DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Mercedes: Schumachernek is köszönhetjük a sikereket

A zsinórban hét vb-címet szerző Ezüst Nyilaknál továbbra is úgy vélik, hogy jelenlegi sikereiket részben Michael Schumachernek köszönhetik, ezért is sajnálják, hogy a német nem tudott nyerni velük.

2006-os visszavonulása után senki nem gondolt volna reálisan arra, hogy Michael Schumacher bármikor is visszatérhet a Formula-1-be, pláne nem úgy, hogy a Ferrari egyik riválisánál teszi ezt meg. A hétszeres világbajnok azonban úgy érezte, még mindig bőven maradt benne és 2010-ben három évre újra a száguldó cirkusz tagja lett az akkor teljesen új, gyári Mercedes színeiben.

A Brawnt felvásároló istállónál nem kellett mindent a nulláról felépíteni, de jócskán akadt tennivaló, amit az első évek eredményei is alátámasztanak. A német legenda már közel sem tudta ugyanazt a teljesítményt hozni, mint a Ferrarinál, Nico Rosberg már gyorsabbnak bizonyult nála, dobogóra is csak egyszer állhatott, 2012-ben, Valenciában. Kézjegyét azonban nagyon is letette, amiért a Mercedes nem tud eléggé hálás lenni.

James Vowles a Beyond The Grid Podcastjében mondta el véleményét. „Michael Schumacher sosem szerzett olyan eredményeket velünk, amit megérdemelt volna. A gyárban mindenki elképesztően akarta, hogy Michael nagyobb sikereket érjen el. Mindannyiunk számára világos volt, hogy mennyi energiát és időt szánt Schumacher a csapat felvirágoztatására.”

Schumacher keze munkája lett az átalakuló Mercedes, a sikerek viszont csak később jöttek


Ron Meadows is hasonló véleményt fogalmazott meg. „Ha arra gondolok, milyen mélységben bevonta magát a munkába, hogy minél tökéletesebben felépítse a csapatot, a legjobban azt sajnálom, hogy soha nem sikerült a Mercedes színeiben nyernie. Michael egészen más szinten dolgozott, mint bármelyik másik pilóta. Nagyon akartuk, hogy nyerjen, de ez sosem sikerült neki velünk. Néhány évvel később megkezdődött a győzelmi sorozatunk, aminek egyik oka éppen maga Schumacher volt és neki köszönhetjük azt is, hogy továbbra is nyerő szériánk van. Hihetetlen nagy munkát fektetett abba, hogy jobbá tegye csapatunkat.”

„Tudatában volt annak, hogy egyre idősebb és idősebb lesz, de soha nem adta fel, bárcsak legalább egyetlen futamgyőzelem összejött volna neki. A 2013-as autónk máris jelentősen jobb lett, mint bármelyik másik, három futamgyőzelmet arattak és nyolc pole-pozíciót szereztek vele pilótáink, jó lett volna, ha legalább még azt vezethette volna” – tette hozzá Vowles.

A Mercedesnél tehát általános vélekedés, hogy Schumacher hihetetlenül nagy munkát fektetett a csapat felvirágoztatásába, de ennek gyümölcsét ő maga már nem tudta élvezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: