DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Balhé és békülés a Red Bullnál, ünnepel a Mercedes, rajtbüntetés Abu Dhabira – ez történt vasárnap

George Russell első nagydíjgyőzelmét szerezte, Hamilton és Verstappen ütközése, illetve a megtagadott Red Bull-csapatutasítás volt még központi hír a Sao Pauló-i Nagydíj vasárnapján. Egy helyre gyűjtöttük november 13. történéseit.

Feliratkozott a Formula-1-es futamgyőztesek közé George Russell. A pole-pozíciós végig vezetett, Hamilton és Verstappen ütközött – a Mercedes így is kettős győzelemmel szakította meg nyeretlenségi szériáját. A Sao Pauló-i Nagydíj összefoglalója itt olvasható.

„A levezető körön minden emlék előjött, kezdve azzal, ahogy a szüleim segítettek a gokartozással” – mondta versenyéről George Russell. A fiatal brit futamgyőztesként adott első nyilatkozatát itt találjátok. Az ünneplő Mercedesnél Toto Wolff arról beszélt, milyen jó csapatot alkot Hamilton és Russell.



A Verstappen–Hamilton ütközés volt a nagydíj egyik fő témája – a stewardok a hollandot büntették, indoklásukban magyarázták el, miért tartják túlnyomórészt őt felelősnek. Hamilton dobogós nyilatkozatában cinikusan szólt oda a tavalyi nagy riválisnak – lásd itt –, Verstappen pedig arról beszélt, mind a ketten hibáztak. A világbajnok szavai itt olvashatók.

De nem az ütközés miatt forrt a hangulat elsősorban a Red Bullnál. A világbajnok nem volt hajlandó átadni a hatodik helyet Sergio Pereznek, aki a bajnoki második pozícióért harcol, és még egy tiszteletlen rádióüzenetet is a Red Bullhoz vágott. Az alapsztorit és az első reakciókat ebben a cikkben foglaltuk össze. A vita viszont hamar elsimult, Verstappen és Perez kezet fogtak, és a holland segíteni fogja a csapattársat Abu Dhabiban – ezt állította Christian Horner.

A jelenet kevésbé drasztikusan, de a Ferrarinál is lejátszódott: hiába kért Charles Leclerc helycserét, a csapat megtagadta tőle – a monacói nem igazán értette, miért. Az utolsó dobogós helyet így megszerző Carlos Sainz pedig azt állította, hozzá el sem jutott Leclerc kérése. Arról, amit a spanyol a hivatalos sajtótájékoztatón elmondott, itt írtunk külön.

Kiosztottak egy rajtbüntetést az Abu Dhabi Nagydíjra: a Kevin Magnussennel ütköző Daniel Ricciardót három hellyel sorolták hátra. A két pilóta brazil versenye már az első körben véget ért. A stewardok magyarázatát a Parc Fermében találjátok.

Egy hír a Red Bull háza tájáról: külföldi sajtóértesülések szerint a Red Bull nyitott lenne arra, hogy visszafogadja a 2018-ban távozó Daniel Ricciardót, mint a csapat fejlesztési- és tartalékpilótája. A McLarentől év végén távozó ausztrál azt már korábban elismerte, hogy jövőre biztosan nem lesz ott a rajtrácson, így legjobb esélye egy tartalékos pozíció arra, hogy 2024-ben visszatérhessen a mezőnybe.

Eközben az Alpine-nál kiderítették, hogy Esteban Ocon autóján a szombati sprint leintése után nem a fékek gyulladtak ki, hanem szivárgott az üzemanyag, emiatt kapott lángra az A522. A csapat kénytelen volt motort cserélni a francia autójában, ám Ocon megúszta a rajtbüntetést, mivel egy használt erőforrást tettek vissza az Alpine-ba.

Sebastian Vettel november 20-án végleg szögre akasztja F1-es bukósisakját, miután a négyszeres világbajnok pilóta a visszavonulás mellett döntött. Az Aston Martintól visszavonuló német azt mondta, szeretné, ha látná felnőni a gyermekeit és több időt akar eltölteni a családjával. Továbbra is imádja az autóversenyzést, de mára megváltoztak a prioritások számára.

Japánban ért véget a Rali-vb 2022-es szezonja, az utolsó futam viszont végül egy tét nélküli roncsderbivé vált: Thierry Neuville és Ott Tanak révén kettős Hyundai-sikerrel zárult az idény. Az élen a temérdek technikai hiba és baleset miatt nem sok autó maradt állva, a győzelemért Thierry Neuville és Elfyn Evans csatázott, a vasárnapot négymásodperces Neuville-előnyből kezdhették meg a felek, de Evans kapott egy defektet, amellyel el is dőlt a küzdelem.

A Ralikrossz-világbajnokság szezonja is vasárnap fejeződött be Németországban. Az ötszörös világbajnok Johan Kristoffersson domináns 2022-es évét jól összefoglalva tízből nyolcadik győzelmét szerezte a Nürburgringen. Az RX3-ban szintén a bajnok, Kobe Pauwels nyerte az utolsó versenyt.

Bajnokot avattak a Superbike-világbajnokságon is: Alvaro Bautista nyerte a címet Indonéziában. A spanyol a Ducatival versenyzett, amely a MotoGP-hez hasonlóan a Superbike-ban is visszatért a csúcsra.

Mads Ostberg lett a magyar ralibajnok: a Zemplén Ralin Csomós Miklós megszorongatta, de legyőzni nem tudta az exvilágbajnokot, aki hibátlan teljesítménnyel hozta le a szezont. Vincze Ferenc újabb dobogós eredménnyel a szezon legjobb magyarjaként zárt. Összefoglaló.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: