységet: jelenleg 53 másodperc a Ferrari előnye a Corvette előtt.

am Ben Keating most veszített Roverához képest, de mivel őt a csapat legjobb tagja, Felipe Fraga követi majd befutóként, még mindig nem lefutott az Am küzdelme.

Szóval akkor: eltelt 11 hosszú F1-es futam versenyideje, azaz 22 óra. És egy még hátra van.

am Nem telhet el nap Paul Dalla Lana nélkül: a 61 rajthoz álló egység 183 versenyzője közül a kanadai úrvezető az egyetlen, aki be se ült az idei 24 óráson.

lmp2 Yifei 8 és fél másodperccel Frijns mögött! Az utolsó előtti órában csata alakul ki ismét az LMP2 első helyéért!

lmp2 Yifei szeznzációsan megy, hat másodperc már csak a különbség, immár egy képen láthatóak egyre többször.

lmp2 Lelassul a Pro-Am élén álló DragonSpeed! Van nekik előnyük, van nekik, de most méterről méterre fogy.

lmp2 Egy másik párharc is kialakulni látszik: az este megtorpedózott #23-es United az ötödik helyért küzd, öt másodpercen belül van a lengyel pékautóhoz képest.

lmp2 Norman Nato nagy tempóban érkezik a Realteammel, a #70-es egység mindjárt átveszi a Pro-Am első helyét.

lmp2 Tankolás után jön vissza a DragonSpeed! Hát ez több, mint furcsa. Így a Realteam még mögöttük van, de csak 10 másodperccel. Lehet, hogy egyszerűen kifogyott az üzemanyag?

lmp2 Ye kiállása után visszaáll az élre, de ott van a nyomában Frijns! Szó szerint a nyomában, pár tized a különbség!

lmp2 A mezőny egyetlen Ligier-je, az Eurasia még fut, pedig megvoltak már a maguk bajai, többek között ők rohantak bele a Richard Mille-féle hölgyautóba. Most a 29. helyen vannak, három Am-kategóriás gép is előzi őket.

am Na kérem: beszállt Felipe Fraga a TF Sportba! A trió legerősebb tagjának bő másfél órája van, hogy megszerezte a győzelmet az Aston Martinnak, ami nem mellesleg címvédés lenne a csapat számára...

lmh Nem tervezett kiálláson a #8-as Toyota! Legalábbis valamit csináltak, ami nem kerékcsere és nem tankolás. Nakajima jön vissza, tovább nőtt a hátránya a #7-essel szemben.

lmh Annyi témát szolgáltat egy Le Mans-i verseny, hogy néha még egészen fontos infók is kimaradnak. Például az, hogy Kamui Kobayashi kapcsán el sem hangzott, hogy negyedszer szerzett pole-t Le Mans-ban, s így már csak eggyel marad el e tekintetben az abszolút rekorder Jacky Ickx mögött. Arra pedig még sosem volt példa, hogy valaki négy pole-t szerezzen és egy győzelmet sem... Hármat viszont már ketten is Kobayashi előtt: Bob Wollek és Stephane Sarrazin.

am A #83-as is letudta az utolsó nagyszervizt, Nielsen ült be oda is, a papíron legerősebb versenyző. Keatingnek voltak jó pillanatai a TF-ben, de sokat veszített, így Fragától emberfeletti teljesítmény mellett némi szerencse is kellene a verseny megfordításához.

am A különbség nagyjából 1:40, lesz még 20 kör, ez körönként 5 másodpercet jelentene. Erőből nem nagyon lehet megoldani, de ha a szerencse is Fraga kezére játszik, visszahozhatja a sírból (avagy az éjszakai defektből) a győzelmet.

pro A Próban Pier Guidi és Garcia között 50 másodperc van. Ezt egy safety car éppen-éppen lenullázhatja még, de erőből ezt még annyira se lehet itt ledolgozni, ahogy a 100-at az amatőrök között.

lmp2 Amit viszont le lehetne, az Frijns 10 másodperces hátránya Yifeijel szemben... Csakhogy van valami baj a #31-es WRT emelőjével, így az utolsó kerékcserénél valamennyit biztosan veszítenek majd.

lmp2 Brundle hozza majd a célba a P2 5-6. helyéért harcoló lengyel autót. Nagyon szép versenyt teljesített az Inter Europol, minden elismerést megérdemelnek.

lmp2 Akárhogy számolom, a két WRT-nek még két-két kiállása lesz, hacsak nem jön egy hosszabb megszakítás, lassú zóna, safety car, vagy ilyesmi.

Egyre közelebb az eső. Egyre-egyre közelebb.

lmp2 A PR1 Mathiasen azóta sem jött ki, hivatalosan nem estek ki, de semmi jele nincs annak, hogy ez az autó még megmozdulna. Maradtak 45-en.

lmp2 Hajjajj... A #31-es kerékcserén. Vajon most sima lesz?

lmp2 A hátsó gumikat le tudták ugyan cserélni, de megint ugrálni kellett az autón, mert az emelő, az bizony továbbra sem működik rendesen.

pro Húha! Makowiecki keresztülszáguldott az utolsó sikánon, és elhagyta a diffúzorát! Aztán újabb darabok esnek le az autóról, aminek elment a fékje a kritikus pillanatban a versenyző elmondása szerint.

lmp2 Megvolt a #41-es utolsó előtti kiállása is, Yifei maradt az autóban.

Egészpályás sárga zászló érkezik, ami azt jelenti, hogy mindenkinek egyformán le kell lassítania 80-ra, a biztonsági autónál mindenképpen igazságosabb.

pro Makowiecki kint maradt a pályán, nem ment be a bokszba, de narancs-fekete zászlóval kiintik a pályáról. 

Elmúlt a veszély, ismét száguldanak az autók. Még 58 percig.

pro Ha hosszú lesz a #91-es Porsche szerelése, akkor az amatőrök legjobbja a 4. helyre jöhet fel a GTE-összetettben, ami több mint megsüvegelendő eredmény.

lmp2 Ye előnye 43 másodperc Frijns előtt. Alighanem eljutottunk odáig, hogy kijelentsük, hogy a kategóriagyőzelmekre erőből már nem tudnak rámenni az üldözők.

Esküszöm, hogy utoljára írom le, de a radarelőrejelzés alapján még most sem lehet  egy enyhe esőt kizárni.

pro Ez történt Makowieckivel:

pro Elképesztően hatékony munka a Porschénál: sikerült megcsinálni a #91-est, nem vesztettek pozíciót.

lmh A két japán hozza a cél felé a két Toyotát: Kobayashi először nyerhet Le Mans-t, Nakajima a sorozatban elért három siker után lesz második.

am A #60-as Iron Lynx egészen a negyedik helyik küzdötte fel magát, pedig a kezdetekkor nagyon hátul voltak. Fantasztikus recovery drive ez a WEC-egységtől.

lmp2 Stevens fut egy szenzációs leggyorsabb kört az LMP2-esek között: 3:31,096 az új etalon. Mindezt a 24. órában úgy, hogy egyes kategóriatársak még az időmérőn sem tudtak ennyit.

Túlléptük a 22 ezer előzést a verseny során. Ahhoz képest egészen kevés végződött kontakttal.

lmp2 Tom Blomqvist és a #28-as Jota folyamatosan faragja le az autó hátrányát Frijnsszel szemben. Az utolsó pillanatban elúszhat a WRT kettős győzelme?

lmh Lapierre hozza az Alpine-t az utolsó kiállásra. Kicsit döcögnek a mozdulatok, de ez bele is fér és érthető is 23 és fél óra után.

lmh Kobayashi is jön az utolsó kiállásra. Legalábbis nagyon remélik, hogy ez már az.

lmp2 Frijns és Blomqvist együtt vannak bent az utolsó kiálláson! Megoldották, maradt a holland előnyéből, sőt, szemre még növelték is.

lmp2 Még egy kerékcsere is belefért az éllovas WRT-nél: Ye maradt az autóban, ő hozhatja be a #41-est a célba.

lmh  Nakajima még egyszer utoljára ránéz a szerelőire. Kicsit megtankolják, ahogy azt szokták ilyenkor.

22 perc van hátra, itt merül fel a kérdés, hogy lesz-e még valamilyen fordulat. Megesett már, hogy volt ilyenkor... Sőt, ennél jóval később is.

lmp2 A Pro-Am első helye viszont még változhat: vissza kellett rakni a DragonSpeedbe a bronz licenszes Hedmant, akit így a korábbi Le Mans-győztes Loic Duval készülhet levadászni. Az előző körük között 6 és fél másodperc volt a különbség, a lemaradás pedig már csak 12 szekundum.

lmp2 És jön Duval mögött Van Uitert is. Szegény Hedmant megeszik uzsonnára...

lmp2 Duval 8,5, Van Uitert 17 másodpercre Hedmantól.

lmp2 Hedman megúszta: Duval és Van Uitert tankoláson jár, illetve járt, azaz megmarad a DragonSpeed alkategóriagyőzelme.

lmh Nakajima 13 perc után jön vissza a bokszba még egyszer. Nagyon nincs rendben az üzemanyagrendszerrel a helyzet.

lmh Jön a #7-es is. A #8-as meg még áll.

lmh Talán csak a páros befutó miatt áll Nakajima? Igen! Meg hát így egy körrel kevesebbet kell menniük.

Szerintem kijelenthető, hogy nem fog esni.

am Kezdjük meg az eredményhirdetést: az amatőrök között a #83-as AF Corse nyeri a Le Mans-t, a tavaly bajnoki címet szerző Francois Perrodo és Nicklas Nielsen, valamint Alessio Rovera immár Le Mans-i kategóriagyőztesnek mondhatja magát.

pro Szintén Ferrari-győzelem a Pro-kategóriában: James Calado és Alessandro Pier Guidi másodszor, Come Ledogar először nyer Le Mans-ban az #51-es AF Corse Ferrarival.

lmp2 Bár néhány pillanatra neccesnek tűnt, végül megszerezte a Pro-Am győzelmét a DragonSpeed #21-ese: Juan Pablo Montoya, Ben Hanley és Henrik Hedman nyeri az új alkategóriát.

lmp2 Az LMP2-ben kettős győzelmet arat az újonc WRT: kategóriagyőztes Ye Yifei, Robert Kubica és Louis Deletraz a #41-es egységgel.

lmp2 NEEEEE! Megáll a WRT a pályán!!! 

lmp2 Ye Yifei, Robert Kubica és Louis Deletraz nem lesz Le Mans-i kategóriagyőztes! Éles csata az LMP2 első helyéért a #31-es és a Jota között!

lmp2 Konvojban jönnek a Toyoták az első helyen, mögöttük Frijns menekül a Jota elől. Az utolsó kanyarokban dőlhet el az LMP2.

lmh KAMUI KOBAYASHI, JOSE MARIA LOPEZ ÉS MIKE CONWAY MEGNYERI A 89. LE MANS-I 24 ÓRÁST!

lmp2 Frijns megtartotta az első helyet, kategóriagyőztes a WRT-vel a holland, valamint Habsburg Ferdinánd és Charles Milesi. És a befutónál majdnem elgázolták a zászlós embert.

lmp2 És Ye autója nem megy tovább. Győzelem helyett kiesés lesz a #41-es osztályrésze.

lmh Conway és López vár-vár a célegyenesben, hogy Kamui Kobayashi megérkezzen hozzájuk.

lmp2 És bizony: a nem hivatalos végeredményben nem szerepel a WRT, bár nem látjuk, hogy mi van velük, de úgy tűnik, hogy nem mennek sehova.

A győztesek.

lmp2 Itt a pillanat, ami több mint necces volt: Frijns győz és majdnem elüti a leintő embert.

Ennél hosszabb áttekintésért a Formula Podcast következő kiadását, illetve az Autósport és Formula Magazin következő számát kell majd keresni. Tegyetek így, és addig is olvassátok a Formula.hu-t. Szeretett kollégáim, Gobodics Tamás és Balogh Tamás nevében is nagyon köszönöm a 25 órás kitartó figyelmet, reméljük, hogy élveztétek a versenyt, és jövőre is a 24 órás közvetítéssel tartotok majd!