A Méltán Elfeledve rovat ezúttal a nyolcvanas évek egyik színfoltját mutatja be. A Zakspeed csapat 1985-ben saját gyártású erőforrásokkal tűnt fel a Formula 1-ben, ám soha nem tudtak a középmezőny hátsó régióinál előrébb keveredni. Ettől függetlenül becsülettel helytálltak, utolsó szezonjukat leszámítva sosem égtek akkorát, mint például a Life csapat, s nem is követtek el olyan őrületes dolgokat, mint az Andrea Moda. Ma tehát a Zakspeed történetét mutatjuk be nektek, amellyel kapcsolatban nem lehet elfelejteni, hogy ez volt az első Formula-1-es csapat, melynek autóját magyar versenyző vezethette, Kesjár Csaba személyében.
Az 1960-as évek végén tűnt fel először a nyugat-európai sportautó-versenyeken a Zakspeed csapat, mely nevét az alapító Erich Zakowski után kapta. Bő egy évtized alatt a csapat fokozatosan fejlődött, mígnem 1981-ben már a Ford hivatalos csapataként megnyerték a DRM bajnokságot, mely a mai DTM tulajdonképpeni elődjének tekinthető. Az 1982-es évtől a csapat hosszútávú versenyeken is részt vett, olyan versenyzőket foglalkoztatva, mint Markus Winkelhock vagy Marc Surer, s miután itt is több-kevesebb sikert értek el, Zakowski úr úgy döntött, belevág a legnagyobb kalandba, amire egy csapatvezető csak vágyhat: irány a Formula-1!
A Zakspeed 1985-ben mutatkozott be a királykategóriában maga építve mind a kasztniját, mind a motorját – mindössze négy ilyen csapat volt a mezőnyben, a német Zakspeed mellett az olasz Ferrari és Alfa Romeo, valamint a francia Renault mondhatta el magáról ezt. A csapat 1985-ben szinte semmi sikert nem könyvelhetett el, habár mind a tíz versenyükön részt vehettek – a tengerentúli futamokat és Monzát kihagyták ugyanis –, egyedül a monacói futamon sikerült célba érnie Jonathan Palmernek az utolsó beérkezőként 11. helyen, az összes többi futamot fel kellett adnia, akárcsak az utolsó két versenyre szerződtetett Formula-3000-es bajnoknak, Christian Dannernek.
A következő évre a Renault és az Alfa kiszállt, így már csak a Ferrari és a Zakspeed maradt házon belül karosszéirát és motort gyártó csapatként. Sok mással nem is hívta fel magára a figyelmet a Zakspeed, a legjobb eredmény Palmer és Rothengatter egy-egy nyolcadik helye volt, melyet Detroitban, illetve Spielbergben értek el. A legjobban sikerült versenynek a detroiti tekinthető, hiszen Palmer mindössze két kör hátrányban ért célba, körön belül egy Lotusszal, megelőzve Streiff Tyrrelljét és Warwick Brabhamjét is. A csapat teljesítménye a korábbiaknál azért biztatóbb volt, a jelenlegi rendszer szerint 14 pontot szereztek volna összesen.
1987-ben viszont már az akkori rendszer szerint is sikerült a pontszerzés! A korábban a Tyrrellnél három szezont töltő, majd a későbbiekben a Benetton, a Ligier és a McLaren színeiben összesen kilenc dobogós helyet gyűjtő Martin Brundle az imolai futamon az ötödik helyre hozta be a Zakspeed 871-est, s megszerezte a csapat történetének első egységeit. Csapattársa, Christian Danner nem szerzett pontot ugyan, teljesítménye ettől függetlenül nem mondható rossznak, hiszen összesen hat alkalommal végzett az első tíz helyezett között, s a csapatnak ezúttal sikerült minden futamra kvalifikálnia magát. A Zakspeed az előkelő 10. helyen zárt 16 indulóból a konstruktőri bajnokságban. Ez volt a csapat történetének legjobb szezonja, a jelenlegi rendszer szerint 38 pont állt volna a Zakspeed neve mellett az év végi összesítésben.
Az 1987-es év a mi szempontunkból is nagyon különleges volt. Erich Zakowski a Magyar Nagydíjon meghívta csapatához a szárnyait bontogató Kesjár Csabát, aki első magyar versenyzőként Formula-1-es autót vezethetett. Csaba már pénteken beülhetett az autóba, de a szabályok értelmében csak a verseny után, vasárnap délután gurulhatott ki a pályára vele. A csapatvezető Zakowski megtiltotta Csabának, hogy túl gyorsan menjen, nehogy összetörje az autót, de félelme alaptalannak bizonyult, Kesjár Csaba remekül megoldotta a feladatot. Ez méltó elismerése volt az ekkoriban Németországban karrierjét építő magyar tehetségnek, aki ezzel a néhány körrel korai úttörőként megnyitotta az utat a 2000-es években a Formula 1-be érkező közép- és kelet-európai versenyzők, Baumgartner, Enge, Kubica és Petrov előtt.
Martin Brundle elhagyta a csapatot 1988-ra, hogy a sportautózás világában folytassa karrierjét – óriási sikerrel, hiszen világbajnoki címet szerzett, és megnyerte a Daytonai 24 órás versenyt is. Christian Dannert visszaminősítették tesztpilótának, a két új versenyző a korábban az Osellánál is megforduló Piercarlo Ghinzani, valamint a majdani túraautós nagyágyú, Bernd Schneider lettek. A Zakspeed egyértelműen a szezon leggyengébb csapatának bizonyult, Ghinzani három, Schneider pedig csak két alkalommal látta meg a kockás zászlót, miközben összesen 17 sikertelen kvalifikációt tudhattak magukénak. A szezon fénypontja a csapat hazai versenye, a Német Nagydíj volt, ahol a szezonban egyedülálló módon mindkét Zakspeed célba ért, méghozzá a középmezőnyben: Schneider tizenkettedikként, Ghinzani két hellyel mögötte.
Az 1989-es szezonra két olyan szabálymódosítás is született, mely alapjaiban ásta alá a csapat idényét. A Zakspeed autóit az új időmérőszabályok értelmében előkvalifikációra kötelezték a Dallara, a Coloni, a Rial, az AGS, az Osella, az Onyx, az EuroBrun és a Brabham-csapatokkal együtt. Ennél is nagyobb csapásnak bizonyult azonban Zakowskiék számára a turbómotorok betiltása, így dobhatták a kukába éveken át fejleszthetett saját erőforrásukat. A Zakspeed a mezőnyben egyedüliként úgy döntött, hogy a Yamahát választja betiltott turbója helyett, s ez végzetes hibának bizonyult. A 32 próbálkozásból mindössze két alkalommal élte túl valamelyik Zakspeed az előkvalifikációt, mindkétszer Bernd Schneider révén, a későbbiekben tehetségét más csapatoknál azért valamennyire igazoló Aguri Suzuki egyetlen időmérésen sem vehetett részt. Schneider az idénynyitón a 25. rajthelyről indulva esett ki ütközés miatt, míg a Japán Nagydíjon a szezonbéli legjobbját, a 21. rajthelyet szerezve meg, ám autója a második körben megállt.
A katasztrofálisan sikerült 1989-es szezont követően a Zakspeed azonnali hatállyal visszalépett a Formula 1-től, s a csapat Erich fiának, Peter Zakowskinak vezetésével visszatért a sportautózás és a túraautózás világába. Itt a Zakspeed újra szép sikereket ért el, megnyerték a német VLN-sorozatot, 2001-ben és 2002-ben pedig megnyerték a Nürburgringi 24 órás versenyt. A csapat utoljára a Superleague Formula sorozat első két szezonjában tűnt fel, ahol a sorozat történetének első bajnoki címét szerezték meg Davide Rigon révén.
5 szezon
74 nagydíj
134 benevezett autó
47 sikertelen (elő)kvalifikáció (35%)
55 kiesés (a megkezdett futamok 64%-a)
1 pontszerzés
2 pont
5. hely az 1987-es San Marinói Nagydíjon (Brundle)
13. rajthely az 1987-es Mexikói Nagydíjon (Brundle)
18. hely az 1987-es Világbajnokságon (Brundle)
10. hely az 1987-es Konstruktőri Bajnokságon
52 pont a jelenlegi pontrendszer szerint (futamonként 0,7)
Az első magyar pilóta F1-es autóba ültetése
