DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
Hírösszefoglaló

Új Mercedes, cáfoló Hamilton – csütörtöki F1-es hírek

A Hamilton–Ferrari pletykák cáfolata, a Mercedes fejlesztése és a Red Bull legyőzésének esélye: ezek voltak a fő hírek az F1-es Monacói Nagydíj csütörtökjén.

Monacóba megérkezve – ahol egy ideje már nem csütörtökön rendezik a szabadedzéseket – a Hamilton–Ferrari pletyka jelentette az egyik fő beszédtémát a csütörtöki sajtónapon. Előbb Frederic Vasseur, majd Lewis Hamilton is cáfolta ezeket az értesüléseket, sőt a hétszeres világbajnok szerint közel járnak a megegyezéshez a Mercedesszel a hosszabbításról. Fernando Alonso pedig egy pimasz megjegyzéssel mondott véleményt az ügyről.

A Mercedesnél pedig a várva várt fejlesztési csomag jelenti a fő szenzációt: Hamilton és George Russell is alig várja már, hogy kipróbálhassa az oldaldobozt növesztő W14-est – még ha utóbbi szerint nem is az oldalszekrény a varázsmegoldás és eleve Monaco nem lesz túl reprezentatív.

A Red Bull eközben óvatos: mind Helmut Marko, mind maguk Max Verstappenék jelezték, hogy az egykörös tempó tekintetében tartanak a riválisoktól, amely kiemelt fontosságú Monacóban. Különösen a Ferrarikat emelték ki, Charles Leclerc-ék ugyanakkor maguk is óvatosak: a hazai pilóta szerint különleges kör kell a bikák legyőzéséhez szombaton.

Az Aston Martin kapcsán is sokan úgy tartják, hogy Monte-Carlo lehet a nagy esély: Fernando Alonso el is ismerte, hogy megfordult a fejében a győzelem gondolata, Mike Krack szerint pedig a teljes csapat bizakodó – részletek itt.

f1-alonso-monaco-day0



Ha már Aston Martin: természetesen a minap bejelentett, 2026-tól érvénybe lévő Honda-házasság is téma volt a paddockban. Alonso elmondta, hogy nem jelentene gondot neki újra a japánokkal együtt dolgoznia, miközben Verstappen értetlenségét fejezte ki a motorgyártó „visszatérésével” kapcsolatban, de Helmut Marko is megszólalt az ügyben.

Nem érték meglepetésként az alulteljesítő Nyck de Vriest a leváltásáról szóló híresztelések, a holland természetesnek veszi hibáit és nem félti pozícióját az AlphaTaurinál – bővebben itt írtunk a holland nyilatkozatáról. Az ülésével szóba hozott Liam Lawsont és eddigi karrierjét pedig itt mutattuk be.

Nem idén vagy jövőre, de egyszer a Haas futamgyőztessé válik – jelentette ki Günther Steiner a csapat 150. F1-es hétvégéje előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: