Kalle Rovanpera pályaversenyzői projektje döcögősen indult, miután a Super Formula suzukai tesztjén mind a száraz, mind az esős körülmények között a mezőny végén végzett. Menedzsere, Timo Jouhki szerint természetes a nehéz kezdet, de ha a folytatásban sem érkeznek az eredmények, el kell gondolkodni a folytatáson. A kétszeres ralivilágbajnok hosszabb távon a Formula–2-t és akár a Formula–1-et is megcélozta, ám eljöhet a pont, amikor be kell látni, hogy ez egy kudarcra ítélt vállalkozás.
„Baromi nehéz” – fogalmazott őszintén hosszú ideje mellette dolgozó menedzsere, Timo Jouhki az Ilta Sanomatnak. „Nehéz ezen a szinten elkezdeni tanulni egy teljesen új és ennyire erős autóval. Ráadásul a teszt elején rögtön esett az eső, persze így szerezhetett tapasztalatot vizes pályán is, de kezdésnek nehéz volt.”
Rovanpera korábban 2027-re a Formula–2-be való fellépést jelölte meg célként, ám Jouhki jelezte, hogy a türelemnek is lehetnek határai. „Ha az év végére az első ötben lenne, akkor az lehetne egy cél. Ha viszont nem jönnek az eredmények, akkor nem feltétlenül idén, hanem inkább jövőre el kell gondolkodnunk azon, hogyan tovább.”

A korábbi Formula–1-es versenyző, Mika Salo szerint a váltás mértékét sem szabad alábecsülni. Rovanpera az idény elején még Formula Regional-autóval versenyzett, a Super Formula azonban egészen más szintet képvisel: „A Super Formula sokkal gyorsabb, teljesen más vezetni. Suzuka a világ egyik legnehezebb pályája.”
„Ha ott elveszíted a ritmust, a következő négy-öt kanyar is elromolhat. Kalle folyamatosan fejlődik, és ennek így kell lennie. A nulláról indult, miközben a többiek gyerekkoruk óta pályaversenyeznek” – mondta Salo, míg a bajnok korábbi navigátora, Jonne Halttunen szintén türelemre intett:
„Ez olyan, mintha egy jó futót jó síelővé akarnál alakítani. Én nem lennék túl kritikus Kalle idei eredményeivel kapcsolatban. A legfontosabb, hogy futamról futamra lássuk a fejlődést.”
A Super Formula szezonja áprilisban, Motegiben rajtol, ahol Rovanpera a KCMG színeiben, Kenta Yamashita csapattársaként kezdi meg az idényt.