Az amerikai Jak Crawford nyerte a Formula-2 bakui főfutamát – az Aston Martin versenyzői akadémiájának tagja egy gyengébben sikerült rajt után a bokszkiállások során tudott pár elveszített helyet visszaszerezni, majd a Gabriele Minivel folytatott csatából is győztesen került ki.
Győzelmével Crawford jócskán közelített a bajnoki éllovas Leonardo Fornarolihoz az összetettben, aki hibázott a futamon: az olasz pilóta egy tízmásodperces időbüntetést kapott, miután belement Alex Dunne autójának hátuljába, ezzel lemaradt a dobogós helyezésekről. Mivel az eddigi bajnoki második Luke Browning is felejthető versenyt teljesített, Crawford feljött a tabella második helyére.

Ki kell emelni Joshua Dürksen teljesítményét, aki a 15. helyről rajtolva hozta fel a második helyre az AIX autóját. A paraguayi pilóta idén már sokadjára remekel a kiscsapat színeiben, a mai futamon is az utolsó körig szorongatta Crawfordot a győzelemért. Mögöttük a harmadik helyen Dino Beganovic végzett, a Ferrari-junior tegnapi sprintfutamos győzelme után ma is a dobogón ünnepelhetett.
Jelen állás szerint, két versenyhétvégével a szezon vége előtt úgy tűnik, Leonardo Fornaroli, Jak Crawford és Luke Browning között fog eldőlni a széria bajnoki címe idén. A Formula-2 mezőnye most egy hosszabb pihenőre megy, a szezon november végén folytatódik Katarban.
A Formula-2 bakui főfutamának végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat |
| 1 | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil |
| 2 | Joshua Duerksen | AIX Racing |
| 3 | Dino Beganovic | Hitech TGR |
| 4 | Gabriele Minì | Prema Racing |
| 5 | L. Fornaroli | Invicta Racing |
| 6 | Pepe Martí | Campos Racing |
| 7 | Arvid Lindblad | Campos Racing |
| 8 | R. Villagómez | Van Amersfoort Racing |
| 9 | R. Verschoor | MP Motorsport |
| 10 | S. Montoya | Prema Racing |
| 11 | Ritomo Miyata | ART Grand Prix |
| 12 | Oliver Goethe | MP Motorsport |
| 13 | Roman Staněk | Invicta Racing |
| 14 | John Bennett | Van Amersfoort Racing |
| 15 | Victor Martins | ART Grand Prix |
| 16 | Amaury Cordeel | Rodin Motorsport |
| 17 | L. Van Hoepen | Trident |
| 18 | Cian Shields | AIX Racing |
| 19 | Luke Browning | Hitech TGR |
| 20 | Kush Maini | DAMS Lucas Oil |
| DNF | Alex Dunne | Rodin Motorsport |
| DNF | M. Stenshorne | Trident |