Az 1973-as Monacói Nagydíjra több pontos is jelentősen változtattak a hercegségbeli vonalvezetésen. Egyrészt egy új, hosszabb alagút váltotta fel a korábbit, másrészt az Uszoda-szekciónál ekkor alakították ki a sikánt, emellett a bokszutcát is kiszélesítették a rajt-célegyenesnél, s ekkor került be a nyomvonalba az azóta több incidens miatt is hírhedté vált Rascasse-kanyar.
A mezőny úgy érkezett meg Monte-Carlóba, hogy a címvédő Emerson Fittipaldi három győzelmének köszönhetően vezetett a pontversenyben a kétszeres világbajnok Jackie Stewart előtt, aki ekkor két sikernél tartott a szezonban. Monacóban azonban a skóté lett a pole, így jó esélye volt rá, hogy csökkentse lemaradását.
A rajtot Francois Cevert kapta a legjobban: a negyedik helyről indulva azonnal az élre ugrott. Vezetése azonban kérészéletűnek bizonyult, a második körben ugyanis defektet kapott, így Ronnie Peterson örökölte meg tőle ezt a pozíciót. A svéd azonban nem sokkal később a csökkenő olajnyomás miatt visszaesett, így Stewart ismét átvette az első helyet.
A Tyrrell-Ford versenyzője innentől már meg sem állt a győzelemig, amely pályafutása 25. F1-es sikere volt – ezzel utolérte a vonatkozó örökranglistát addig vezető Jim Clarkot! A bajnoki vezetést azonban így sem tudta megszerezni, Fittipaldi ugyanis közvetlenül mögötte futott be, így a brazilnak maradt négy pont az előnyéből. A dobogó alsó fokára Peterson állhatott fel, ám ő már kört kapott a győztestől, ahogy a bajnokságban harmadik helyet elfoglaló Cevert is.
A verseny krónikájához tartozik még, hogy ekkor mutatkozott be a Formula-1-ben James Hunt, aki alig három évvel később világbajnoki címet szerzett. A brit azonban nem tudott célba érni Monacóban: a 73. körben motorhiba miatt kiállni kényszerült.
