Akárcsak a magyar történelemben, október hatodika a Formula-1 nagy kalendáriumában is fekete betűkkel íródik, immár bő négy évtizede, hiszen az 1970-es évek első felében két egymás utáni szezonban is halálos baleset sújtotta a száguldó cirkuszt ezen a napon.
Az 1974-es szezonzárón a mezőny először tért vissza Watkins Glenbe azt követően, hogy egy évvel korábban Francois Cevert egy horrorisztikus balesetben életét vesztette. Az 1973-as USA Nagydíj edzésén a francia versenyző az Essesben vesztette el uralmát autója felett, s fejjel lefelé a korlátnak csapódott, mely végzetes sérüléseket okozott neki. Aligha gondolhatta bárki ekkor, hogy napra pontosan egy évvel később a Watkins Glen-i szalagkorlát ismét megöl egy versenyzőt...
Az 1948-ban, Bécsben született Helmuth Koinigg eleinte nem a versenyzésben, hanem a síelésben mutatott fel kiemelkedő eredményeket, sőt még a nemzeti junior B-csapatba is bekerült – ami a téli olimpiák történetének hatodik legsikeresebb országában komoly eredménynek számít. Végül aztán 21 évesen indult be igazán autóversenyzői karrierje, amikor Niki Laudától megvásárolt Mini Cooperjével több remek futamot teljesített, sőt még az ETCC egy fordulóján is részt vett.
Ezt követően figyelt fel rá az ekkor még maga is versenyző Helmut Marko, aki meghívta egy formulaautós tesztre, ahol Koinigg igen biztató eredményeket mutatott, akárcsak első versenyein, de finanszírozási nehézségek miatt sokáig csak álom maradt, hogy eljuthasson a királykategóriáig. Végül aztán 1974-ben egy Formula-2-es régi Surtees-autó volánja mögött sikerült felkeltenie John Surtees figyelmét, akit elkezdett foglalkoztatni annak lehetősége, hogy a következő szezonra szerződtesse az ekkor 25 esztendős osztrákot F1-es csapatához.
Koinigg 1974 augusztusában mutatkozhatott be a Formula-1-ben, méghozzá egy a Scuderia Finotto által futtatott privát Brabham volánjánál. Hazai versenyére nem tudta kvalifikálni magát, de így is sikerült meggyőznie Surteest arról, hogy adjon neki egy esélyt, így a Kanadai Nagydíjon már az övl volt a 19-es rajtszámú autó. Első versenyét a 22. rajthelyről indulva a középmezőnyben, tizedikként zárta, közvetlenül a két gyári Brabham mögött, de megelőzve többek közt a Hill-autókat, Donohue Penskejét és Jacky Ickx Lotusát is.
Így aztán Koinigg a szezonzáró USA Nagydíjra is megtarthatta ülését, melyre sikeresen kvalifikálta magát többek közt csapattársát is megelőzve. A verseny 10. körében azonban beütött a katasztrófa: a 7-es kanyarban a Surtees minden műszaki hiba miatt elhagyta a pályát, és a korlátnak ütközött. A sebesség nem volt különösebben nagy, így Koinigg minden bizonnyal komolyabb sérülések nélkül túlélhette volna a balesetet, csakhogy a többsoros szalagkorlát alsó eleme átszakadt az ütközéstől, a felső viszont nem, így az autó becsúszott alá, a korlát pedig lefejezte a versenyzőt...
Az egy évvel korábban elhunyt Roger Williamsonhoz hasonlóan mindössze második versenyén életét veszítő Helmuth Koinigg nem az egyetlen pilóta volt ebben az időszakban, akinek a hibás vagy rosszul rögzített szalagkorlát okozta a halálát. A francia F3-as Denis Dayannak, az olasz F3-as bajnok Giovanni Salvatinak és a Tyrrell által kiszemelt Gerry Birrellnek egyaránt a korlát okozott halálos sérüléseket, de Cevert és Williamson is az élők közt lehetne ma is, ha nem borítja fel autójukat a nem megfelelően rögzített védőelem, sőt az 1975-ös spanyolországi tragédia is elkerülhető lett volna, ha jó állapotban van a pálya szélén álló szalagkorlát...
A tragikus esetet a Rush című filmben is feldolgozták, az egy évvel korábbi Cevert-balesettel vegyítve: a filmbéli bukás helye és az autó a francia versenyző bukását, maga az incidens viszont az osztrák balesetét idézi fel.
