DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Megint pattog a Mercedes, Hamilton aggódik és imádkozik

Visszatért a tavalyi probléma, a dobogóért küzdő Lewis Hamilton vizsgálatot sürget. Toto Wolff nem elégedett a futammal, de úgy véli, a Mercedes jó irányba tart.

Lewis Hamilton a harmadik helyről rajtolt a Belga Nagydíjon, és lényegében ebben a pozícióban maradt végig, leszámítva, hogy megelőzte őt a hatodik rajtkockából felzárkózó Max Verstappen. Elévágással próbálta Charles Leclerc-t megelőzni, de nem járt sikerrel – így végül a negyedik helyen ért célba a saját érzése szerint sem izgalmas vasárnapi főfutamon.

„Ez egy elég eseménytelen verseny volt. Nem történt sok minden, én pedig nem tudtam tartani a tempót az előttem levő autókkal. Küszködtem az elején, a végén pár másodpercen belül tudtam tartani a Ferrarit, de közelebb nem kerültem hozzá. Inkább megfutottam a leggyorsabb kört a végén, amihez kellett a mögöttem levő autóhoz viszonyított különbség. Erős utolsó kör volt” – részletezte a helyszíni riportereknek Hamilton, aki mikor látta, Leclerc nem fogható, inkább kiállt friss gumikért a leggyorsabb kör reményében – és meg is szerezte a bónuszpontot.

Foglalkozni kell az újra fellépő pattogással

„A hátsó tengely okozza a fő problémánkat, ráadásul jelentősen pattogtunk a hétvégén. Visszatért a pattogás, amely az előző évet végigkísérte” – beszélt arról, hogy a 2023-as szezont megkeserítő hátsó gumik mellett egy régebbi probléma is jelentkezett a pattogás formájában. Annak ellenére, hogy a csapat már az év kezdetén elkönyvelte, ez a nehézség a múlté.



„A csapat nem tudja az okot” – tette hozzá a pattogás kapcsán. „Ez számomra aggály, de átnézzük a héten az adatokat és igyekszünk kitalálni, mit tehetünk a következő futamra. Tudom, mit akarok, imádkozom érte és várom a napot, amikor sikerülni fog.”

Wolff: Gyengébb futam, jó irány

Csapatszinten a Mercedes szerezte a második legnagyobb pontmennyiséget Hamilton negyedik és az alternatív, egykiállásos taktikával hatodik George Russell révén. Ennek ellenére a csapatvezető nem elégedett a verseny alakulásával:

„Nem nevezhető nagyszerűnek. Az autónk rendben volt, de a pályán már tavaly sem mentünk jól. Legalább jön a nyári szünet, három hét kihagyás. Úgy vélem, a jó úton járunk” – beszélt arról, hogy a Mercedes a megfelelő irányban halad. Wolff hozzátette, a szünetben vissza fog vonulni az osztrák hegyekbe, hogy kicsit kikapcsolódjon az augusztus végi folytatás előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: