DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap
WEC

WEC: A Toyota elcsente az Alpine győzelmét Fujiban

Megismételhette volna tavalyi sikerét a francia gyártó, az utolsó órában az SC-fázis alatt azonban nagyot húzott stratégiailag a hazai márka, így a Buemi, Hartley, Hirakawa trió győzött.

A #8-as Toyota nyerte az Endurance-világbajnokság Fujiban rendezett hatórás versenyét, miután az utolsó órában egy rövidebb bokszkiállással átugrottak a tempóból az egész futamot uraló Alpine-t. A franciáknak be kellett érniük egy második hellyel, a dobogót pedig egy BMW tette teljessé a több incidenst is hozó versenyen.

wec-fuji-2-alpine



A hatórás futam jelentős részében egyértelműen az Alpine tűnt a kiemelkedőnek tempóból, sokszor a kettős győzelem is valószínűnek tűnt számukra egy évvel az ugyanitt aratott sikerüket követően. A verseny első fázisában történt megszakítások sem akasztották meg a lendületüket – csakhogy aztán jött az utolsó óra és a fordulat.

Történt ugyanis, hogy az LMGT3-as kategóriában szereplő #58-as McLarenben ülő Finn Gehrsitz és a #27-es Aston Martint vezető Mattia Drudi összekoccant a célegyenesben, emiatt előbbi autó nagy tempóval a szalagkorlátban kötött ki.

Érkezett a biztonsági autó, a Toyota és a BMW pedig kockáztatott, és csak egy-egy kereket cseréltek le a #8-as és a #15-ös autókon, ezzel pozíciót nyerve az Alpine-okkal szemben. Ryo Hirakawa konkrétan az élen találta magát, a hajrában pedig ugyan visszaért rá a BMW-vel is csatázni kényszerülő Alpine-t terelgető Victor Martins, de támadni már nem igazán tudott, így a japán fél másodperces előnnyel behozta első helyen az autót.

A Toyota ezzel idei második győzelmét húzta be, a Sebastien Buemivel és Brendon Hartley-val kiegészülő #8-as egység pedig az imolai idénynyitó óta a másodikat – az eredményüknek köszönhetően pedig a világbajnokság élére ugrottak két fordulóval a szezon vége előtt.

wec-fuji-1-toyota

A #36-os Alpine-nak be kellett érnie a második hellyel, míg a dobogót a Kevin Magnussen-féle #15-ös BMW tette teljessé. A verseny korábbi fázisában élen is álló #35-ös Alpine – amely Habsburg Ferdinánddal a volánnál koccant a #7-es Toyotával – pedig csupán negyedikként futott be.

A Cadillac egy erős ötödik és hetedik helyet hozott Fujiban, közéjük a #94-es Porsche ékelődött be (a #93-as testvérautó műszaki hiba miatt kiesett), míg az említett #7-es Toyota nyolcadik lett. Pontot szerzett még a #009-es Aston Martin, miközben az eleinte az Alpine-ok fő üldözőjének látszó #007-es autó csupán 14. lett, illetve egyedüli Ferrariként az Antonio Giovinazzi-féle #51-es egység, amelyet egyébként ütközés okozásáért utólag öt másodperces büntetéssel sújtottak.

 

BMW-siker az LMGT3-ban

wec-fuji-3-lmgt3

Az LMGT3-as géposztályban a már említett utolsó órás incidensen kívül is történtek balesetek Fujiban: például rögtön a start után kisebb káosz alakult ki az első kanyarban. A versenyt végül az Augusto Farfus, Sean Gelael, Darren Leung összeállítású #32-es Team WRT BMW nyerte, megelőzve a mclarenes balesetben érintett #27-es Astont és a #34-es Chevrolet-t. A bajnokságot vezető Ben Keating-féle #33-as testvérautó ötödikként látta meg a kockás zászlót.

A verseny végeredménye – Hypercar, top 10:

1. #8 Toyota Buemi, Hartley, Hirakawa  
2. #36 Alpine Martins, Gounon 0.591
3. #15 BMW Magnussen, Marciello, Vanthoor 6.415
4. #35 Alpine Milesi, Habsburg 7.699
5. #38 Cadillac Bamber, Bourdais, Aitken 8.142
6. #94 Peugeot Pourchaire, Duval, Jakobsen 10.176
7. #12 Cadillac Stevens, Nato 13.497
8. #7 Toyota Kobayashi, De Vries, Conway 14.206
9. #009 Aston Martin Riberas, Sorensen 24.237
10. #51 Ferrari Giovinazzi, Calado, Pier Guidi 26.443
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: