Az 1970-es évek Formula–1-es eredménylistáit böngészve feltűnhet egy olyan név, nem csupán nevezőként, hanem egyenesen konstruktőrként is, mely egy ma is létező, hűtőszekrények, fagyasztók és borhűtők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatot jelöl. A LEC Refrigerationt elsősorban ezért ismerhetjük, s nem rövidke F1-es szerepvállalása miatt, már ha valaki egyáltalán ismeri ezt a nevet, hiszen az 1942-ben egy halkereskedő, Frank Purley és testvére, Charles által alapított, s működése csúcsán minden ötödik brit hűtőszekrényt legyártó cég a mai napig működik.
Ha a Purley név ismerősen cseng, az viszont egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen az egyik alapító, Charles fia, David Purley volt az istálló egyetlen versenyzője, s az 1973-as holland futamon a korábbi katona világhírűvé vált – sajnos nem olyan okból, mint szeretett volna. A Formula–1 történetének egyik legsötétebb napján sportbírók és rendőrök jelenléte ellenére Purley volt az egyetlen, aki megpróbálta megmenteni a balesetét követően lángoló autójába szorult Roger Williamson életét – végül sikertelenül.
Ezen a futamon, karrierje második F1-es nagydíján Purley a LEC Refrigeration Racing színeiben indult, akárcsak az előző évi, egy pau-i dobogót hozó F2-es Európa-bajnokságban. A LEC azonban ekkor még nem volt konstruktőr, csupán nevező, hiszen nem saját gyártású autóval indultak, hanem egy March 731-essel, ezért az 1973-as szezont, mely során egy monzai 9. hely volt a csapat (és Purley) legjobb eredménye, a továbbiakban nem részletezzük.
A LEC és Purley 1977-ben viszont már saját gyártású autóval tért vissza a királykategóriába, melyet az előző évben Mike Pilbeam kezdett tervezni a számukra, s a projektben az a Mike Earle is közreműködött, aki később a rovatban már megénekelt Onyx istálló születésében is szerepet vállalt. A CRP1 névre keresztelt versenygép, melyből összesen két példányt építettek, az első európai versenyen a jaramai Spanyol Nagydíjon debütált – kevés sikerrel. A Cosworth-motorral hajtott autó a 31 nevezőből a 30. helyen zárta az időmérő edzést, egyedül a haldokló BRM autóját tudta megelőzni Conny Anderssonnal a volán mögött, így természetesen nem kvalifikálta magát a versenyre.
Monacót kihagyta a csapat, s legközelebb Belgiumban bukkantak fel, ahol Purley kellemes meglepetést okozva a 20. helyre kvalifikált a 32 nevezőből, így 1973 óta először felállhatott a rajtrácsra, sőt abba is belekóstolhatott, milyen az élet az élmezőnyben, hiszen kiállása előtt már a 3. helyen haladt – természetesen elsősorban a riválisok kerékcseréinek köszönhetően, akik nála korábban tették fel a száraz abroncsokat. Végül 3 kör hátránnyal célba is ért a 13. helyen, a saját privát March-ját vezető Merzario előtt – de mindenki más mögött.
A versenynek különös utózöngéi is voltak: amikor a még mindig esőgumikon köröző Purley-t Lauda utolérte száraz abroncsain, a brit nem volt előzékeny a világbajnokkal szemben, s ez is közrejátszhatott abban, hogy az osztrák nem tudta megnyerni a versenyt. Lauda a verseny után „nyúlnak” bélyegezte Purley-t, amire ő sajátosan reagált: a következő versenyen egy fehér nyúl jelent meg a LEC oldalán. A „Patkány” becenévre hallgató (vagy inkább gúnynéven ismert?) osztrákot úgy tűnik, hogy megbékítette ez a lépés, s a rákövetkező hétvégén ő is állati matricát választott magának: a „Super Rat”, azaz Szuperpatkány felirat jelent meg a sisakján.
Az időmérő Svédországban sem jelentett akadályt Purley számára, ezúttal a 19. helyen végzett, ami egyáltalán nem lebecsülendő dolog, hiszen közvetlenül előtte Regazzoni, Lauda, Oliver, Jarier és Fittipaldi zártak – persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a problémákkal küzdő Ferrarit leszámítva egyikük sem éppen csúcstechnológiás autóban ült. Purley a verseny jelentős részében a két Hesketh-tel és a Neve Williams-March-jával küzdött, s végül a 14. helyen zárt a 18 befutó közül. Mivel a soron következő dijoni futamra csak 22 versenyző kvalifikálhatott (ez akkoriban pályánként változott) a britnek alaposan meg kellett izzadnia a részvételért, de végül a 21. rajthelyet sikerült megszereznie, a verseny viszont egy korai kieséssel zárult.
A mezőny ezt követően Angliába érkezett, a csapat és a pilóta pedig nagy reményekkel várta a hazai fellépést. Az edzéseken azonban nemcsak a hétvége, hanem Purley és a LEC F1-es pályafutása is véget ért, sőt, a brit annak is örülhetett, hogy egyáltalán túlélte azt, ami az egyik edzésen történt. Hogy pontosan mi okozta bukását, az nem teljesen tisztázott, lényeg ami lényeg, hogy a Beckettsben az autó gázpedálja beragadt, Purley nem tudta megfékezni az elszabadult versenygépet, s három kerítést áttörve a falnak csapódott. Az esetről maga Purley mesélt két esztendővel később:
A bukás a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült mint a legnagyobb erejű becsapódás, amit ember valaha túlélt – ezt azóta Kenny Brack 2003-as bukása „megdöntötte”. A lassulás ereje néhány tized híján 180 G volt, Purley autója 174 kilométer per órás tempóról lassult 0-ra mindössze 66 centiméteren. A versenygép eleje eltűnt, a roncs gyakorlatilag a pilóta köré tekeredett. Purley-nek összesen 29 csontja tört el, köztük számos bordája, a medencéje és mindkét lába, emellett ficamokat és zúzódásokat szenvedett, s hatszor kellett újraéleszteni.
Ám túlélte, sőt a versenyzéshez is visszatért még néhány futam erejéig: összesen négy versenyen állt rajthoz 1979-ben a brit országos F1-es sorozatban. Ez volt az utolsó fellépése, s ez volt a LEC számára is a végállomás, melynek CRP1-es autójával a mai napig lehet találkozni különböző veterán versenygépeket felvonultató eseményeken. Purley viszont már nem lehet ott ezeken, az ember, aki katonaként túlélte, hogy egy ugrás közben nem nyílt ki az ejtőernyője, versenyzőként pedig átvészelt egy túlélhetetlen becsapódást, harmadjára már nem volt szerencsés: 1985-ben műrepülés közben veszítette életét, amikor szülővárosától nem messze a Csatornába zuhant.
1 szezon
5 versenyhétvége
3 nagydíjrajt
2 célba érés
13. hely az 1977-es Belga Nagydíjon (Purley)
19. hely az 1977-es Svéd Nagydíjon (Purley)
16. hely az 1977-es konstruktőri bajnokságban
39. hely az 1977-es egyéni bajnokságban (Purley)
Az F1 történetének talán legnagyobb túlélt balesete
* Megjegyzés: csak a konstruktőrként elért eredményeket vettük figyelembe.
