DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

„Bebizonyítottam, hogy az F1-ben a helyem” – Albon

A megszerzett négy pont ellenére pozitívan értékelte az idei szezont Alexander Albon, aki a Williamsen belül betöltött vezető szerepéről és a Red Bullhoz képesti különbségekről is beszélt.

Egy év kihagyás után tért vissza a Formula-1-be Alexander Albon, a Williams versenyzője pedig bebizonyította, hogy jó döntés volt a brit istálló részéről, hogy adott még egy esélyt a Red Bullnál gyenge 2020-as szezont teljesítő pilótának arra, hogy bebizonyítsa, ott a helye a mezőnyben. A brit-thai versenyző sikeresnek tekinthető éven van túl: a továbbra is a mezőny végén küszködő Williamsben több alkalommal is pontot szerzett a 2022-es szezonban. Noha a britekkel több évre hosszabbító Albon többre számított a csapattól, mégis pozitívan értékelte a mögötte álló évet.

„A kihagyott év sosem könnyű, de úgy gondolom, jó munkát végeztem. Az egész szezont tekintve úgy érzem, bebizonyítottam, hogy az F1-ben a helyen, ami nagyon jó érzés. Ha a teljesítményt nézzük, csapatként még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk, tehát a pontok és pozíciók tekintetében nem volt túl jó évünk. Kissé csalódott vagyok, hogy nem tudunk gyakrabban pontszerző pozíciókért küzdeni, de úgy érzem, jól fejlődik a csapat, és a jövő évre fókuszálunk” – mondta a 26 éves pilóta a Planet F1-nek.

A szabályváltoztatások ellenére a Williams nem tudott felzárkózni a középmezőny csapataihoz, az idén megszerzett nyolc ponttal bőven elmaradtak a konstruktőri bajnokság kilencedik helyén záró AlphaTauritól. Az új autók ismeretlen kezelhetősége viszont segítette Albont az egyéves kihagyása után.

„Az új autó és szabályok nekem kedveztek, hiszen így mindenkinek a nulláról kellett kezdenie. Az első pár versenyhétvégén le kellett vernem magamról a kihagyás alatt felgyülemlő port. A vezetési idő nagyon fontos, itt az F1-ben sokkal kevesebb lehetőségünk van gyakorolni, mint más sportokban. Az első pár futamon arra fókuszáltam, hogy visszatérjek a ritmusba, visszaszerezzem a szükséges precizitást és az autó érzését. Nagyon kielégítő érzés volt, amikor rögtön az első hétvégén bejutottunk a Q2-be Bahreinben, mivel nem voltunk rögtön túl versenyképesek. Jól akartam kezdeni az évet, és úgy éreztem, hogy rögtön visszanyertem a magabiztosságomat” – nyilatkozta Albon.



A Williams pilótája magabiztosan csapattársa, Nicholas Latifi előtt volt egész évben, jövőre pedig az újonc Logan Sargeant érkezésével fontos vezetői szerep hárul rá: „Csapatvezető, vagy akárhogy is nevezzük, nem szeretek így gondolni rá. Inkább úgy gondolom, hogy az évek alatt az F1-ben szerzett tapasztalatomat a saját előnyömre kell fordítanom, ezzel segítve a csapatot is. Szóval, elkerülhetetlen, hogy ez magával hozzon egyfajta vezető szerepet.”

 

Visszanyerte az önbizalmát az F1-ben

A Red Bullnál eltöltött sikertelen 2020-as szezon eredményeképp Sergio Perez váltotta a fiatal thai pilótát az osztrákoknál. Albon elmondása szerint sokkal jobban érzi magát a Williams volánja mögött, visszanyerte a Max Verstappen mellett elvesztett magabiztosságát.

„Nem azt mondom, hogy a Williams könnyebben vezethető, de jobban kezelem, mint a Red Bullt, és végtére is, magabiztosságra van szükséged ahhoz, hogy ezeket az autókat vezesd. Nagyon kicsi az az ablak, amiben az autó jól működik, és ha picit is kilógsz belőle, akkor kiesel. Akkor tudod kihozni belőle a tökéletes kört, ha meg tudod tenni ezt az extra lépést. Érezned kell az irányítást az autó felett, nem hagyhatod, hogy az kontrolláljon téged” - magyarázta a bajnokság 19. helyén záró versenyző.

Arra a kérdésre, hogy a megszerzett tapasztalattal jobban tudna-e teljesíteni, ha most visszaültetnék a Red Bullba Verstappen mellé, Albon így nyilatkozott: „Sok tudásra és tapasztalatra tettem szert, amit nem szerezhetsz meg az első éveidben. Azért végzek most jobb munkát, mint korábban, mert jobban megértem az autót. Tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy kihozzam a maximumot az autóból, szóval elkerülhetetlen, hogy jobb teljesítményt nyújtsak. Nem bántam meg a Red Bullnál töltött időt, a megszerzett tapasztalat sokat segít.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: