A McLarentől 2016 végén kissé méltatlan körülmények között távozó Ron Dennisről sokan tudják, hogy már 18 éves korában bekerült a Formula–1-be a Cooper szerelőjeként, majd a Brabhamnél dolgozott 1970-ig. Az viszont már kevésbé ismert tény, hogy későbbi saját csapata, a Project Four és a McLaren egyesülése előtt volt egy másik istállója, mely eljutott az F1-ig, igaz, akkorra már maga Dennis nem volt az alakulatnál, mely az 1970-es évek egyik legszánalmasabb Formula–1-es próbálkozásaként vonult be a sportág törétnetébe.
A történet Wokingban kezdődött 1971-ben, amikor Dennis és korábbi brabhames kollégája, Neil Trundle megalapították a Rondel Racinget – a szó, mely egyúttal a lovagi páncél egy védőelemét, egy tőrfajtát és egy középkori versformát is jelöl, Dennis keresztnevéből, valamint társa családnevének utolsó három betűjéből született. Partnereik egy görög származású jogász, Tony Vlassopulos, valamint egy biztosítási cég vezetője, Ken Grob lettek, akikkel Dennis akkori barátnőjén keresztül ismerkedett meg.
A csapatot a Formula-2-es Európa-bajnokságba nevezték be előbb két, majd három Brabhammel, s egyik pilótájuknak sikerült megnyerni a kétszeres világbajnok Graham Hillt, aki a Rondel debütáló futamán a második, a következő versenyen pedig az első helyen zárt – igaz, a bajnokságban nem értékelték őt F1-es múltja miatt. A következő két évben két-két újabb győzelmet aratott a csapat Tim Schenkennek és Henri Pescarolónak köszönhetően, az összetettben pedig két negyedik hely jutott nekik 1971-ben Schenken, egy évvel később pedig Carlos Reutemann révén.
Az 1973-as idényben ráadásul már saját építésű autóval szerepelt a Rondel, melyet Ray Jessop tervezett, nevét pedig az előző évben érkező főszponzortól, a francia Motul olajcégtől kapta. Dennis a következő esztendőre már a Formula–1-et vette célba egy újabb, Jessop által tervezett autóval, de az 1973-as nagy olajválság keresztülhúzta a számításokat: a Motul kiszállt, ráadásul Dennisnek hitelproblémái is adódtak, ezért úgy tűnt, hogy véget ér a Rondel története.
Nos, ezen a néven véget is ért, a Formula–1-be ugyanis már Token („zseton” avagy „zálog”) néven, s Dennis nélkül érkezett meg az alakulat, miután Vlassopulos és Grob átvették az irányítást, s e keresztneveik kombinációjából kialakított névre keresztelték át a csapatot. Az autó, melybe a kor legjobb és legnépszerűbb motorját, a Ford DFV nyolchengerest szerelték be, az RJ02 kódjelet kapta, hiszen ez volt a második versenygép, melyet Jessop tervezett az alakulat számára.
A csapat történetének első Formula–1-es versenyére az alsóbb kategóriákban komoly sikereket előre walesi tehetséget, Tom Pryce-t szerződtette – voltaképpen ezt nevezhetjük a Token egyetlen érdemének, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosított a sokra hivatott, de 1977-ben végzetes balesetet szenvedő fiatal britnek. Az első világbajnoki futamot azonban megelőzte egy bajnokságon kívüli forduló, a Silverstone International Trophy, ahol zöld-sárga színekkel, különleges orrkialakítással, ellenben motorborítás nélkül jelent meg az RJ02-es.
A debütálás minden várakozást alulmúlt: Pryce az időmérő edzésen a 16 mért időt teljesítő pilóta közül utolsóként zárt, miután több mint 26 másodperces (!) hátrányt szedett össze, a versenyen pedig műszaki hiba miatt kiesett. Pryce-nak ez azonban nem szegte kedvét, s amikor a Belga Nagydíjon egy átalakított, s jóval életképesebb autóval jelent meg a csapat, a walesi a 32 nevezőből 20. lett az időmérőn (három másodpercre a pole-tól), a versenyen pedig csak egy kései ütközés miatt esett ki – a 20., akkor épp utolsó helyről.
Pryce-t Monacóban is indítani akarta a csapat, ám tapasztalatlansága miatt visszadobták nevezését – Vlassopulos erre fogta magát, s beültette egyik F3-as autójába Pryce-t, aki annak rendje és módja szerint meg is nyerte a monacói betétfutamot. A jellegzetes sapkájáról (is) ismert versenyző legközelebb már a Shadow színeiben tűnt fel a paddockban, a Tokent viszont csak négy versennyel később, Brands Hatch-ban láttuk viszont, ahol immár fehér-piros festékkel, s az előző évben némi F1-es tapasztalatot begyűjtő David Purley-vel jelentek meg.
Az egy évvel korábban Zandvoortban mutatott hősiessége miatt közismertté vált Purley szintén csak 3 másodperccel kapott ki a pole-t szerző Laudától, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy kvalifikálja magát a futamra, hiszen a szabályok értelmében csak 25-en állhattak rajthoz, a brit pedig erről egy hellyel lecsúszott. Nem is maradt a Tokennél, mely a soron következő Német Nagydíjra, története harmadik F1-es futamára a harmadik különböző pilótával, a korábban a „Crashley” gúnynevet kiérdemlő brit Ian Ashley-vel érkezett meg.
Ashley közel 24 másodpercet kapott az időmérő edzésen Laudától a több mint 22 kilométeres pályán, de így is kvalifikálta magát a futamra, hatan ugyanis még nála is rosszabb időt értek el. A versenyen aztán meglepően jól teljesített a brit (igaz, a pontszerzésnek közelébe sem került), de a hajrában defektet kapott, s több mint 15 kilométert kellett három keréken megtennie a bokszig, ráadásul a csapat elégtelen felszerelése miatt a kerékcsere két percnél is tovább tartott – így végül körhátrányban ért célba az utolsó helyen.
Mint az kiderült, a defektet a kerék konstrukciós hibája okozta, ami a következő, ausztriai futamot is tönkretette Ashley számára: többszöri kényszerű kiállásai után nyolc kör hátrányban futott be, s így nem is értékelték célba érőként. Szponzorai ezen a ponton megelégelték az egészet, s otthagyták a Token istállót, mely pilóta, pénz és támogató híján mindössze négy versenyhétvégét követően kénytelen volt befejezni működését.
Az autót egy Safir nevű brit alakulat vásárolta meg, akik a következő évben két bajnokságon kívüli angliai futamra is benevezték azt a később hat világbajnoki fordulóján hat sikertelen kvalifikációt begyűjtő Tony Trimmerrel – aligha meglepő módon mindenfajta eredmény nélkül…
1 szezon
4 futam
3 pilóta
1 sikertelen kvalifikáció
14. hely az 1974-es Német Nagydíjon (Ashley)
20. rajthely az 1974-es Belga Nagydíjon (Pryce)
16. hely az 1974-es konstruktőri bajnokságban
39. hely az 1974-es egyéni bajnokságban (Ashley)
26 másodperces hátrány az első időmérőn
