DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Hírösszefoglaló

Véget ért az F1 és a MotoGP – vasárnapi hírek

Számos nyitott kérdés dőlt el az F1-es szezonzáró utolsó köreiben, a MotoGP bajnoki címét egy baleset döntötte el - ezek voltak a vasárnap legfontosabb hírei és sztorijai.

Max Verstappen nyerte a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat, melynek összefoglalója itt, végeredménye itt, körről-körre élő közvetítése pedig itt olvasható – és ezzel kialakult a világbajnokság végső sorrendje is, amit ide kattintva találhattok meg.

A futamgyőztes Max Verstappen úgy nyilatkozott, hogy nehéz lesz megismételni minden idők legdominánsabb F1-es szezonját, s a versenyt követően egy szenzációs jelenetet is produkáltak Fernando Alonsóval, akit mikrofonvégre kapott a holland.

verstappen-abu_1



Verstappen csapatfőnöke, Christian Horner elmondása szerint tisztában van vele, hogy a riválisok égnek a vágytól, hogy visszavágjanak – míg másik versenyzője, Sergio Perez nem ezzel, hanem a stewardokkal foglalkozott, akik figyelmeztetésben részesítették őt, mert nem túl szépen nyilatkozott róluk a csapatrádióban.

A futamot másodikként Charles Leclerc zárta, aki nagyon csalódott volt amiatt, hogy nem sikerült megszerezni a konstruktőri második helyet a Ferrari számára, pedig egy egészen különleges stratégiai húzással is megpróbálkozott, ami a csapatfőnöke elmondása szerint a monacói versenyző ötlete volt.

leclerc-abu-2

Ezt a bizonyos második helyet George Russell idei második dobogója biztosította be a Mercedes számára, aki nagyon örült, hogy valamit jóvá tudott tenni abból, hogy többször cserbenhagyta idén csapatát – Toto Wolff csapatfőnök pedig úgy nyilatkozott, hogy nem stresszelt rajta, meglesz-e az ezüstérem, ugyanis csak egyszer stresszelt az F1-ben, még 2021-ben

A konstruktőri második helyért vívott csatáról még a futam előtt írtunk FormulaPlusz rovatunkban, ez a cikk ide kattintva olvasható.

hamilton-abu-1

Lewis Hamilton számára csalódással végződött a szezon utolsó futama, hiszen csak a 9. helyen ért célba, s meglehetősen keserűen nyilatkozott a leintés után – kettejük csatája kapcsán a pontverseny 4. helyén záró Alonso úgy nyilatkozott, hogy a hétszeres bajnok nagyon dörzsölt… Csakhogy ő még inkább az!

Lando Norris egy elrontott bokszkiállás miatt pozíciót veszített a verseny során George Russell ellenében, ami súlyos következményekkel járt a világbajnoki összetett szempontjából is – de a brit nem hibáztatja csapatát a történtek miatt.

norris-abu-2

Ami pedig az alsóházat illeti: bár Yuki Tsunoda nagyot küzdött, az AlphaTaurinak nem sikerült megelőznie a Williamset a konstruktőri pontversenyben, de így is szép eredménnyel búcsúztatták a távozó Franz Tost csapatfőnököt, a Haasnál viszont semmi ok az elégedettségre, hiszen úgy tűnik, az új autó még az előzőt is alulmúlja

Az F1-en kívül is történt esemény, nem is akármilyen, hiszen világbajnokot avatott a MotoGP: Jorge Martin bukása után Pecco Bagnaia biztosította be karrierje második bajnoki címét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: