DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

HGP 2007 - Robban a bomba a McLarennél

Kevés olyan versenyhétvége van az F1-ben, amelyen az időmérő emlékezetesebben alakul, mint maga a futam, de a 2007-es Magyar Nagydíjon pontosan ez történt, ugyanis elszabadultak az indulatok a McLarennél.

A naptár 11. állomásaként szereplő Hungaroringre máris parázs hangulatban érkeztek a McLaren bajnoki címért harcoló versenyzői, hiszen Fernando Alonso és az újonc Lewis Hamilton már többször összecsaptak a pályán és a nyilatkozatokban is, a Magyar Nagydíj hétvégéje azonban még magasabb szinte emelte rivalizálásukat, és újabb szöget vert a kémügybe keveredett wokingi istálló már épülő koporsójába. Hamilton két ponttal vezetett csapattársa előtt a tabella élén, ám Alonso érkezhetett nagyobb lendülettel a magyar pályára, hiszen két héttel korábban hősies győzelmet aratott az esős Nürburgringen Felipe Massa Ferrarija felett. Ám a brazil és Kimi Raikkönen is még lőtávolon belül voltak a pontversenyben.

Két versenyzőcsere is történt a hétvége előtt, ugyanis a Spykernél Sakon Yamamoto vette át az előző futamra beugró Marcus Winkelhock helyét, a Toro Rosso pedig másfél éves együttműködés után menesztette a mindezidáig pontot sem szerző Scott Speedet, hogy a szupertehetségnek tartott Red Bull-növendéket, az Indianapolisban a BMW-vel debütálását már megejtő Sebastian Vettelt ültessék az autóba.

HGP 2007_37



Az edzéseken már kirajzolódott, hogy a két hasonló szinten álló élcsapat közül a McLaren rendelkezik jobb egykörös tempóval a pályán, életüket pedig tovább könnyítette, amikor Massa már az időmérő második szakaszában kiesett, és a 14. hellyel kellett beérnie. A wokingiak így sem tudták teljesen kihasználni a kínálkozó lehetőséget, és egy szükségtelennek tűnő belháborúba bonyolódtak, amiben mindkét versenyző keze benne volt.

Az időmérő utolsó része akkoriban még az „üzemanyag-égetés” jegyében zajlott, azaz már a Q3 elején fel kellett tankolniuk az autókat a csapatoknak a versenyre, és az időmérő teljesítését követően az ebben az időszakban elhasznált benzint a futam előtt visszatölthették az üzemanyagtankba. A versenyzők így a teljes tíz perc során a pályán voltak az egyre könnyebb autóikkal gyorsabb és gyorsabb körökre törekedve. Az első súrlódás akkor következett be, amikor a Q3 kezdetén az elöl haladó Hamilton nem volt hajlandó maga elé engedni Alonsót, hogy a csapat taktikája értelmében ezúttal a spanyol tehessen meg eggyel több kört a kvalifikáció végén és váljon könnyebbé az autója.

 

Azt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni, hogy milyen beszélgetések zajlottak a következő percekben a versenyzők és a csapat között, Alonso azonban szokatlan jelenséget mutatott be, amikor a két autó megérkezett utolsó bokszkiállására a döntő gyorskör előtt. Ekkor már a spanyol volt előrébb, és miután a szerelők friss gumikat raktak a McLarenre és zöld utat adtak számára a tovahaladásra, a kétszeres bajnok további tíz másodpercen át mozdulatlan maradt, miközben Hamilton mögötte türelmetlenül várta a sorát. Mint hamarosan kiderült, az Alonso várakozása miatt elvesztett idő pont elég volt ahhoz, hogy ő még körbeérjen a pályán egy újabb gyorskör megkezdéséhez, a brit újonc azonban már éppen lemaradt erről. Annak rendje szerint a spanyol éppen ezzel a körével tudta megdönteni Hamilton addigi legjobb idejét, ezzel megszerezte a pole-t, csapattársát pedig a második helyre szorította.

Már közvetlenül a leintés után forrtak az indulatok a McLaren irányítóközpontjában, Ron Dennis dühösen dobta el fülhallgatóját, egyértelművé téve a világ számára, hogy valami nagyon nem ment rendben. A felek is eltérően nyilatkoztak a történtekről, a versenybírók pedig vizsgálni kezdték a rejtélyes ügyet, és az érintettek meghallgatása után még szombat délután úgy döntöttek, hogy csapattársa szándékos feltartása miatt öt rajthelyes büntetést rónak ki a spanyolra, így utólag Hamiltonnak adva a pole-t. Továbbá, mivel a csapat és Alonso magyarázatát sem fogadták el, úgy határoztak, hogy a McLaren nem kaphat konstruktőri pontokat a hétvégi eredményéért.

Ilyen viharos felvezetés előzte meg a vasárnapi futamot, ami a kedélyek lecsillapodása után már jóval nyugodtabb és kiszámíthatóbb mederben zajlott. Hamilton simán megtartotta a vezetést a startnál, míg a mellé a rajtrácson fellépő Nick Heidfeldet azonnal átugrotta Raikkönen, és ez a hármas ugyanebben a sorrendben autózott el egészen a célig.

 HGP 2007_40

A büntetése után a hatodik helyről rajtoló Alonso kálváriája tovább folytatódott, amikor a startnál Mark Webber és Robert Kubica is elment mellette, de a következő körökben egy-egy előzéssel vissza tudta venni ezeket a helyeket. Innentől sokáig Ralf Schumacher Toyotája mögé volt beragadva a spanyol, de a bokszkiállások során végül őt is és Nico Rosberget is át tudta ugrani, így az 57. körben a 4. helyen találta magát, közvetlenül Heidfeld mögött. A német erős BMW-jével azonban már szintén nem tudott mit kezdeni a kanyargós pályán, így lemaradt a dobogóról, miközben győztes csapattársa hét pontra növelte előnyét vele szemben a tabellán.

A Ferrari felemás futamot teljesített, hiszen míg az utóbbi versenyeken felerősödő Raikkönen felállt ugyan a dobogóra, Massa az időmérő után vasárnap sem tudott kiemelkedőt alkotni, és csupán a 13. helyen ért célba, nem is sejtve, hogy a következő két Magyar Nagydíjon még ennél is sokkal kegyetlenebb lesz hozzá a sors...

 

22. Magyar Nagydíj - 2007. augusztus 3-5.
Az időmérő eredménye A futam végeredménye
1. Fernando Alonso (+5) McLaren-Mercedes 1:19,674 1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:35:52,991
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:19,781 2. Kimi Raikkönen Ferrari +0,715
3. Nick Heidfeld BMW-Sauber 1:20,259 3. Nick Heidfeld BMW-Sauber +43,129
4. Kimi Raikkönen Ferrari 1:20,410 4. Fernando Alonso McLaren-Mercedes +44,858
5. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:20,632 5. Robert Kubica BMW-Sauber +47,616
6. Ralf Schumacher Toyota 1:20,714 6. Ralf Schumacher Toyota +50,669
7. Robert Kubica BMW-Sauber 1:20,876 7. Nico Rosberg Williams-Toyota +59,139
8. Giancarlo Fisichella Renault 1:21,079 8. Heikki Kovalainen Renault +1:08,104
Leggyorsabb kör: Kimi Raikkönen (Ferrari) - 1:20,047, 70. kör
Versenytáv: 70 kör

 

További érdekességek:

 

A harmadik F1-es győzelmét szerző Lewis Hamilton a verseny összes körében az élen állt, amit a szezonban korábban még senki más nem tett meg. 
A brit ráadásul hajszálnyira került attól, hogy az első olyan pilóta legyen, aki már debütáló szezonjában elér egy grand slamet, azaz a pole-ból rajtolva az összes kört vezetve nyer, miközben megfutja a leggyorsabb kört. Ez utóbbitól azonban megfosztotta őt Kimi Raikkönen, aki a legutolsó körben ért el egy az övénél 124 ezreddel jobb időt. 
Ez volt az utolsó alkalom, hogy Ralf Schumacher pontot szerzett az F1-ben. A hatszoros futamgyőztes német az év végén távozott a Toyotától és a háta mögött hagyta a királykategóriát. 
Ez a verseny sem bővelkedett az előzésekben, mindössze hármat rögzítettek a statisztikusok: Alonso a 3. körben előzte Webbert, a 4.-ben Kubicát, illetve Massa az 58. körben ment el Alexander Wurz Williamse mellett. 
A dobogón csak három trófeát osztottak ki, hiszen az FIA büntetése értelmében a McLaren nem kapta meg a hétvégén elért 15 pontot, így a győzelemért járó konstruktőri díjat sem. 
Sebastian Vettel a 16. helyen zárta első Toro Rossóval teljesített versenyét.
 
 
HGP 2007_42 

A rovat korábbi cikkei:

1986 - Piquet élete előzésével győzött

1987 - Mansell-dráma, Kesjár autóba ült

1988 - A Senna-Prost csata újabb fejezete

1989 - Mansell legendássá tesz egy kanyart

1990 - Senna árkon-bokron át

1991 - Az utolsó futam Schumacher nélkül

1992 - A Vörös Ötös nálunk ér csúcsra

1993 - Csillagok hullnak, születnek újak

1994 - A Mester első magyarországi sikere

1995 - Amikor Schumachernek sem volt válasza

1996 - Villeneuve letette névjegyét

1997 - Amikor "eltűnt" Damon Hill

1998 - Schumacher legnagyobb győzelme

1999 - Finn ünnep Schumacher távollétében

2000 - Hakkinen-dupla a pokoli hőségben

2001 - A Ferrari kettős címszerzése

2002 - Barrichello búcsúztatta a "régi" Ringet

2003 - Alonso nálunk ér fel a csúcsra

2004 - A hetedik

2005 - Raikkönen felzárkózik Alonsóra

2006 - Az évszázad futama

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: