DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

1973

Retro – Rekordot jelentő monacói siker

1973-ban ezen a napon rendezték a szezon hatodik versenyét Monte-Carlo utcáin, ahol a győztes utolérte az akkori örökranglista éllovasát, emellett pedig egy későbbi világbajnok is bemutatkozott.

részletek

Méltán Elfeledve: Padlógázzal a falba

Két borzalmas baleset keretezi a hűtőszekrénygyár F1-es csapatának történetét: az egyik a sportág történetének talán legszégyenteljesebb pillanata, a másik viszont a túlélés igazi csodája.

részletek

Retro – Hazai mámor az első Brazil Nagydíjon

1973-ban ezen a napon rendezték meg az első hivatalos Formula-1-es versenyt a dél-amerikai országban, amely a közönség legnagyobb örömére a regnáló világbajnok diadalával zárult.

részletek

Retro – A 40 éves szűz

Mostani évfordulós cikkünk címe arról a versenyzőről szól, aki a tengerentúlon igazi legendának számít, a királykategóriába viszont 40. életévét taposó F1-szűzként érkezett meg – 1934. január 27-én született George Follmer.

részletek

Retro – Egy sokáig várt futamgyőzelem

A tragikus sorsú Ronnie Petersont a legjobb F1-esek egyikének tartják, akik sosem lettek világbajnokok. Első győzelmére bőven kellett várnia, mígnem egy júliusi napon megtört a jég.

részletek

Retro - Bojkottálókból dobogósok egy nap alatt

1973-ban ezen a napon első alkalommal versenyzett az F1 mezőnye a belgiumi Zolderben. A futam hajszálra került a törléstől, végül mégis azok döntötték el egymás között a győzelmet, akik a legkevésbé akartak rajthoz állni.

részletek

Retro – A 39 éves újonc dobogója

Egy teljesen új csapat történetének második versenyén az elmúlt mintegy fél évszázad legidősebb újonca dobogóra állhatott – ám ez lett a sportautókkal komoly sikereket elérő pilóta egyetlen jó F1-es eredménye.

részletek

Retro – Egy liechtensteini Opel az F1-ben

Az 1970-es évek sokszor áttekinthetetlen forgatagában egy ismerős név bukkan fel: a királykategória történetének egyetlen liechtensteini versenyzőjét nem véletlenül hívják úgy, mint a német autógyárat...

részletek

Retro – Akit a szalagkorlát ölt meg

Niki Laudától vette első versenygépét, Helmut Marko ültette először formulaautóba, de karrierje sosem teljesedhetett ki, hiszen mindössze második F1-es futamán végzett vele egy egészen bizarr baleset.

részletek

Retro – Ajándékgyőzelem az ajándékozónak

1973-ban ezen a napon rendezték azt az Osztrák Nagydíjat, amelyen a győzelem létfontosságú volt Emerson Fittipaldi számára ahhoz, hogy esélyes maradjon a bajnoki címre. Ám a segítség is hiábavaló volt.

részletek

Retro - Egy rossz mozdulat, kilenc törött autó

Az 1973-ban rendezett Brit Nagydíj az F1 történetének egyik legnagyobb tömegbalesetéről maradt örökre emlékezetes, ami egy időre megpecsételte Jody Scheckter megítélését a riválisok szemében.

részletek

Retro – Az F1 történetének legnagyobb hőse

Egyedül próbált szembeszállni a versenytársát megölő lángokkal, négy évvel később túlélte a túlélhetetlent, majd mikor elhagyta az autósportot, másik szenvedélye lett a veszte. David Purley története.

részletek