DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Steiner: Szükségünk volt valakire, aki a vállára veszi a csapatot

Günther Steiner újabb szempontot ismertetett, ami alapján az F1-be 2019 után visszatérő Nico Hülkenbergre esett a Haas választása Mick Schumacher helyett.

A Haas csapata kellemes meglepetéssel szolgált a 2022-es szezonban, ugyanis az amerikai istálló 37 pontot gyűjtve a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén végzett, ami kiemelkedő eredmény azok után, hogy a 2021-es évadot pont nélkül zárták az utolsó pozícióban. Günther Steiner szerint azonban ennél többet is elérhettek volna, az ostor pedig végül Mick Schumacheren csattant, aki két közös évet követően távozni kényszerült a csapattól. A német mindössze kétszer tudott pontszerző helyen végezni 2022-ben, összességében pedig csupán 12 egységgel tudott hozzájárulni a gárda idei terméséhez. Schumacher helyét a 2019 után visszatérő Nico Hülkenberg veszi át az istállónál, a 35 esztendős versenyző hatalmas tapasztalata pedig jelentős mértékben hozzájárulhat majd a csapat stabilabb teljesítményéhez.



Steiner maga is úgy látja, hogy az amerikai istállónak olyan versenyzőre van szüksége, akit nem a csapatnak kell irányítania. „A miénk a legfiatalabb istálló a rajtrácson, az elmúlt két évben pedig lendületet veszítettünk a pandémia kirobbanása és az egyéb események miatt. Éppen ezért az elsődleges kérdés számunkra az, hogy miként tudnánk a csapatot visszavinni arra szintre, ahol 2018-ban vagy akár még 2019-ben is voltunk, ugyanis még utóbbi is jobb volt, mint az elmúlt két év. Mick jó munkát végzett, de nekünk kellett őt támogatnunk, a csapatnak viszont egy olyan pilótára van szüksége, aki a vállára vesz minket bizonyos mértékben” – idézi az olaszt az F1.com.

„Sokáig vártunk a döntéssel, mert nem volt egyértelmű. A piac azonban a mi szájízünk szerint alakult, mert senki nem szerződtette Hülkenberget, emiatt pedig tovább is várhattunk, mint normál esetben tehettük volna. Azt gondolom, ez volt a legjobb döntés annak érdekében, hogy visszavezessük a csapatot oda, ahová szeretnénk.”

 

Simone Resta, a Haas kulcsfigurája

A szókimondó csapatfőnök az elszalasztott lehetőségek ellenére elégedett az istálló idei évben mutatott előrelépésével, szerinte a jövőben bátran építhetnek erre a teljesítményre, amiben nagy szerepe volt a Maranellóból érkező technikai igazgatónak, Simone Restának is. „Ha megnézzük, hogy az előző évadhoz képest mit nyújtottunk idén, akkor látható, hogy sikerült előrelépést elérni. Bár nem voltunk stabilak, mert folyamatosan ingadozott a teljesítményünk, de közelebb voltunk a nagyokhoz.”

Simone Resta (középen) a Ferraritól érkezett az amerikaiakhoz

 

„A 2020-as gyárbezárások után 2021-ben megbíztam Simone Restát, hogy építse fel újra a technikai csapatunkat. Ezt nem lehet kivitelezni két hónap alatt, de nagyszerű munkát végzett, sikerült visszacsábítania embereket, tehát ismét megvolt a csapatunk. A fejlesztéseket csupán április végén tudtuk elkezdeni, de akkor sem teljes gőzzel, ennek fényében azt hiszem, most sokkal inkább az általános utat járjuk ebből a szempontból, mert egy teljes technikai személyzetet tudtunk allokálni a jövő évi autó tervezésére, szóval remélem, sikerül majd megtenni a következő lépést.”

„Bízom benne, hogy a szélcsatornában is sikerült elérni a céljainkat, és remélem, a többiek nem végeznek jobb munkát nálunk. Azt hiszem, mi magunk jobb munkát végzünk, mint tavaly, de meglátjuk, mit történik. Én bizakodó vagyok, hogy sikerül megtennünk a következő lépést is” – zárta a Haas csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: