DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kínos gála, Vasseur készül – szombati hírek

Horner hálát mondott Mateschitznek és kínos párbeszédbe keveredett az FIA-elnökkel, Albon a visszatéréséről, Perez Ricciardóról beszélt: hírösszefoglaló.

Péntek késő este rendezték Bolognában az FIA hagyományos év végi gáláját, amelyen Max Verstappen és a többi versenysorozat világbajnokai átvehették a jól megérdemelt trófeáikat – minderről és arról, milyen díjban részesült Lewis Hamilton is az eseményen, itt írtunk.

Az eseményen két magyar is érintett volt, akik ráadásul közös képet is készítettek egymással.

A gála azonban főként arról marad emlékezetes, hogy több kínos pillanat is kialakult Christian Horner Red Bull-főnök és az FIA-elnök Mohammed ben Sulayem között, amikor a költségsapkás botránnyal viccelődött vagy épp a suzukai pontszámításos kavart vette elő az utóbbi – itt mutattuk utóbbit videón is.

Maga Horner egyébként nem meglepő módon a nemrég elhunyt Dietrich Mateschitznek ajánlotta az idei konstruktőri diadalukat. Verstappen pedig arról beszélt, hogy Imolában érezte azt először igazán, hogy esélye lehet a címvédésre.

Maradva még a Red Bull háza táján: Sergio Perezt arról kérdezték, hogy aggasztja-e Daniel Ricciardo visszatérése az alakulathoz – hogy mit válaszolt a mexikói, itt olvasható.

f1-vasseur-2022



Természetesen ma sem maradhattunk Ferrarival kapcsolatos hír nélkül: olasz sajtóértesülések szerint a jövő hét elején az Alfa Romeo bejelentheti Frederic Vasseur távozását, ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy ő vegye át Mattia Binotto helyét a Scuderia élén – részletek itt.

S ha már Binotto: Horner megvédte kollégája teljesítményét – hogy miért, arról bővebben itt írtunk.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elmondta: az is szerepet játszott abban, hogy Nico Hülkenbergre cserélték Mick Schumachert, hogy szükségük volt egy pilótára, aki a hátára veszi a csapatot – részletek ide kattintva.

A jövő évi csapattárs, Kevin Magnussen eközben pedig apjával, Jannal együtt rajthoz fog állni a Daytonai 24 óráson: https://formula.hu/parc-ferme/34290

magnussen-kevin-jan-endurance-1

Esteban Ocon eközben fantasztikusnak értékelte a 2022-es szezonját, egy valami azonban mégis hiányzott neki – itt olvasható, hogy micsoda.

Volt még egy elégedetten nyilatkozó pilóta, nevezetesen Alexander Albon, aki azt fejtette ki, hogy bebizonyította idén, hogy helye van az F1-ben – a Williams-pilóta nyilatkozata itt taláható.

Lewis Hamilton elhintette, hogy egyszer majd szeretne családot, viszont ez a pont egyelőre még nem jött el – minderről itt írtunk.

Elárverezik Max Verstappen Honda Civic Type-R-jét: https://formula.hu/auto/2022/12/10/elarverezik-verstappen-hondajat

A friss F2-es bajnok az Aston Martinnál betöltött szerepe mellett a versenyzésről sem mondana el: mutatjuk, mely kategóriák érdeklik leginkább a brazilt.

Végezetül pedig egy kis „házunk tája”: közönségtalálkozón vett részt Kiss Norbert, aki a rajongók legkülönfélébb kérdéseire is válaszolt – miközben tőlünk pedig átvette a TOP 50 Magyar Autóversenyző listán elért első helyéért járó trófeát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: