DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

HGP 2010 – A safety car mindent felkavart

A jubileumi 25. hungaroringi F1-es futamot egy korai biztonsági autós fázis bolygatta fel, ám a végén legtöbben nem erről, s nem a győztesről, hanem a Schumacher-Barrichello ütközetről beszéltek.

A 25. Formula-1-es Magyar Nagydíjra egy roppantul változatos és izgalmas szezonban került sor, mindössze egy héttel egy igen méretes botrányt követően. A hockenheimi Német Nagydíjon ugyanis a Ferrari egy egyértelmű csapatutasítással Fernando Alonso mögé parancsolta a versenyt vezető Felipe Massát, megfosztva a brazilt annak lehetőségétől, hogy pontosan egy évvel kis híján végzetes kimenetelű magyarországi balesetét követően ismét futamot nyerjen.

HGP 2010_48



Alonso a németországi győzelem ellenére is jelentős hátrányban volt a listavezető Lewis Hamiltonhoz képest, aki 157 ponttal állt a bajnokság élén, míg a spanyolnak csupán 123 egysége volt ekkor. Kettejük közt helyezkedett el Jenson Button (143), valamint a Red Bull párosa, Mark Webber és Sebastian Vettel (136-136). A győzelmek terén is igen kiegyensúlyozott volt a szezon, hiszen az addig eltelt 11 versenyen Webber háromszor, míg a másik négy versenyző 2-2 alkalommal tudott nyerni.

Az első szabadedzésen, mely a Red Bull fölényét hozta, Felipe Massa első ízben hajthatott ki a mogyoródi pályára 2009-es sérülését követően – a 3-as és 4-es kanyar közti szakaszon, ahol az eset történt, határozottan lassan gurult végig. Mivel a többi gyakorláson szintén a Red Bullt tűnt a legerősebbnek, egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy az időmérő edzést is ők nyerték meg Vettel, Webber sorrendben – a német abban az évben már hetedik alkalommal szerezte meg az első rajtkockát.

HGP 2010_42

A második rajtsort a két Ferrarié lett, de a Red Bullok tempójával egy körön ők sem tudtak mit kezdeni, Alonso hátránya 0,8 és 1,2 másodperc közt mozgott. Őket követte Hamilton és Rosberg, majd jött a két Renault, némi meglepetésre Petrov, Kubica sorrendben – az orosz versenyző először tudta legyőzni lengyel partnerét az időmérőn. A Q3-ba váratlanul Pedro de la Rosa és Nico Hülkenberg jutott még be, míg a nagy hiányzók Jenson Button és Michael Schumacher voltak – előbbi a 11., utóbbi a 14. helyről várhatta a piros lámpák kialvását.

Mark Webbernek – karrierje során nem először és nem is utoljára – egyáltalán nem sikerült tökéletesen a rajtja, így Alonso be tudott vágni elé a Ferrarival. Massa megőrizte negyedik helyét, míg mögé a remekül induló Vitalij Petrov zárkózott fel, igaz csak egyetlen kör erejéig, hiszen Lewis Hamilton már a következő fordulóban visszavette tőle az 5. pozíciót. A startot követően Vettel magabiztosan szakította le magáról üldözőit, körönként közel egy másodpercet adva bajnoki vetélytársainak.

A versenybe a 15. körben Vitantonio Liuzzi hozott fordulatot, bár akaratán kívül: az olasz versenyző első szárnya leszakadt, így a pályára kellett küldeni a safety cart. A bokszban két incidens is történt: előbb Nico Rosberg autójáról vált le a rosszul rögzített jobb hátsó, s találta el a Williams egyik szerelőjét, Nigel Hope-t, majd Robert Kubicát engedték vissza rossz ütemben a kerékcseréről, így a lengyel és Adrian Sutil összeütköztek – utóbbi ki is esett, de a Renault közönségkedvence is lemondhatott ezzel versenye érdemi részéről.

HGP 2010_05

A futam élén is nagy változásokat hozott a biztonsági autós szakasz: Vettel kiállt a bokszba, akárcsak Alonso, Webber viszont a pályán maradt, így ő vezette ekkor a futamot a safety car mögött. A Red Bull célja az volt, hogy hozzásegítse Webbert ahhoz, hogy minél jobb helyzetbe kerüljön Alonsóval szemben, s visszaszerezze a második helyet, amihez váratlanul csapattársa, Vettel nyújtott „önfeláldozó” segítséget. A német ugyanis az újraindítás előtt a megszokottnál jóval nagyobb távolságra leszakadt csapattársához képest, s ezzel Alonsóval szemben is előnyt „harcolt ki” Webbernek.

Ez viszont a sportszabályzat 40.9-es pontjának megsértését jelentette, mely kimondja, hogy legfeljebb tízautónyi távolságra lehet leszakadni a biztonsági autós szakaszban, így Vettelt megbüntették – a bokszutcán végighaladva félreérthetetlen gesztusokkal fejezte ki véleményét a történtekről. Később úgy nyilatkozott, hogy mutogatása pusztán annak szólt, hogy egyszerűen nem értette, miért kapta a büntetést, amit csak a verseny után magyaráztak el neki.

Mire az előző évi vb ezüstérmese a bokszba hajtott letölteni a büntetést, sikerült akkora előnyt kiépíteni a legtöbbekkel szemben, hogy a harmadik helyre tudott visszajönni Alonso mögé. Hamilton ekkor már nem volt versenyben, autója ugyanis váltóhiba miatt a 24. körben megadta magát, így ő nem jelenthetett veszélyt Vettelre – a negyedik helyet tőle megöröklő Massa pedig nem tudott. Vitalij Petrov, Nico Hülkenberg és Pedro de la Rosa viszont szokatlanul remek helyzetben voltak, Hamilton kiesése után az 5-6-7. helyet vehették célba ők hárman, mely mindannyiuk számára szezonbéli legjobbjukat jelentette.

A safety car mögötti hibáját megelőzően sima győzelemre készülő Vettel végül utolérte Alonsót, de megelőzni már nem tudta, így harmadikként zárta a versenyt. Webber szezonbéli negyedik sikerét aratta, s átvette a vezetést a bajnokságban, akárcsak a Red Bull a McLarentől, akik mindössze négy pontot szereztek Magyarországon Jenson Button nyolcadik helyének köszönhetően. A brit mögött Kobayashi ért célba, így született meg a Sauber első kettős pontszerzése a szezonban, a 10. hely pedig Rubens Barrichellóé lett.

A brazil versenyző volt az egyik főszereplője a futam talán legemlékezetesebb jelenetének: a hajrában korábbi csapattársát, Michael Schumachert támadta az utolsó pontszerző helyért, s a célegyenesben előzéssel próbálkozott. A német nem adta könnyen magát, s a bokszutca fala felé szorította Barrichellót, akit azonban nem lehetett megijeszteni, s így is megelőzte a hétszeres bajnokot.

Schumacher manőverét szabálytalannak minősítették, s veszélyhelyzet teremtéséért tízhelyes rajtbüntetést adtak neki a soron következő, belgiumi futamra, ahol újabb fordulatok következtek a páratlanul izgalmas 2010-es szezonban, de ez már egy másik történet...

25. Magyar Nagydíj - 2010. július 30-augusztus 1.

A rajtsorrend

A futam végeredménye

1.

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

1:18.773

1.

Mark Webber

Red Bull-Renault

1:41:05.571

2.

Mark Webber

Red Bull-Renault

+0.411

2.

Fernando Alonso

Ferrari

+17.821

3.

Fernando Alonso

Ferrari

+1.214

3.

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

+19.252

4.

Felipe Massa

Ferrari

+1.558

4.

Felipe Massa

Ferrari

+27.474

5.

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

+1.726

5.

Vitalij Petrov

Renault

+1:13.192

6.

Nico Rosberg

Mercedes

+2.309

6.

Nico Hülkenberg

Williams-Cosworth

+1:16.723

7.

Vitalij Petrov

Renault

+2.456

7.

Pedro de la Rosa

BMW Sauber-Ferrari

+1 kör

8.

Robert Kubica

Renault

+2.555

8.

Jenson Button

McLaren-Mercedes

+1 kör

9.

Pedro de la Rosa

BMW Sauber-Ferrari

+2.638

9.

Kamui Kobayashi

BMW Sauber-Ferrari

+1 kör

10.

Nico Hülkenberg

Williams-Cosworth

+2.937

10.

Rubens Barrichello

Williams-Cosworth

+1 kör

Leggyorsabb kör: Felipe Massa - 1:22.362, 70. kör

Versenytáv: 70 kör, Idő: napos

További érdekességek

 

A végül pontszerző helyen záró Kamui Kobayashi a két Hispania közül, a 23. rajthelyről kényszerült elindulni, miután a Q1 végén a jelzés ellenére nem állt meg mérlegelésre. A japán versenyző aztán remek rajtot vett, egyetlen kör alatt hét helyet javítva.
Nico Rosberg elszabadult kereke Nigel Hope-t, nagy termete miatt kapott becenevén „Big Nige”-t találta el, akit maga is jól ismert williamses időszakából. A német, miután megtudta, hogy Hope néhány karcolással megúszta az esetet, tréfásan nyilatkozott a történtekről: „Amikor meghallottam, hogy a kerekem Big Nige-t találta el, már jobban aggódtam a kerékért, mint érte!”
HGP 2010_06
A hétvégén a stewardok munkáját segítő Derek Warwick úgy nyilatkozott, hogy ha több idő van hátra a versenyből, s meg tudják vizsgálni a Schumacher-Barrichello incidensről készült felvételeket, akár fekete zászlóval is kiinthették volna a németet a versenyből.
A Mercedes gyári csapat újjáalakulása óta első ízben nem szerzett pontot. Abban az évben ez nem is ismétlődött meg, s 2011-ben is csak egyszer fordult elő, 2012-ben viszont öt egymás utáni futamon is megtörtént ez velük.
Pedro de la Rosa a szezonban először, s F1-es karrierje során utoljára szerzett pontot.
Sebastian Vettel a verseny után elmesélte, mi történt a biztonsági autó mögött: „Az újraindításnál elaludtam. Tudom, túlságosan a rádióra támaszkodtam, amiben viszont nem hallottam semmit, mert a verseny elején megszűnt a kapcsolat. Az instrukciókra vártam, és nem láttam, hogy kialudnának a lámpák az autó tetején. Rendszerint, mielőtt bejön a safety car, az élen haladó leszakad tőle, hogy diktálja a tempót, Mark viszont nagyon közel volt hozzá, így biztos voltam benne, hogy lesz még egy kör, s csak a melegítéssel törődtem. Aztán megláttam Markot az utolsó kanyarban, s hogy a safety car a bokszba hajt, szóval rájöttem, hogy itt az újraindítás. Rengeteg időt veszítettem, ami nem állhatott szándékomban. Ezt követte az áthajtásos büntetés...”

A rovat korábbi cikkei:

1986 - Piquet élete előzésével győzött

1987 - Mansell-dráma, Kesjár autóba ült

1988 - A Senna-Prost csata újabb fejezete

1989 - Mansell legendássá tesz egy kanyart

1990 - Senna árkon-bokron át

1991 - Az utolsó futam Schumacher nélkül

1992 - A Vörös Ötös nálunk ér csúcsra

1993 - Csillagok hullnak, születnek újak

1994 - A Mester első magyarországi sikere

1995 - Amikor Schumachernek sem volt válasza

1996 - Villeneuve letette névjegyét

1997 - Amikor "eltűnt" Damon Hill

1998 - Schumacher legnagyobb győzelme

1999 - Finn ünnep Schumacher távollétében

2000 - Hakkinen-dupla a pokoli hőségben

2001 - A Ferrari kettős címszerzése

2002 - Barrichello búcsúztatta a "régi" Ringet

2003 - Alonso nálunk ér fel a csúcsra

2004 - A hetedik

2005 - Raikkönen felzárkózik Alonsóra

2006 - Az évszázad futama

2007 - Robban a bomba a McLarennél

2008 - Kovalainen öröme, Massa bánata

2009 - Egy majdnem tragikus baleset

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: