DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Átvette díjait Verstappen és a többi világbajnok

Péntek este Bolognában tartotta hagyományos év végi gáláját az FIA, amelyen az F1 és a többi versenysorozat legjobbjai kézhez kapták trófeáikat.

Bologna adott otthont az FIA szokásos év végi gálájának, amelyen az egy éve megválasztott elnök, Mohammed ben Sulayem vezetésével átadták a bajnokoknak járó serlegeket a 2022-es szezon legjobb pilótáinak és csapatainak. Természetesen a legnagyobb érdeklődés a Formula-1-et kísérte: Max Verstappen sorozatban második trófeáját gyűjtötte be, aki szerint ugyan az idei éve jobb volt, mint az előző, az első sikerét mégis érzelmesebbnek tartja. A Red Bull eközben kilenc év után hódította el a konstruktőri elsőséget: Christian Horner csapatfőnök a néhány hónapja elhunyt alapítónak, Dietrich Mateschitznek ajánlotta a diadalt.

 

Verstappenék mellett jelen volt természetesen a vb-ezüstérmes Charles Leclerc – aki Mattia Binottóról és az egyre valószínűbb módon a helyére kerülő Frederik Vasseurről is beszélt az esemény előtti sajtótájékoztatón –, valamint az összetettben harmadik helyen végző Sergio Perez is.

Az F1-en kívül is díjazták a többi világbajnokot és az egyéb sorozatok legjobbjait, így átvehette a maga trófeáját a teljesség igénye nélkül a legfiatalabb WRC-világbajnokká avanzsáló Kalle Rovanpera, a WRX-et az elektromos éra első évében is letaroló Johan Kristoffersson, az első ízben kiírt Tereprali-vb-t megnyerő Nasser Al-Attiyah, a WEC-ben győztes Sebastien Buemi, Brendon Hartley, Ryo Hirakawa duó, valamint a Formula-2-ben csúcsra érő Felipe Drugovich is.

A gálán díjazták az F1-es karrierje során először győzelem nélkül maradó és az összetettben csak hatodikként záró Lewis Hamiltont is, a rajongók voksai alapján ugyanis az ő silverstone-i dupla előzése nyerte el az Év akciója díjat. Az év újoncának eközben a Formula-3-ban bajnoki ezüstérmesként záró és nemrég a Red Bull kötelékeibe kerülő Zane Maloney-t választotta az FIA (a díjat pedig Charles Leclerc adta át neki, aki korábban maga is elnyerte azt).

Az alábbi videóban teljes hosszában visszanézhető a péntek esti díjátadó gála, fentebb pedig galériát is mutatunk az eseményről és az overallt öltönyre cserélő pilótákról:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: