Nem is egy olyan névvel találkozhatunk az F1 konstruktőreinek listáján, melyet egynél több alakulat viselt: a két Williams-istállót legalább összekötötte a csapatfőnök személye, a három Lotus mindenféle névhasználat-jogi csűrés-csavarások okán szerepelhetett három egymástól független entitásként az F1-ben, a két Haas közti névazonosság viszont kizárólag a véletlen műve. S van két olyan alakulat, melyeknek bár neve eltér, a rövidítésük viszont, amellyel bekerültek az F1 nagykönyvébe, egyezik, s emellett az is összeköti őket, hogy mindketten méltán kapnak helyet az elfeledett istállók rovatában.
Ma az olasz ATS történetét idézzük fel, mely az 1961-es maranellói palotaforradalom nyomán született meg: a Phil Hill győzelmével, de csapattársa, von Trips halálával végződő szezont követően tarthatatlanná váltak a feszültségek a Ferrarinál, s e konfliktusok a Commendatore felesége, a vállalatban is szerepet vállaló Laura körül csúcsosodtak ki – állítólag személyes problémák és a vállalatban betöltött, túl nagynak tartott szerepe mellett az külön felháborította a „lázadók szövetségét”, hogy Enzo Ferrari maga helyett nejét küldte el a tragikus körülmények között elhunyt von Trips gróf temetésére. Ez a viszály kezdetben csak Ferrariék és Girolamo Gardini értékesítési vezető között dúlt, ám utóbbi 1961 novemberére társakat is talált maga mellé, többek közt Romolo Tavoni menedzsert, Carlo Chiti főmérnököt és Giotto Bizzarrinit, a sportautórészleg vezető mérnökét, s ultimátumot intéztek Enzo Ferrarihoz: vagy felesége távozik a cégtől, vagy ők.
Az alapító pedig utóbbit választotta: összehívott egy tanácskozást, s eltávolította Gardiniéket támogatóikkal egyetemben Maranellóból – a veszteség olyan súlyos volt a Ferrari számára, hogy egyesek a Scuderia megszűnését vizionálták ekkoriban, s bár ez természetesen nem történt meg, jelzésértékű, hogy míg a megelőző tíz évben öt világbajnoki címet ünnepelhettek, a következő tizenháromban csak egyet.
De hagyjuk most már hátra Maranellót, s lássuk mihez kezdtek a száműzöttek. Összesen nyolcan, Chitivel és Bizzarrinivel, azaz a két mérnökkel az élen megalapították a Societa per Azioni Automobili Turismo e Sport Serenissima nevű társaságot – a név utóbbi eleme arra utal, hogy a korábbi sikeres Ferrari-ügyfél Scuderia Serenissima tulajdonosa, Giovanni Volpi di Misurata gróf is a támogatók között volt. A gróf hamar meggondolta magát, de már késő volt, Enzo Ferrari soha többé nem adott el neki autókat…
Volpi kiszállása után a Ferrari-renegátok csapata az Automobili Turismo e Sport, röviden ATS nevet vette fel, céljuk pedig nem volt kevesebb, mint hogy a maranellóiak riválisává váljanak a közúti gyártásban és a versenypályán egyaránt. Előbbiről csak annyit, hogy a forradalminak szánt és egy-két ötletes megoldással is rendelkező ATS 2500 GT-ből mindössze 12 darab készült el, de leginkább arról maradt emlékezetes, hogy ez volt az első olasz középmotoros sportautó – és a világon is az élmezőnybe tartozott.
Voltak viszont olyan pillanatok, amikor az egyáltalán nem tűnt lehetetlennek, hogy a versenypályán az ATS felveszi a harcot a Ferrarival. Nem csupán az 1961-es bajnokcsapat hátterének jelentős része szerepelt ugyanis az új alakulat alkalmazotti listáján, hanem maga a világbajnok versenyző is, Phil Hill ugyanis a katasztrofálisan sikerült, s konfliktusokkal terhelt címvédő idény után elhagyta Maranellót, és csatlakozott az ATS-hez, míg mellé az a Giancarlo Baghetti érkezett, aki 1961-ben egy nem gyári Ferrari volánja mögött megnyerte karrierje legelső Formula–1-es világbajnoki futamát.
Az ATS az 1963-as szezon második versenyén, Spában tűnt fel először, miután a monacói szezonnyitót még az alapos felkészülés jegyében kihagyták. Az ATS 100 névre keresztelt versenygép nem is egy problémával küszködött: a karosszéria valószínűtlenül kicsire sikeredett, melyet egy arányaiban túlságosan nagynak tűnő szélvédő egészített ki, ráadásul a saját gyártású motor cseréjéhez szét kellett vágni, majd újra összehegeszteni az autó hátulját – praktikusabb megoldást ugyanis nem találtak ki erre.
A spái időmérőn csak Hill tudott értékelhető kört futni az ATS autójával, ő végül a 17. rajthelyet szerezte meg, míg csapattársa az utolsót – versenyük pedig gyorsan véget ért, egyaránt váltóhiba miatt, de amíg tartott, addig se lehetett benne sok örömük… Zandvoort már egy árnyalattal vállalhatóbb volt, miután Hill a 13., Baghetti pedig a 15. helyre kvalifikálta magát, a verseny viszont ismét műszaki hiba miatti kettős kieséssel zárult. Ezek után úgy döntöttek, hogy inkább visszatérnek Olaszországba, hogy tovább fejlesszék az autót, így két versenyt kihagytak, a Nürburgringen pedig nem tudtak rajthoz állni, mert a szállítókamion balesetet szenvedett út közben. Kiegészítés: Schäffer Gábor olvasónk az 1963 szeptemberi Motorsport Magazine alapján pontosított a Német Nagydíjjal kapcsolatos történeten: az ATS odaért ugyan a Nürburgringre a kamion balesete ellenére is, csakhogy az autók is megsérültek az úton és a szombat reggeli érkezés után már nem volt idő összeeszkábálni egy működő versenygépet (természetesen Hill számára) a kettőből - köszönjük az észrevételt!
Az ATS hazai hétvégéjén, Monzában tért vissza a mezőnybe, ahol Hill a 14., Baghetti pedig a 20., utolsó helyről indulhatott, ráadásul a források szerint körideje csak a 25. legjobb volt, így be sem kellett volna jutnia a versenyre, de végül mégis rajthoz állhatott – sőt, célba is ért, igaz, 23 kör hátránnyal, míg Hill hét kör lemaradással lett tizenegyedik. Ez volt az ATS első és utolsó befejezett futama, az USA Nagydíjat négy kör alatt mindketten feladták az olajpumpa hibája miatt, míg Mexikóban egy újabb borzadályos időmérőt követően Hill legalább féltávig eljutott, mielőtt versenye, s ezzel együtt az ATS története is véget ért.
A következő szezonban egyszer még feltűnt az autó egy világbajnoki futamon, igaz, némiképpen átalakítva: Mario de Araujo Cabral vitézkedett vele Monzában a Derrington-Francis színeiben, mielőtt megadta volna magát a technika. A futamot nem mellesleg a Ferrari nyerte, ezzel átvéve a vezetést a konstruktőri tabellán, s nagy lépést téve Surtees egyéni bajnoki címe felé – ne feledjük, ez az az istálló, melynek legyőzéséről álmodozott az ATS bő egy évvel korábban…
1 szezon
5 versenyhétvége
8 kiesés
1 értékelhető célba érés
11. hely az 1963-as Olasz Nagydíjon (Hill, 7 kör hátrányban)
13. rajthely az 1963-as Holland Nagydíjon (Hill)
12. hely az 1963-as konstruktőri bajnokságban
26. hely az 1963-as egyéni bajnokságban (Hill)
Pedig a fél Ferrari a fedélzeten volt…
