DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

F1Stat: A Red Bull fent, a Mercedes lent

Alonso, Verstappen és Hamilton rekordjai, az Aston remek és a Mercedes rémes kezdése, számok és egyéb érdekességek a Bahreini Nagydíjról.

Utoljára 2002-ben kezdődött ennyire korán az F1-es szezon, akkor március 3-án, most március 5-én rendezték az évadnyitót.

Az 1998-as szezon óta egyszer sem verte meg évnyitón a győztes csapat ekkora különbséggel az üldözők legjobbját: akkor Mika Hakkinen kört adott Heinz-Harald Frentzen Williamsének, most Max Verstappen 38,637 másodperccel előzte meg Fernando Alonsót.

verstappen-2023-bahrein



Max Verstappen első győzelmét aratta Bahreinben, ez összesen a 22. pálya, ahol nyerni tud – csak Schumachert (23) és Hamiltont (31) intették le ennél is több helyszínen elsőként. A jelenlegi naptár helyszínei közül Verstappen csak Melbourne-ben, Szingapúrban és Katarban nem nyert futamot – valamint természetesen az F1-et idén először vendégül látó Las Vegasban.

Verstappen 12 hónap leforgása alatt 16 győzelmet aratott, ezzel megdöntötte Lewis Hamilton 15-ös rekordját. Ráadásul ez már zsinórban a nyolcadik szezonja, melyben futamot tud nyerni, amivel beérte Piquet-t az örökranglista ötödik helyén: előttük Senna (9), Prost (10), valamint Schumacher és Hamilton (15–15) áll.

A Red Bull a 2013-as Abu Dhabi Nagydíj óta először zárta egyazon hétvégén az időmérőt és a futamot is 1–2-vel, a története során mindössze másodszor nyeri meg a szezonnyitót – először 2011-ben Vettelnek sikerült ez Melbourne-ben.

perez-2023-bah

Az energiaitalosok sorozatban 18. szezonjukban szereznek dobogót, és zsinórban 17. éve vezetnek legalább egy versenykört – előbbinél a Ferrari, a McLaren, a Lotus és a Williams, utóbbinál csak a McLaren és a Ferrari tud hosszabb szériát felmutatni az F1 történetében.

Fernando Alonso a történelemben elsőként a 20. F1-es szezonjában állt rajthoz – eddig Barrichellóval, Schumacherrel és Raikkönennel holtversenyben tartotta e csúcsot.

Az Aston Martin egy 3. és egy 6. hellyel, azaz 23 ponttal kezdte a szezont, tavaly 14 versenyre volt szükségük ehhez a pontmennyiséghez. A mindenkori silverstone-i csapat is csak egyszer, 1999-ben kezdte hasonlóan szépen az évet, akkor Frentzen a második lett – Hill viszont kiesett.

alonso-2023-bahrein

A 2020-as Stájer Nagydíj óta először fordul elő, hogy nem a Mercedes, Red Bull, Ferrari hármas foglalja el a konstruktőri bajnokság első két helyét, akkor az évet remekül kezdő McLaren volt (papíron) a Mercedes legközelebbi üldözője.

A Mercedes 2013 óta sosem kezdte dobogó nélkül az évet, akkor Lewis Hamilton 5. lett első futamán a csapattal, Rosberg pedig műszaki hiba miatt kiesett. Hamilton így is beállított egy rekordot, hiszen ez sorozatban a 17. F1-es szezon, melyben pontot szerez, amivel Button mellé lépett a vonatkozó örökranglista élén – persze ha a „saját szezonokat” nézzük, azaz nem vesszük figyelembe a kihagyásokat, akkor még Schumacher, Raikkönen és Alonso is előtte van.

Esteban Ocon lett a második versenyző Pastor Maldonado után, aki három különböző időbüntetést gyűjt be egyetlen futamon – a venezuelai a 2015-ös Magyar Nagydíjon produkálta ugyanezt.

csou-bahrein-2023

Zhou a tavalyi Japán Nagydíj után második leggyorsabb körét szerezte az F1-ben, amivel olyan nagy nevek mellé került az örökranglistán, mint Lorenzo Bandini, Francois Cevert vagy Patrick Tambay.

Végül meg kell említeni, hogy bár a valóságban szó sincs új motorgyártóról, hivatalosan a Honda RBPT a negyedik olyan gyártó lett, mely az első versenyét megnyerte – a másik három a legelső nagydíjat megnyerő Alfa Romeo, a legelső F1-be számító Indy 500-at megnyerő Offenhauser, valamint a Mercedes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: