DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 5. kedd
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Abu Dhabi Nagydíj

Max Verstappen kezdi az élről a 2023-as F1-es szezon utolsó versenyét, az Abu Dhabi Nagydíjat. Kövesd velünk élőben az idényzárót!

Megérkezett az összefoglaló, melyet ide kattintva olvashattok, ezzel köszönjük meg a figyelmet nektek, de maradjatok velünk, hiszen a következő órákban igyekszünk minden érdekességről beszámolni nektek!

Leclerc elképesztően csalódott, sem a konstruktőri 2., sem az egyéni 4. hely nem jött össze neki. Ő ma mindent megtett.

Őrületes hajrá után Fernando Alonso lett a 4. az összetettben, ki gondolta volna ezt néhány héttel ezelőtt...?

19/22

Alonso 206, Leclerc 206, Norris 205, Sainz 200. Ennyin múlott, hogy valaki 4., vagy 7. az összetettben. Tavaly Russell 275-tel lett negyedik, Norris 122-vel hetedik...

Tsunoda pedig visszaelőzte, de így is megvan a második hely a Mercedesnek!

Hamilton! Megelőzi Tsunodát, a Mercedes a második!

Verstappen nyer, de nézzük a többieket...

Leclerc megpróbálja a lehetetlent, közben Hamilton támadja Tsunodát. MICSODA UTOLSÓ KÖR!

Leclerc közben meg akarta próbálni odabűvölni Perezt maga és Russell közé az 5 másodperccel együtt is, de ezt előbb kellett volna kitalálni. De most elengedi!

MEGVAN! Alonso megelőzi Tsunodát, ezzel most ő a negyedik az egyéniben!

Sainz az 56. köre végén jön a kötelező cseréjére...

DRS távolságon belül, 14 körrel frissebb gumikon a spanyol. Ezt meg kell csinálni, és akkor övé lesz a 4. hely!

Elképesztő izgalmak. Kár, hogy csak a konstruktőri 2., és az egyéni 4. helyért, de legalább van.

Perez megelőzi Russellt, de az 5 másodperc miatt ez nem tényleges pozíciócsere. Ellenben Norrist 5-ön kívülre rakta, Alonso pedig 1 másodpercen belül Tsunoda mögött.

Bár már 4,6 a különbség, miközben Alonso űzi-hajtja Tsunodát. Öt körrel a vége előtt még mindig háromesélyes a bajnoki 4. helyért vívott harc.

Ezzel ugyanis Perez aligha végez Russell előtt, ami a Ferrari 2. helyét jelenthetné, ha pedig nem ver 5 másodpercet Norrisra, az a britnek érhet aranyat... Vagy hát negyedik helyet.

ÓÓÓ, 5 másodperc büntetést kap Perez! Ez az egyéni 4., és a konstruktőri 2. hely szempontjából is sorsdöntő lehet...

Hamilton és Gasly kiállását, valamint három másik versenyzőét is vizsgálják, helyszíni információk szerint a bokszutcai személyzet nem megfelelő viselete miatt.

Az az egyetlen előzés két helyet jelenthetne Alonso számára... Másfél másodpercet hozott Tsunodán az előző körben.

És ha esetleg Alomnso is elkapja Tsunodát, akkor végül ő lesz a bajnoki negyedik!

Piastri megelőzi Tsunodát! Ezzel a Williamsé a konstruktőri 7. hely!

Perez és Norris összeérnek, Hamilton pedig Sainzot támadja! És Hamilton előzésével most épp a Mercedes a második, ha pedig Perez elkapja Norrist, akkor Leclerc a 4. helyezett.

Perez támadja Norrist, ezzel a brit bukhatja a bajnoki negyedik helyet!

Jó lenne tudni, mit csinált Hamilton és/vagy a Mercedes a kiállásnál. A futam után vizsgálják majd.

1:26,993-mal Verstappen bemegy 1:27 alá.

13 kör van hátra, vajon lesz-e még valamilyen fordulat? Ugye emlékszünk 2021-re...?

Perez megelőzi Tsunodát, a japán a hatodik helyen. Oscar Piastri szerezheti meg a bajnoki 7. helyet a Williams számára, ha megelőzi őt. És jó eséllyel meg is fogja.

Nocsak. Szabálytalan bokszkiállásért vizsgálják Hamiltont.

Verstappen teljesítette a szezon (reményei szerint) utolsó kerékcseréjét.

Perez is cserélt, Stroll is bejött a mexikói Tsunoda mögé tér vissza. Na vajon, védeni fogja-e a védelmi miniszter a testvércsapat bajnoki helyét. (Sejthetjük a választ...)

Sainz most a 9. helyen, de még kereket kell cserélnie. Mérnöke megerősíti, hogy biztonsági autóra várnak.

Norris érkezik Tsunodára, lila első szektor után megelőzi. Ez a hely még elég a japánnak.

Russell is megette Tsunodát, közben Sainz küzd, mint malac a jégen. A saját egyéni helyezése és a Ferrari konstruktőri pozíciója egyaránt kockán forog!

Most kezdődik a süllyedés. Tsunoda már csak a 4. helyen, és jön a nyomában Russell.

Hamilton Alonsót kapja el, egyre jobb helyzetben a Mercedes, egyre közelebb járnak a konstruktőri második helyhez. De ezt még meg is kell csinálni...

Tsunoda most a harmadik, de sokan vannak mögötte friss gumikon. Ne feledjük, a 6. hely a japán célja.

Hamilton is kint volt, jön Piastri és Alonso is.

Russell most az eggyel kevesebbszer cserélő Strollt vadássza le, és kergetheti a cseréről elé visszaérő Leclerc-t.

Jön a Ferrari is. Mármint Leclerc, Sainz a középmezőnyben kolbászol.

Russell éppenhogy Norris elé jön vissza, de támadhat a brit. A másik brit ellen.

Hozza Russellt a Mercedes.

Norris kezdi a második kiállások sorát. Vajon reagálnak-e Russell-lel? És vajon elrontják-e ezt is? Utóbbira nem a válasz, előbbire még várunk kicsit.

Tsunoda jelenleg Verstappenen kívül mindenkihez képest bokszkiálláson belül van. A hatodik helyen kellene zárnia ahhoz, hogy meglegyen az áhított konstruktőri hely, s azt kell mondjuk, erre minden esélye megvan. Mindeközben a "másik három sereghajtó" csapat hat versenyzője az utolsó hat helyen áll.

"Hol veszítünk időt? Miért vagyunk ilyen kib***ott lassúak?" – kérdezi Gasly. A csúnya beszéd ellen keresztes hadjáratot hirdető Toto Wolff aligha hallja örömmel e szavakat, a francia viszont ráment az idegeskedő világbajnokság futamgyőzelmére. Az Alpine válasza: azért, mert Hamilton nekiment az autónak.

Nézzük a bajnoki versenyfutásokat: jelen pillanatban a Mercedes a Ferrari előtt, az AlphaTauri a Williams mögött, a 4-7. hely pedig így fest: Norris (207), Alonso (206), Leclerc (206), Sainz (200).

Hamiltonnak biztatásul azt hazudja a csapat, hogy ő a leggyorsabb a pályán. Lelkük rajta.

Az első tíz sorrendje most Verstappen, Leclerc, Russell, Norris, Piastri, Perez, Alonso, Hamilton, Ricciardo, Tsunoda – és minden valószínűség szerint a japánon kívül mindenkinek lesz még egy cseréje.

Tsunodáról pedig még annyit említsünk meg, hogy karrierje eddigi legjobb eredményét két éve épp itt érte el, hiszen negyedik lett. Csak éppen azon a versenyen – fogalmazzunk így – másra figyeltünk...

Sainzot is hozta a Ferrari, ezzel eltűnt a pontszerzők közül.

Most érkezett kerékcserére Tsunoda és Stroll – a japán a 12., a kanadai a 15. helyen, de ők jó eséllyel többet nem jönnek ki a bokszba.

Nézegethetnénk, ebben a pillanatban hogy állnak a különböző bajnokságok, de sok értelme nem lenne, hiszen Tsunoda neve mellé 25, Strollé mellé pedig 18 kerülne jelen pillanatban.

Nagy nehezen Piastri is megfogta Bottast, aki még mindig nem cserélt, Alonso követi a jó példát.

Tsunoda megkezdi a 20. körét, a japánnal minden bizonnyal egy kiállásra készülnek...

Leclerc-nek megvan a pozíció Russellékkel szemben, Verstappen előnye szűk három és fél Leclerc előtt.

Nem úgy tűnik. Leclerc is a bokszban egy közepes cserével, Perez is kijött. Yuki Tsunoda vezeti a versenyt!

Verstappen is megjárta a bokszot, ez is két kiállás lesz. Vajon Leclerc meddig megy el, megpróbálják-e az egyet...?

Hamilton Gasly nyomában, ő mindenekelőtt a konstruktőri ezüstért küzd. De kicsit túltolta a küzdést, hiszen megsérült az első szárnya, amikor nekiment a kanyart elfékező Gaslynak.

Két kiállás lesz ez egyre többeknél, Norris és Russell is kijött. És HIBÁZIK a McLaren, ezzel pozíciót veszítenek Russell ellenében.

Piastri is kint járt, s Alonso majdnem elévágott. Az ausztrál elfékezi a friss gumit, a spanyol pedig nyúzza őt.

Izgalmas helyzet alakult ki: most Perez halad Tsunoda mögött, s ha megelőzi, azzal elveszi az AlphaTauritól azokat a pontokat, melyek a bajnoki 7. helyet, s ezzel súlyos milliókat jelentenek a testvércsapatnak...

A pontszerzők közül Alonso jön először a bokszba, ez így garantáltan két kiállás lesz.

Perez nagyon küzd Gasly megelőzéséért körök óta, de most végre sikerül neki. A 8. helyre jön fel a mexikói.

Ebben a pillanatban egyetlen pont a Ferrari előnye a Mercedesszel szemben.

És mire leírtuk, megvan az előzés, Piastri egyetlen apró hibája elég volt Russellnek ahhoz, hogy feljöjjön a 4. helyre.

Szegény Russell mindent megpróbál Piastrival szemben, de egyelőre ez sem elég. Mögöttük a 12. Strollig mindenki DRS-távolságon belül.

A konstruktőröknél a Ferrari ezzel az eredménnyel megelőzné a Mercedest a 2. helyen, míg az AlphaTauri Tsunoda 6. helyével átugorhatja a Williamst, és a sokáig sereghajtó csapat feljöhet a 7. pozícióba a konstruktőri összetettben.

Nézzük a nyitott kérdéseket, egyéniben a legfontosabb a 4-7. hely sorsa, ez jelenleg így fest: Norris, Alonso, Leclerc, Sainz – de ez még sokat változhat.

Szépen védekezte ki Piastri DRS nélkül!

Russell támadja keményen Piasrit, talán meg is lesz neki...

Magnussen az 5. kör végén jött be kemény keverékért egy csúnya elfékezést követően.

Norris már Leclerc-t támadhatja!

Persze a visszajátszások is rendkívül érdekesek, főleg amikor csata zajlik a pályán...

Amíg a visszajátszásokat nézzük, Norris megelőzi Piastrit és feljön a harmadik helyre.

Lehet használni a DRS-t, ez új esélyt jelenthet Leclerc-nek. Meg persze mindenki másnak is, hiszen elég szoros még a mezőny.

A hátrébb lévő nagyokról: Hamilton a 9., Perez a 10., Sainz a 14. helyen jelenleg.

Verstappen megőrzi a vezetést, pedig Leclerc több ízben is nagyon keményen támadta. Norris megelőzte Russellt, a 3-4. helyen a két McLaren, Tsunoda pedig hatodik.

ÉS ELRAJTOLT AZ IDEI UTOLSÓ NAGYDÍJ!

Egy szempontból már biztosan sikersztori az idei Abu Dhabi Nagydíj: 170 ezer néző látogatott ki a három nap alatt, ami telt házat jelent.

Helyi idő szerint 17 óra van, az autók elhagyják a rajtrácsot...

Egy perc és indul a felvezető kör...

A legtöbben közepesen kezdik a futamot, aki nem: Stroll (13.), Sainz (16.), Bottas (18.).

A Pirelli szerint egy és két kiállás is elképzelhető, és mindhárom keverék előkerülhet...

A levegő hőmérséklete 27, az aszfalté 34 fok, a páratartalom 49 százalék, szél alig van, esőre pedig természetesen a világon semmi esély nincs.

Van, aki számára egészen különleges ez a nap: Franz Tost 2006 óta tartó csapatfőnöki karrierjét fejezi be az Abu Dhabi Nagydíjon.

Bár a bajnoki címek sorsa rég eldőlt, így is bőven vannak nyitott kérdések, köztük az egyik legfontosabb, hogy ki lesz a konstruktőri második. Erről ide kattintva olvashattok egy írást, a rajt előtt még pont belefér!

A rajtrácsot ide kattintva nézhetitek meg, az élen Max Verstappen, mellett Charles Leclerc, mögötte pedig Oscar Piastri.

Idén utoljára köszönthetünk titeket egy F1-es nagydíj élő közvetítésében, 10 perc múlva rajtol az Abu Dhabi Nagydíj!