1934-ben épp ezen a napon, január 27-én látta meg a napvilágot Phoenixben a később Kaliforniában felcseperedett George Follmer, aki parkolókban rendezett gymkhana-versenyeken kezdte meg pályafutását – annak érdemi része viszont csak 30-on túl indult útjára, hiszen egészen addig csak egyetlen magasan jegyzett versenyen indult.
Miután 1965-ben bajnoki címet szerzett az USRRC-sorozatban, az F1-es sztárok, többek közt John Surtees, Bruce McLaren, Graham Hill és Dan Gurney részvételével lezajlott első Can-Am-szezonban, avagy hivatalos nevén Canadian-American Challenge Cupban lépett még magasabb szintre – Group 7-es zártkerekű prototípusok alkották a mezőnyt –, s a következő esztendőt már Roger Penske csapatában kezdhette meg. A következő esztendőtől párhuzamosan szerepelt itt és a mai IndyCar akkori megfelelőjének tekinthető USAC Champ Car sorozatban, s bár legnagyobb sikerét a Can-Amben érte el, első futamgyőzelme utóbbi szériában született: 1969-ben Phoenixben ért célba elsőként.
Az igazi nagy áttörést az 1972-es Can-Am szezon hozta, amikor Follmer esélyt sem hagyott senkinek a győzelemre. A Penske Porschéjával, melybe eredetileg csak Mark Donohue sérülése miatt ülhetett be, a kilenc futamból ötöt megnyert, s épp kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a bajnoki második helyezett Denny Hulme a McLarennel. Csapaton belül Mark Donohue-t győzte le Follmer, s a vert mezőnyben következett Francois Cevert és Peter Revson is többek között – s emellett még a Trans-Am széria bajnoki címét is behúzta hat versenyen aratott öt győzelemmel. Hogy a Can-Am-cím mekkora értékkel bírt akkoriban, azt jól mutatja az addigi győztesek névsora: Surtees, McLaren, Hulme, McLaren, Hulme, Revson…
Follmer az 1973-as évet is a Can-Amben kezdte meg – s végül a második helyet szerezte meg a bajnokságban. Márciusban azonban egy ennél is rangosabb szezonban is megkezdhette szereplését, az újonc amerikai Shadow csapat ugyanis őt választotta története első versenyzőjének a brit Jackie Oliver mellett. Follmer 39 évesen és egy hónaposan mutatkozhatott be a királykategóriában, s azóta is csak egy versenyző volt, aki nála is idősebben debütált: a korábbi világbajnoki bronzérmes motorversenyző, Paddy Driver, aki az egy évvel későbbi Kyalamiben rendezett futamon teljesítette egyetlen versenyét.
Nem túlzás azt állítani, hogy a bemutatkozás parádésan sikerült, hiszen Follmer első versenyén rögtön pontot szerzett, a barcelonai Spanyol Nagydíjon pedig dobogóra is állhatott. Ha viszont valaki ebből azt a következtetést vonta le, hogy új élcsapat és új élpilóta született, annak csalódnia kell: a szezon hátralévő részében Follmer legjobb eredménye két tizedik hely volt, miközben az időmérőkön egy 11. pozíció volt a maximum, amit ki tudott hozni magából.
Az F1-es álom ezzel véget is ért, a Shadow a következő idényt már a Jarier, Revson párossal kezdte meg. Follmer visszatért Amerikába, ahol következett egy újabb Can-Am-ezüst (épp Oliver mögött), de futamot nyert az IRC-sorozatban is, pole-t szerzett a NASCAR-ban, 1976-ban újra Trans-Am bajnok lett, majd karrierje megkoronázásaként, évekkel visszavonulása után egy Le Mans erejéig visszatérve dobogón zárta a legendás 24 órás futamot a Joest Porschéjával.
A nyugdíjaséveiben is rendszeresen versenyző Follmert, aki 1999-ben mindössze 11. sportautó-versenyzőként bekerült az amerikai Motorsport Hírességek Csarnokába, 2014-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a Saleen piacra dobott egy 250 példányban gyártott, limitált Mustangot, mely a George Follmer Edition nevet viseli…
