DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Ajándékgyőzelem az ajándékozónak

1973-ban ezen a napon rendezték azt az Osztrák Nagydíjat, amelyen a győzelem létfontosságú volt Emerson Fittipaldi számára ahhoz, hogy esélyes maradjon a bajnoki címre. Ám a segítség is hiábavaló volt.

Négy futam volt hátra a szezonból, amikor a mezőny az österreichringi fordulóra készülődött. A tabellát Jackie Stewart vezette 15 ponttal csapattársa, Francois Cevert előtt, míg a szezon első felében remeklő Fittipaldi sorozatos kiesések és gyenge eredmények következtében mostanra 18 pontos hátrányba került a skóttal szemben. Továbbra is látott azonban esélyt a címszerzésre, mivel autója, a Lotus nyers tempóban a legjobbnak számított.

A csapat annak rendje szerint ki is sajátította az első sort az időmérőn, Fittipaldi volt a leggyorsabb a másik Lotust vezető Ronnie Peterson előtt, így a hátvéd is biztosítva volt a brazil számára, miközben Stewart csak a 7. helyre kvalifikált.

gallery_image_main_282_10



Az idilli állapot azonban csak a rajt pillanatáig tartott. Fittipaldi nem rugaszkodott el jól, és Denny Hulme is bejött elé, miközben Peterson az élre tört és diktálni kezdte a tempót. Stewart eközben nagy léptekben tört előre: az első kör végén már 5. volt, majd hamarosan megelőzte Arturo Merzariót, aki a szokatlan módon két verseny kihagyása után a mezőnybe visszatérő Ferrari egyetlen autóját vezette.

A 11. körben máris az élmezőny képét meghatározó változás történt, Hulme-nak ugyanis műszaki gondok miatt egy bokszkiállást kellett beiktatnia, így eltűnt a két Lotust elválasztó akadály. Ekkor Peterson vezetett Fittipaldi és Stewart előtt, a svéd azonban ismerte az előre leosztott lapokat, és hamarosan maga elé engedte bajnoki címre esélyes csapattársát. Fittipaldi átvette a vezetést, és az aktuális állás szerint öt pontot faraghatott volna hátrányából a skóttal szemben.

Az 54 körös futam 49. fordulójában azonban bekövetkezett az egyetlen dolog, ami megfoszthatta a brazilt a győzelemtől. Autója felmondta a szolgálatot, miután törés keletkezett az üzemanyagcsövön, így félre kellett húzódnia, miközben Peterson, aki már beletörődött abba, hogy ezt a versenyt nem nyerheti meg, váratlanul ismét az élen találta magát.

picture_4

A svéd behúzta F1-es karrierje második győzelmét, Stewart pedig bejött másodiknak, így ahelyett, hogy öt pontot veszített volna Fittilapdival szemben, hat továbbival növelte előnyét. Ráadásul csapattársa, Cevert sem látta meg a kockás zászlót, így noha matematikailag még mindketten beérhették volna, a skót gyakorlatilag biztos lehetett harmadik bajnoki címében.

A futamvégi drámának pedig a harmadik helyezett is legalább annyira örülhetett, mint Peterson és Stewart. A korábban Carlos Reutemannal nagyot csatázó Carlos Pace ezzel karrierje során először léphetett fel a dobogóra, ami csapata, a Surtees számára a második, azaz utolsó pódiumon történő megjelenés is volt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: