Mindenki találgatott a mexikói hétvége előtt, hogy vajon a 2200 méter magasságban épült pályán, a ritkább levegő hogyan befolyásolja a motorok teljesítményét. Emlékezhetünk, tavaly milyen kétarcúra sikeredett a Renault futama, ugyanis Max Verstappen győzni tudott (ahogy idén is), ám rajta kívül mind az öt, Renault-motorral szerelt versenyautó felmondta a szolgálatot, ebből négy motorhiba miatt.
Most ilyen látványos probléma nem adódott, igaz Daniel Ricciardo és Carlos Sainz autója megállt, Fernando Alonso pedig már a verseny elején kiállni kényszerült, így nem tudhatjuk, sikerült volna-e végigmennie. Verstappen azonban a francia gyártó erőforrásának segítségével győzött, Stoffel Vandoorne pedig végre igazán kitett magáért és nyolcadikként négy pontot zsebelt be a gyengécske McLarennel.
A lista legalján éppen a McLarenek foglalnak helyet, de ne feledjük, nagyon sok múlik azon, hogy ki milyen beállításokkal gurult pályára. A gyengébb leszorítóerőt ugyanis többen nagyobb szárnyállással igyekeznek kompenzálni és a leggyorsabb végsebesség sokszor nem a legjobb. Ettől függetlenül a második félévben néhány kivételtől eltekintve tendencia, hogy a Ferrari végez az élen, Austin után ismét Kimi Raikkönené volt a legjobb végsebesség és őt további három, Ferrari-motoros versenyautó követte.
Hogy Mexikóban mennyire nem a végsebesség jelentette a legfontosabb faktort, az időmérőn kis különbséggel második helyen végző, majd másnap a futamot könnyedén megnyerő Max Verstappen csak a 13. helyen végzett ezen a listán. A Honda tartott a magaslati levegőtől, de problémamentes hétvégét teljesített a két Toro Rosso, egy pontszerzéssel feltéve a koronát.
Látványos a két McLaren lemaradása végsebesség tekintetében, az időmérő edzésen mért értékek alapján Kimi Raikkönen 356,4 kilométer/órás végsebességéhez képest a wokingiak még a 340-et sem érték el. Vandoorne végzett a sor végén, több, mint 20 kilométer/órával Raikkönen mögött. Ez hatalmas különbség, lesz min dolgoznia a Renault-nak és a McLaren aerodinamikai szakembereinek is.
