Kezdjük az elején rögtön egy pontosítással: nem az 1973-as volt az első nagydíj, amit Brazíliában rendeztek meg. Már 1972-ben is összecsaptak a versenyzők az akkor még csaknem nyolc kilométer hosszú interlagosi pályán, ám a Brabham-Ford volánja mögött ülő Carlos Reutemann sikerével végződő futam akkor még nem számított bele a világbajnoki értékelésbe, ezzel pedig a brazilok elkerülték azt a „szégyent”, hogy a legelső F1-es versenyüket egy argentin nyerje meg.
1973-ban aztán már a hivatalos Formula-1-es versenynaptárba is bekerült a Brazil Nagydíj, amely a szezon második állomása volt, s amelyet bizakodva várhattak a helyi szurkolók, hiszen az évadnyitó argentin viadalt az akkor még egy csak egyszeres világbajnok, egyúttal címvédő Emerson Fittipaldi tudta megnyerni, aki így értelemszerűen a bajnokság éllovasaként érkezett meg hazai versenyére.
A szombat azonban még nem teljesen róla szólt, hanem lotusos csapattársáról, Ronnie Petersonról: az öt évvel később Monzában életét vesztő svéd pilóta F1-es karrierjének első pole-pozícióját szerezte meg Fittipaldi előtt. A verseny azonban már nem Peterson szája íze szerint alakult, ugyanis műszaki okokból már az ötödik körben kiállni kényszerült.
A Lotusnál azonban így sem volt ok a búslakodásra, az első sorból induló Fittipaldi ugyanis viszonylag könnyedén húzta be a győzelmet, így hazai sikerrel zárult az első hivatalos Brazil Nagydíj, ráadásul a regnáló vb-győztes így az összetettben is megerősítette éllovas pozícióját. Mögötte az akkor még csak kétszeres világbajnok Jackie Stewart futott be a Tyrrell-Forddal: már akkor is látszott, hogy a skót lesz Fittipaldi legfőbb kihívója. A dobogó alsó fokára az 1967-es világbajnok, Denny Hulme állhatott fel, az ő lemaradása azonban már közel két perc volt Fittipaldi mögött.
