DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

HGP 2006 – Az évszázad futama

Utolsó harmadában jár a Magyar Nagydíjak történetét bemutató sorozat: most következik mind közül alighanem a legemlékezetesebb, az első esős hungaroringi F1-es futam, s Jenson Button első győzelme.

Viharosan kezdődött a 2006-os Magyar Nagydíj hétvégéje, miután a világbajnoki éllovas, ám Schumacherrel szembeni előnyéből már csak 11 pontot őrző Fernando Alonso két másodperc büntetést gyűjtött be az időmérő edzésre a pénteki szabadedzéseken. Egyet azért kapott, mert sárga zászló alatt előzött, egyet pedig azért, mert Robert Doornbosszal szemben megengedhetetlen viselkedést tanúsított a stewardok szerint. Alonsót a holland feltartotta, válaszul megelőzése után túlságosan lelassított a kanyarban – elmondása szerint azért, hogy emlékeztesse őt a tükörhasználat fontosságára.

Szombat délelőtt aztán kiegyenlítődtek az erőviszonyok, hiszen Michael Schumacher is megkapta a maga kér másodpercét – ennek jogosságához sem férhetett sok kétség, hiszen a német piros zászló hatálya alatt előzött a harmadik szabadedzésen, s bár a büntetést ő maga túlzónak érezte, a legtöbben egyetértettek azzal, hogy az Alonso-ítélet után ez volt a helyes döntés. Rajtuk kívül többek közt Jenson Button is büntetéssel várta a kvalifikációt, korábbi motorcseréje miatt tíz hellyel hátrasorolták őt.

A kvalifikáción Schumacher és Alonso végül a második szakaszig jutott, itt estek ki úgy, hogy a két legjobb időt érték el – hiszen büntetésük értelmében itt is plusz két másodperc „járt nekik”. Végül a német a 11., a spanyol pedig a 15. helyről rajtolhatott, míg a szintén büntetett Button kettejük közé, a 14. kockába került – azaz a brit egyébként negyedikként zárta a Q3-at. Így is volt egyébként Honda az első három közt, hiszen Rubens Barrichello a harmadik helyre kvalifikált Kimi Raikkönen és Felipe Massa mögé, míg a 4. helyre a számára karriercsúcsot jelentő Pedro de la Rosa állhatott fel a másik McLarennel.

HGP 2006_11



A futam esőben kezdődött meg, így ez volt az első Formula-1-es Magyar Nagydíj, melyen elő kellett venni az esőgumikat – az azóta eltelt nyolc futamon még volt erre példa, nem is egyszer. A futam első körei a két bajnoki éllovasról szóltak: Schumacher az első kanyarban öt helyet javítva már 6. volt, az első kör végén pedig a negyedik helyen állt, de ott jött a nyomában Alonso is, aki kilenc pozíciót lépett előre egyetlen kör alatt. A spanyol hamarosan csapattársát is levadászta, így Schumacher nyomába eredt.

A 2003-as győzelme óta Hungaroring-specialistának tartott Alonso pillanatok alatt utolérte a németet, és kőkemény csatába kezdett vele. A célegyenesre ráfordító kanyarban a hétszeres bajnok még meg tudta védeni pozícióját, de az 5-ösben már nem tudott mit kezdeni az ihletett formában versenyző spanyollal, így a 4. kört Alonso már a dobogósok nyomában zárta, majd Barrichello is kiállt előle, mivel rossz döntésnek bizonyult a teljes esőgumi a rajtnál.

HGP 2006_07

Így tehát néhány kör elteltével alaposan felfordult a rajtsorrend. A McLaren két versenyzője állt az élen Raikkönen-de la Rosa sorrendben, majd következett az öt kör alatt a 15. rajtpozícióból a dobogóra előretörő Alonso, valamint Jenson Button, aki szintén fantasztikusan gázolt át a mezőnyön, s a hetedik fordulóban még Michael Schumachert is maga mögé utasította. A Michelinek egyértelműen jobban működtek, így Fisichella is pillanatok alatt beérte Schumachert, de annak ellenére sem tudta megelőzni, hogy körönként négy másodperccel gyorsabb volt nála.

Amikor a 16-17. körben Raikkönen és de la Rosa kiálltak szerelőikhez, Alonso átvette a vezetést, s valósággal szárnyalt. Néhány perc alatt utolérte Schumachert, így mindössze 19 körrel a német megelőzése után le is körözte őt. A vizes pálya egyébként sokakon kifogott, többek közt Raikkönen, Kubica és Fisichella is hibázott, sőt utóbbi fel is adta a futamot. A karrierje első futamán induló lengyel sem úszta meg könnyen, hiszen a sereghajtók közé esett vissza, miután szárnycserére kényszerült.

Így járt egyébként Michael Schumacher is, aki Fisichellával koccant néhány körrel az olasz kiesése előtt, így a nyolcadik helyre esett vissza Nick Heidfeld mögé. Ebben a pozícióban maradt egészen a verseny következő nagy drámájáig: a 26. körben az Alonso mögött a második helyen haladó Raikkönen lekörözés közben belerohant Liuzziba, s mindketten azonnal kiestek. A biztonsági autó érkezett a pályára, mely mögül a következő sorrendben rajtolhattak újra a pilóták: Alonso, Button, de la Rosa, Barrichello, Heidfeld, Coulthard, Schumacher, Massa.

HGP 2006_06

A következő húsz körben az első négy sorrendje változatlan maradt, míg hátrább a Ferrarik, a BMW-k, a Toyoták és Coulthard birkóztak az 5-11. helyeken. Alonso, nyomában a jóval gyorsabb Buttonnal végül az 51. körben állt ki a bokszba, s teletankolta autóját, ám ezt követően már csak körülbelül egy kilométert tudott megtenni, hiszen autója a jobb hátsó kerék elégtelen rögzítése miatt a 2-es kanyar gumifalába csapódott.

Schumacher időközben beindult, s hamarosan már a második helyen állt a vezetést megöröklő Button mögött, amikor még 15 kör volt hátra a futamból. Stratégiája azonban, miszerint intermediate-eken marad, hamarosan a visszájára fordult, hiszen a száraz abroncsokon lévő üldözők hamarosan beérték.

Előbb de la Rosa előzte meg a németet, aki nem adta olcsón a bőrét, egy ízben le is vágta a sikánt, mielőtt végül kénytelen volt a spanyolnak adni a pozíciót. Ezt követően jött Nick Heidfeld, aki szintén a sikánban tette be az autót, ám ez az akció még annyira sem alakult simán, mint a spanyolé. A BMW és a Ferrari összeért, Schumacher pedig néhány körrel a leintés előtt kénytelen volt a bokszba hajtani.

Több fordulat már nem volt a leintésig: Jenson Button 115. próbálkozásra végre megszerezte karrierje első futamgyőzelmét, míg mögötte a szintén élete legjobbját teljesítő Pedro de la Rosa ért célba. Heidfeld BMW-je kibírta a futamvégi koccanást, s harmadik lett, majd jött Barrichello, Coulthard, Ralf Schumacher, Kubica és Massa. Végül azonban mégis jutott egy pont Michael Schumachernek is, hiszen Kubica súlyhatár alatt mérlegelt, s kizárták, így három kör hátrányban is nyolcadik lett a német.

21. Magyar Nagydíj - 2006. augusztus 4-6.

A rajtsorrend

A futam végeredménye

1.

Kimi Raikkönen

McLaren-Merc.

1:19.599

1.

Jenson Button

Honda

1:52:20.941

2.

Felipe Massa

Ferrari

+0.287

2.

Pedro de la Rosa

McLaren-Merc.

+30.837

3.

Rubens Barrichello

Honda

+0.486

3.

Nick Heidfeld

BMW Sauber

+43.822

4.

Pedro de la Rosa

McLaren-Merc.

+0.518

4.

Rubens Barrichello

Honda

+45.205

5.

Mark Webber

Williams-Cosworth

+0.667

5.

David Coulthard

Red Bull-Ferrari

+1 kör

6.

Ralf Schumacher

Toyota

+1.160

6.

Ralf Schumacher

Toyota

+1 kör

7.

Giancarlo Fisichella

Renault

+1.325

7.

Felipe Massa

Ferrari

+1 kör

8.

Jarno Trulli

Toyota

+1.533

8.

Michael Schumacher

Ferrari

+3 kör

Leggyorsabb kör: Felipe Massa - 1:23.516, 65. kör

Versenytáv: 70 kör, Idő: Hűvös, esős

HGP 2006_43

További érdekességek

 

Érdemes egy két szót szólni a futamot második helyen záró Pedro de la Rosáról: a spanyol a 2003-as szezon eleje óta tartozott a McLaren kötelékéhez tesztpilótaként, s a 2006-os szezon utolsó nyolc versenyén ő helyettesítette Juan Pablo Montoyát, miután a kolumbiai bejelentette, hogy azonnali hatállyal elhagyja a csapatot, és a NASCAR-ban folytatja karrierjét.
Második versenyén állt rajthoz a Formula-1-ben Sakon Yamamoto, akit a Super Aguri szerződtetett Franck Montagny helyére. Ez sem alakult azonban jobban, mint a hockenheimi debütálás – ott egy kört tett meg, itt még annyit sem. A következő két versenyen már jóval több, 23 és 18 kör jutott neki, mígnem negyedik próbálkozásra végre meglátta a kockás zászlót – tegyük hozzá, a négy kiesésből három műszaki hiba volt.
Egy bemutatkozó is volt a mezőnyben Robert Kubica személyében, aki a Németországban megsérült Jacques Villeneuve helyére ült – a kanadai később már nem is tért vissza az F1-be. A lengyelt, aki első próbálkozásra megverte csapattársát az időmérőn, s a Q3-ba jutott, végül azért zárták ki, mert túlságosan elkoptak az abroncsai, s így a súlyhatár alá került az autója.
HGP 2006_24
Jenson Button három és fél év után, Coulthard 2003-as ausztrál sikere óta először nyert britként futamot, angol győztesre pedig közel hét évet kellett várni Johnny Herbert esős 1999-es nürburgringi elsősége óta.
Az 1967-es Olasz Nagydíj óta egészen a mai napig a 2006-os Magyar Nagydíj volt az egyetlen alkalom, hogy japán himnusz szólt egy Formula-1-es eredményhirdetésen, minthogy konstruktőrként ez volt a Honda harmadik, s máig utolsó győzelme.
Ezt megelőzően az 1999-es olasz futamon győzött utoljára Honda-motor, igaz, egészen pontosan egy Mugen-Honda Frentzen Jordanjében. A gyári motor utolsó sikere Button győzelme előtt az 1992-es Ausztrál Nagydíjon, az első McLaren-Honda társulás utolsó versenyén született.
Elég sok első jutott erre a futamra: Button első győzelme, a brackley-i Honda istálló első sikere, de la Rosa első (és egyetlen) dobogója, a BMW Sauber istálló első pódiuma, Robert Kubica első futama – mindez az első esős Magyar Nagydíjon.
A bajnokság első öt helyezettjéből Massa zárt a legjobb helyen a pályán, egészen pontosan nyolcadikként, míg Alonso, Fisichella és Raikkönen egyaránt kiesett, ahogy Schumacher is, ám neki ennek ellenére is jutott egy pont.
HGP 2006_41

A rovat korábbi cikkei:

1986 - Piquet élete előzésével győzött

1987 - Mansell-dráma, Kesjár autóba ült

1988 - A Senna-Prost csata újabb fejezete

1989 - Mansell legendássá tesz egy kanyart

1990 - Senna árkon-bokron át

1991 - Az utolsó futam Schumacher nélkül

1992 - A Vörös Ötös nálunk ér csúcsra

1993 - Csillagok hullnak, születnek újak

1994 - A Mester első magyarországi sikere

1995 - Amikor Schumachernek sem volt válasza

1996 - Villeneuve letette névjegyét

1997 - Amikor "eltűnt" Damon Hill

1998 - Schumacher legnagyobb győzelme

1999 - Finn ünnep Schumacher távollétében

2000 - Hakkinen-dupla a pokoli hőségben

2001 - A Ferrari kettős címszerzése

2002 - Barrichello búcsúztatta a "régi" Ringet

2003 - Alonso nálunk ér fel a csúcsra

2004 - A hetedik

2005 - Raikkönen felzárkózik Alonsóra

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: