DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Újabb siker, újabb törött trófea – vasárnapi F1-es hírek

Természetesen a nap szinte minden fontos sztorija a Belga Nagydíjhoz kapcsolódott, napi hírösszefoglalónkban megtaláltok mindent, ami ma történt az F1-ben.

Az F1-es szezon első fele ma zárult le a nyári szünet előtti utolsó futammal, a Belga Nagydíjjal, ahol Max Verstappen sorozatban nyolcadik futamgyőzelmét aratta: a verseny összefoglalója itt, míg részletes szöveges közvetítésünk itt olvasható, ha pedig csak a végeredmény érdekel, azt ide kattintva találod.

redbull-spa-celebration-1



A kétszeres világbajnok holland állítása szerint ő visszavett a tempóból, amikor versenymérnöke arra kérte – pimasz üzeneteit pedig Toto Wolff is véleményezte, aki emellett arról is beszélt, hogy miben volt más az ő domináns érájuk, mint a Red Bullé.

Csapattársa, Sergio Perez hangsúlyozta, hogy nem tudott mit kezdeni Verstappennel a versenyen, de a második hellyel sem elégedetlen. Helmut Marko egyértelműen leszögezte, hogy a bajnokságban is ezt a pozíciót várják el a mexikóitól, s beszélt Colton Hertáról is, akire már nem tart igényt a Red Bull. És azt is a címvédő csapatról írhattuk le ma, hogy ismét összetört egy trófeájuk – ezúttal már külső segítség nélkül.

verstappen-spa-podium

Ami a Red Bull üldözői illeti: a harmadikként záró Charles Leclerc azt hangsúlyozta, hogy még rengeteg feladatuk van, ha utol akarják érni a Red Bullt, a negyedikként végző Lewis Hamiltont aggasztja a Mercedes pattogása, az ötödikként befutó Alonso – akiről Nico Hülkenberg csípős nyilatkozatott tett – örül, hogy bejöttek a legutóbbi változtatások, míg Lando Norris ezúttal csak hetedik lett, de így is megtalálta a pozitívumokat a versenyben.

Aki viszont nem talált ilyesmit, az Oscar Piastri és Carlos Sainz, hiszen az egyaránt az első ötből rajtoló két pilóta a rajtot követően ütközött egymással – a véleményük a történtekről nem teljesen egyezett. FormulaPlusz rovatunkban a Belga Nagydíj legfontosabb statisztikai érdekességeiről írtunk, ez a cikk ide kattintva tekinthető meg.

piastri-spa

Természetesen nemcsak az F1, hanem betétsorozatai is tiszteletüket tették Spában: a Formula–2 bajnoki vezetését Theo Pourchaire vette át, miután az eddigi éllovas kiesett, az F3-nak pedig kis híján el is dőlt már a bajnoki címe – Gabriel Bortoleto már csak egyetlen pontra van a végső győzelemtől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: