Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. április 23. hétfő
F1

Hamilton végül győztesnek érezheti magát a Kínai Nagydíj után

Összeszedtük a Kínai Nagydíj győzteseit és veszteseit - Ricciardo, Alonso, Hülkenberg az egyik, Vettel, Verstappen és Bottas a másik oldalon emelhető ki. Hamilton mindkét helyre beférhet, de nálunk inkább győztes.

Többen is abszolút győztesnek érezhetik magukat a Kínai Nagydíjat követően és itt nem csak Daniel Ricciardóra, illetve a Red Bullra gondolunk. Természetesen a fő nyertesek mindenképpen az energiaitalosok, akik megvillantottak valamit a régiből és némi szerencsével ugyan, de remek húzással és kiváló versenyzéssel juttatták a csúcsra Ricciardót, bár az örömük nem lehet teljes Max Verstappen hibája miatt. Nézzünk azonban kicsit túl rajtuk.

Ugyanis bármilyen furcsának is hangzik, győztesnek érezheti magát Lewis Hamilton is annak ellenére, hogy ő sokak szerint egyértelmű vesztese a hétvégének. A világbajnoki címet általában az nyeri, aki a legtöbbet tudja kihozni az adódó lehetőségeiből és aki a legtöbbször eléri az aktuálisan elérhető legjobb eredményt, ebből a szempontból pedig végül kiválóan alakult a brit hétvégéje. Alapvetően borzalmasan teljesített, az autó sem volt tökéletes, ő maga is hibázgatott, kikapott Valtteri Bottastól az időmérőn, a versenyen is lassú volt, de mégis, egy ennyire gyengére sikerült hétvége után is azt mondhatja, hogy közelített a tabellán Sebastian Vettelhez. Ez pedig jelenleg abszolút felér számára egy győzelemmel, hiszen lesznek még olyan pályák, ahol versenyképesebb lesz a Mercedes, vagy ahol éppen Hamilton lesz bombaformában - hogy egy minden szempontból gyenge hétvégéből is ő jött ki jobban, ez extra pozitívum számára.

hamilton-2018-kína-dppi

Győztesnek érezheti még magát Fernando Alonso is, aki ezúttal is előreverekedte magát azok után, hogy a McLaren lassú volt az időmérőn - hat helyet javított a futamon a spanyol és végül hetedikként zárt. Alonso ezzel mindhárom idei versenyen pontot szerzett, már most több (22) egységet gyűjtött be, mint tavaly egész évben (17), hatodik az egyéni pontversenyben, a McLaren pedig negyedik a gyártók között - ahhoz képest, hogy egy körön milyen lassú az autó, ezúttal is extra eredményt szállított.

Ki kell még emelnünk a pozitív oldalon Nico Hülkenberget is, aki élete egyik legjobb időszakát éli meg. Ezúttal is simán lenyomta Carlos Sainzot az időmérőn (eddig háromból háromszor), a versenyen is kiválóan ment és végül hatodik lett, így idén még nem végzett hetediknél rosszabb helyen - Alonsóval holtversenyben hatodik a tabellán és mindent összevetve jelenleg őt kell elsőként említeni a három nagy csapat pilótái után.

És kik a vesztesek?

Elsősorban Sebastian Vettel. A német szenzációs körrel húzta be az időmérőt, vezette a futamot, de aztán a bokszkiállásoknál hátrányba került, majd Verstappen kitorpedózta őt a futam érdemi részéből - végül nyolcadikként sántikált be a célba a sérült Ferrarival és örülhetett, hogy legalább be tudott érni. Ahelyett azonban, hogy kihasználta volna Hamilton gyengélkedését és jelentősen növelte volna előnyét a pontversenyben, csökkent a különbség közte és riválisa között - ráadásul itt hozzácsatolhatjuk a Ferrarit is, amely az időmérős 1-2-ből és a Mercedes újabb betlijéből azt hozta ki, hogy egypontos hátrányban van a gyártók pontversenyében.

Itt említhetjük a Toro Rossót is, hiszen a bahreini mennybe menetel után most egész hétvégén szenvedett a csapat, nehezen vezethető volt az autó, nem találták az egyensúlyt, majd a gyenge teljesítményt azzal koronázták meg, hogy egymással ütközött a két pilóta. A legutóbb megmászott csúcsról nagyot zuhantak a kisbikák.

bottas-ricciardo-2018-kína-dppi

De a vesztesek között kell szót ejtenünk Valtteri Bottasról is. A finn most egyértelműen legyőzte csapaton belül Lewis Hamiltont, de "hiába", hiszen ezúttal ez sem volt elég a győzelemhez - az autó nem volt a leggyorsabb, ráadásul hiába sikerült szép húzással megelőzni Vettelt, jött a Red Bull és elvette az első helyet Bottastól. A Mercedes továbbra sem érzi a csít, háromból háromszor kapott ki a világbajnok istálló és ennek most Bottas itta meg a levét - igaz, a csapat vezeti a pontversenyt, ő pedig öt egységre megközelítette Hamiltont és tizennégyre Vettelt, de számára többet ígért ez a verseny.

Na és persze Max Verstappen. A csodagyerek, akiről talán még mindig elfelejtjük, hogy mennyire fiatal és aki folyamatosan bizonyítja, hogy mennyire nem képes még higgadt, kiegyensúlyozott versenyzésre. Újabb hibájával egyrészt egy olyan versenyen lett ötödik, ahol teljesen reális győzelmi esélyei lettek volna, másrészt "átadta" ezt a 25 pontot Ricciardónak, aki így csapaton belül jelentős előnybe került a tabellán, ráadásul az ausztrál meg is nyugodhat, míg Verstappent most már a Red Bullnál is kritizálják. Több szempontból is öngól volt ez a hétvége számára...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?