DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

2010

Retro – Massa balesete és porig alázása

Aligha létezik élő ember számára elátkozottabb dátum a naptárban, mint ami Felipe Massának július 25-e. 2009-ben, illetve 2010-ben is éppen e napon történt vele egy-egy rémálomba illő eset.

részletek

Retro – Mark Webber újjászületése

Amikor azt hittük, hogy Valenciában már semmi sem történhet, amikor azt hittük, hogy az F1 "Vasemberét" már nem érheti meglepetés, egyszer csak előkerült egy Lotus a semmiből...

részletek

Ezekkel a rekordokkal távozik Vettel az F1-ből

A négyszeres világbajnok számos csúcsát megdöntötték már – elsősorban Max Verstappen volt szorgos ilyen téren –, de több tekintetben visszavonulása után is ő marad a rekorder.

részletek

Kubica 11 év után végre csatázhatott

Utoljára 2010-ben fordult elő, hogy Robert Kubica valóban pozíciókért harcolhatott egy Formula-1-es versenyen és nem a messze leggyengébb technikában ült. Élvezte is a Holland Nagydíjat.

részletek

Hogyan állt a Red Bull a bajnoki éveiben a szezon harmadánál?

A turbó hibrid éra 2014-es indulása óta először fordul elő, hogy a Mercedes dominanciája megtörni látszódik. A Red Bull ugyanis jelen pillanatban mindkét bajnokságot vezeti és Max Verstappen Stájer Nagydíjon aratott győzelmével már zsinórban a negyedik versenyen nem találtak legyőzőre.

részletek

Retro – Így békítette ki a csapatfőnök Vettelt és Webbert

Amikor a fiatal német a csapathoz került, már világos volt, hogy rendkívül tehetséges és hogy előbb-utóbb súrlódás lesz a rutinos ausztrállal. Ez így is történt, de Horner nem hagyta annyiban.

részletek

Button: A 11 évvel ezelőtti Hamilton teljesen más volt

Az előző évtized kezdetén három évig egy csapatban versenyzett Jenson Button és Lewis Hamilton. A 2009-es bajnok szerint egykori csapattársa teljesen más felfogásban versenyez, mint akkor.

részletek

Mercedes: Schumachernek is köszönhetjük a sikereket

A zsinórban hét vb-címet szerző Ezüst Nyilaknál továbbra is úgy vélik, hogy jelenlegi sikereiket részben Michael Schumachernek köszönhetik, ezért is sajnálják, hogy a német nem tudott nyerni velük.

részletek

Vettel: Az első években a Mercedes sem volt sehol

Az Aston Martin kifejezetten hosszú fejlődési projektbe vágta a fejszéjét, ami évek múlva érhet be igazán. Vettel figyelmeztetett, a most mindent nyerő Mercedes is sikertelenül kezdte bő tíz éve.

részletek

Prost: Utálom a Senna-filmet

2010-ben Ayrton Senna és Alain Prost kiváló versengéséről mutattak be egy filmet, ami azonban cseppet sem tetszik a négyszeres világbajnok franciának, mivel szerinte rossznak állítják be őt.

részletek

Rosberg félt, amikor Schumacher visszatért

Mindenki hatalmas megdöbbenésére Michael Schumacher 2010-ben úgy döntött, negyven felett, három év kihagyás után visszatér a Formula-1-be. Nico Rosberg első gondolata a félelem volt.

részletek

Kubica: Másodszor debütálok

Bár valójában már 2006-ban bemutatkozott a Formula-1-ben a népszerű lengyel pilóta, súlyos ralibalesete után olyan sok évet hagyott ki, hogy a hétvégi Ausztrál Nagydíjat is debütálásnak érzi.

részletek