DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Új-Zéland új csillaga – kicsoda Liam Lawson?

Akik az elmúlt években követték a juniorszériákat, azoknak bizonyára nem idegen Liam Lawson neve.

Az új-zélandi pilóta kiemelkedő eredményeivel nemcsak a közönség, de a Red Bull tetszését is elnyerte. Honnan indult és merre tart a karrierje a még mindig csak 21 éves tehetségnek?

Különleges karrierkezdet

Lawson olyan szempontból kilóg az utánpótlás soraiból, hogy nem európai vonalon indult a karrierje: egészen 15 éves koráig a hazájában versenyzett, és 2017-ben tűnt fel először az ausztrál Formula-4 rajtrácsán.

„A családom nem engedhette meg, hogy Európában versenyezzek, sőt, a gokartozást sem Ausztráliában. Ezért 12 évesen ezt abbahagytam, és egy fiataloknak szóló programnak köszönhetően kaptam helyet együléses versenyautókban” – mesélte a Screaming Meals podcast vele készült epizódjában.

Az ausztrál széria bajnoki ezüstérmének megszerzése után következett csak Európa, ahol a német Formula-4-et szintén a második helyen zárta 2018-ban. Ezt követte egy rövid visszatérés Új-Zélandra, ahol a Toyota Racing Series 2019-es bajnoki címének bezsebelése után az Euroformula Open mezőnyében, ezzel párhuzamosan pedig a Formula-3 pilótái között is feltűnt.

A Red Bull juniorprogram



2019-ben, tizenhetedik születésnapján írta alá az energiaitalosokkal szerződését Lawson. Ezután már könnyen szemet szúrtak a Red Bull-os festésű autók mind a 2020-as TRS szezonban, mind a Formula-3 mezőnyében, melyekből utóbbiban a gyengébb első évet követően egy összetettbeli ötödik hellyel zárta a szezont. Innen egyenes út vezetett a Formula-2-be, amivel párhuzamosan Alex Albon csapattársaként a DTM mezőnyét is erősítette egy Red Bull-fényezésű Ferrarival. Eddigi karrierje legnagyobb bravúrjaként mindkét szériában a debütáló futamán nyerni tudott az új-zélandi. Az F2-ben végül kétszer végzet elsőként (de a monacói győzelmet elvették), a bajnokságot a kilencedik helyen fejezte be, míg a német túraautó-sorozatot egy nagyon szoros pontversenyt és a drámai szezonzáró futamot követően a második helyért járó trófeával zárta.

„Nagyon talpraesett srác, keményen dolgozik, és ha hibázik, elismeri” – dicsérte dr. Helmut Marko a 2021-es szezon közepén. „Elképesztően céltudatos, és jól működik együtt a mérnökökkel. Ha valamilyen gyengeséget talál, addig dolgozik rajta, amíg az el nem tűnik. De, ami a legelképesztőbb, hogy milyen könnyedén tudja váltogatni a DTM-es és az F2-es autóit.”

A 2022-es évet már szinte csak a Formula-2-re fókuszálva töltötte a Red Bull fiatalja, emellett az AlphaTauri csapatánál töltött be teszt- és tartalékpilóta szerepet. A juniorok legnívósabb bajnokságát ezúttal a harmadik helyen zárta, négy győzelmet és számos dobogós helyezést bezsebelve a Carlinnal. Ebben az évben három F1-es szabadedzésén is a csúcskategória autóiba ült: kétszer az AlphaTaurit vezethette, egyszer pedig Verstappen világbajnokságot nyerő RB18-asában száguldhatott.

Az eredmények szállítása mellett azonban köztudott, hogy a Red Bull utánpótlás-programja igen egyszerű elven működik: ha nem teljesít a pilóta, kívül tágasabb. „Tudja, mit akar tőlünk, és ezt nagyon tisztává is teszi” – nyilatkozta Helmut Markóról Lawson a Sky Sports interjújában. „Minden egyértelmű, és ez a nyomás része, amivel meg kell küzdenünk. Kívülről úgy tűnhet, hogy egy olyan programban vagyunk, ahonnan nagyon könnyű kiesni. Egyben ez a legközvetlenebb út a Formula-1-be. Egyszerű a dolog: ha elég jó vagy, be fogsz kerülni.”

Merre tovább?

A 2023-as szezont az immár 21 éves fiatal a japán Super Formulában tölti a Honda-partner Mugen csapattal, mellette pedig a Red Bull és az AlphaTauri tartalékpilótai pozícióját mondhatja magáénak. Sokakban kérdőjeleződött meg a Red Bull-juniorok mentora, dr. Helmut Marko döntése, azonban az osztrák egyszerűen magyarázta az igazoltatást: „A Super Formula közelebb áll az F1-hez, mint a Formula-2.”

„Ez egy nagyon nehéz közeg. A japán pilóták minden pálya minden centiméterét ismerik, így nem lesz könnyű dolga” – mesélt a távol-keleti széria egyéb nehézségeiről Marko.

Ez nem az első alkalom, hogy az egykori osztrák versenyző a csúcskategóriába kerülés előtt a japán szériában is szemügyre veszi juniorjai tudását, hiszen az egykori Red Bull-protezsált Pierre Gasly is hasonló utat járt be. A francia pilóta a 2016-os GP2-es bajnoki cím megszerzése után 2017-ben a Super Formula mezőnyét erősítette, és év közben csatlakozhatott a száguldó cirkusz rajtárcsára. Egyelőre pedig úgy tűnik, Lawsonnak is hasonló karriert tervez Marko. Eddigi teljesítménye alapján nem okozott csalódást a fiatal új-zélandi: négy futamból kettőt megnyert, így a bajnokságot is vezeti.

 

Akárcsak az F2-ben és DTM-ben, Lawson a Super Formulában is megnyerte legelső futamát

Egy esetleges F1 lehetőség a láthatáron?

Az AlphaTauritól a 2022-es idény végén távozó Pierre Gasly helyére Nyck de Vries csapott le, aki a williamses beugrásának köszönhetően keltette fel az olasz csapat figyelmét. Azonban Tsunoda mellett jócskán elmarad a teljesítménye, így hamar felröppentek a pletykák az esetleges év közbeni lecseréléséről: többen alkalmasak lehetnek a helyére, és jelenleg úgy tűnik, Lawsonnak lenne a pozíció betöltésére a legnagyobb esélye. Az új-zélandi azonban nem szeretne ennyiből következtetéseket levonni: „Be szeretném fejezni ezt a szezont, és a bajnoki címért akarok versenyezni. Így lesznek a legjobb lehetőségeim a következő évre. Azt illetően, hogy mi történik [az F1-ben]… Nem az én befolyásom alatt áll” – nyilatkozta az Autopolisban aratott győzelmét követően.

Emellett Marko azt is letisztázta, kik lehetnek esélyesek De Vries helyére, ha szükség lenne a cserére: „Ha rosszra fordulna a helyzet, a juniorpilótáink jöhetnek szóba: elsősorban Liam Lawson és Ayumu Iwasa.”

Arra, hogy a 2018-as szezon után mikor lehet ismét új-zélandi pilóta a száguldó cirkusz rajtrácsán, rengeteg tényező hatással lehet még. A Red Bull jól ismert módszere az év közbeni pilótacsere, így az sem elképzelhetetlen, hogy az idei évben Formula-1-es üléshez juthat Liam Lawson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: