Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 19. kedd
WEC

LM24 20. óra: Aggasztó jelek a Toyotánál

A reggeli órákban az üzemanyagrendszer alaposan ráijesztett a Toyotára, mindkét egységnek több extra kiállást is be kellett iktatnia: vezetnek, de az Alpine hátránya alig több, mint 10 perc.

A 24 órán át tartó élő szöveges közvetítésünk a Le Mans legfontosabb eseményeivel ITT érhető el.

A reggel 8 és dél közötti időszak legfontosabb eseménye az volt Le Mans-ban, hogy problémák adódtak a Toyoták üzemanyagrendszerével, ami elsősorban a #8-asnak okozott problémákat, amelyet Buemi nagyjából néggyel többször hozott be az etapja során tankolni, mint az normális esetben történik, ráadásul egy ízben le is állt a pálya szélén az egység, de a másik autó sem úszta meg teljesen a gondokat. Vezetésük így is magabiztos, az élen álló #7-es négy, Buemiék három körrel mennek a két vezetői hibát leszámítva nagyon simán haladó Alpine előtt, azonban a szezon során őket korábban is kísértő probléma kiújulása esetén ez még elolvadhat… A franciák feladata egyértelmű: miután a Glickenhaust lenyomták, hibátlanul kell menni a célig, és várni a lepattanóra.

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár az éjszaka tapasztaltakkal ellentétben immár egyik kategória élén se túl szoros a verseny – legalábbis ebben a pillanatban –, egyik kategóriára se mernénk rámondani, hogy eldőlt, hiszen a különbségek az éllovasok között mindenhol abban a kritikus zónában vannak, amit egy egészen apró műszaki vagy vezetői hiba is megfordíthat. Az LMP2 élén továbbra is a két WRT áll, vezet a #31-es, azaz Frijnsék, a #41-es, azaz Kubicáék előtt – amikor azonos a kiállásszám, durván egy perc a különbség közöttük –, de teljesen még a Jotát se írnánk le, melynek helyzetét éjjel nagyon megnehezítette Stoffel Vandoorne, a belga azonban lelkesen, nagy tempóban törleszt.

19



A GTE Pro kategóriát a verseny nagy részében egy Ferrari vezette, így van ez most is: a #51-es Ferrari egy hihetetlenül gyors fékcsere után 40 másodperccel vezet az erősebbik Corvette előtt, míg a két gyári Porsche lemaradása nagyjából egy kör. Az amatőrök között a verseny kezdete óta az élmezőnyben van a #83-as Ferrari, jelenleg ők vezetnek a durrdefektje ellenére nagyon erős versenyt futó TF Sport #33-as előtt.

A versenyt megkezdő 61 autóból 48 van még versenyben. A legmegbízhatóbbnak egyelőre a Hypercarok bizonyultak, hiszen mind az öt fut még, a 24 elrajtoló LMP2-esből 21 maradt meg, ez 87,5 százalék, a 8 Pro kategóriás GT-ből 6, ami 75 százalék, az amatőr mezőny viszont komoly károkat szenvedett, hiszen a 23-ból már csak 15-en vannak, ez mindössze 65 százalékos „teljesítmény”.

A 24 órán át tartó élő szöveges közvetítésünk a Le Mans legfontosabb eseményeivel ITT érhető el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?