Ahogy azt megszokhattuk, egy héttel a Formula-1-es idényrajt előtt debütált a Drive to Survive –magyarul Hajsza a túlélésért – ötödik évada a Netflixen (bár ez ismét azt jelentette, hogy a teszt kellős közepén kerültek fel a részek a streamingplatformra), egyfajta kedvcsinálónak az új szezon elé. A tíz epizód az előző, 2022-es esztendő eseményeit – pontosabban annak egyes részeit, de erre majd még visszatérünk – dolgozta fel, a korábbi évadok alapján viszont felmerülhetett a kérdés, hogy mindezt mennyire valósághűen tették meg.

Hallgattak a kritikákra

A jó hírünk az, hogy a Netflix stábja érezhetően meghallotta az előző évadok után jogosan megfogalmazott kritikákat a valóságferdítés kapcsán. Nagyjából. A korábbi, különösen a harmadik és negyedik szezonokban látott abszolút mélypontokról és túlzásokról, mint például a köztudottan kifejezetten baráti viszonyt ápoló Lando Norris–Carlos Sainz páros között rajzolt feszültségről vagy épp Nyikita Mazepin hőstettként megénekelt oroszországi pontszerzéséről már szó sincs az új epizódokban. Az eseményeket úgy ábrázolták, ahogy azok ténylegesen megtörténtek. Nagyjából.

Amik sajnos továbbra is megmaradtak, és amiknek a szükségessége továbbra sem világos, azok a kontextusából kiragadott és más momentumoknál bejátszott rádióüzenetek. Esteban Ocon is egy ilyen esetet kifogásolt a megjelenés után, és azért bosszantók ezek, mert dramaturgiailag nem tesznek semmit hozzá a sztorihoz, ellenben az F1-ben jártas közönség kiszúrja az ilyen „csalásokat”.

Vannak persze továbbra is eltúlzott történetszálak vagy narratívák. A Sergio Perez bizonytalan helyzetéről szóló epizód talán az évad leggyengébb része, hiszen úgy állították be a készítők, mintha a mexikói alatt ingott volna az ülés a Monacói Nagydíjon aratott diadalát megelőzően, holott tudjuk, hogy épp a szezonkezdet sikerült jól a Red Bull-osnak, s már alighanem a hercegségben elért sikere előtt megtörtént a hosszabbítás – más kérdés, hogy egyébként a nyilatkozó Christian Horner is kiszolgálja ezt a narattívát.

Jót tett a fókuszváltás

A mesterségesen keltett drámára már csak azért is volt kevésbé szüksége ezúttal a Netflixnek, mert érezhetően megváltozott a sorozat fókusza, ami jót tett a szériának. Az ötödik évadban ugyanis sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a csapatvezetőkre, kvázi már ők a „főszereplők”, nem pedig a pilóták. Ez elsőre talán furcsa lépésnek tűnhet, valójában azonban dramaturgiailag teljesen indokolt, ugyanis a csapatfőnökök között nem kell művi konfliktusokat felrajzolni, köztük nagyon is valóságos feszültségek vannak.

Jó példa erre az Oscar Piastri-szagára épülő dupla (!) rész, valamint a Red Bull túlköltekezését körüljáró epizód is, amelyek középpontjában leginkább Zak Brown, Otmar Szafnauer és Horner állnak. Horner egyébként talán az egész sorozatban a legtöbbet képernyőn lévő szereplő, de természetesen a széria által sztárrá tett Günther Steiner megnyilvánulásait sem kell hiányolnunk – például megnézhetjük, hogyan is zajlott az a bizonyos félreértett nyilatkozat még az idény elején.

Ami hiányzik

Egy szintén sokszor előkerülő kritika a Drive to Survive kapcsán, hogy fontos és érdekes sztorik maradnak ki belőle. Ez ezúttal sincs másként: az egész szezon talán legizgalmasabb hétvégéje, a Sao Pauló-i Nagydíj gyakorlatilag csak említés szintjén kap helyet a történetben, ahogy Sebastian Vettel visszavonulása is tulajdonképpen csak a Piastri-lavinát elindító momentumként szerepel, a búcsúztatása pedig egyáltalán nem.

Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a DtS nem szezonösszefoglalóként funkcionál, hanem bizonyos történetszálakra koncentrálva járja körül az előző F1-es idényt: egyedül az első és utolsó rész tekinthető olyannak, amely egyfajta keretként átfogó képet mutat. Az említetteken kívül azért a főbb események helyet kapnak az évadban: van szó a delfinezésről, Mick Schumacher helyzetéről, valamint a Ferrari stratégiai hibákkal tűzdelt vesszőfutásáról is.

Jobb lett, de a helyén kell kezelni

Összegezve: a Drive to Survive ötödik évada egyértelműen a jobbak közé tartozik, ráadásul a csapatfőnökök részben fókuszba emelésével némi vérfrissítésen is átesett a sorozat, amire szüksége is azok után, hogy előzőleg sikerült a drámai 2021-es szezonról a talán legunalmasabb és a kifulladás jeleit mutató évadot összerakni. A képi világ továbbra is fantasztikus, ezt nem lehet elvenni a sorozattól, sőt láthatunk olyan felvételeket is, amelyeket eddig nem igazán: erre példa a Guanyu Zhou silverstone-i balesete utáni mentés momentumai – bár épp ennek kapcsán kell megjegyezni, hogy míg néhány történet kimaradt, egyes pillanatok (például ez) viszont több epizódban is helyet kapott, az éppen tárgyalt cselekmény függvényében.

Ahogy arról a Pitwall című hírháttérműsorunk második, hétfői adásában (lásd lentebb) is beszéltünk: helyén kell kezelni a Netflix alkotását. Dokumentumfilm-sorozatként aposztrofálja ugyan magát, de érezhetők rajta fikciós elemek – bár hozzáteszem: dokumentumfilm és dokumentumfilm között is nálam különbséget jelent, ha valamiről utólag készül egy mű vagy már menet közben tudták a szereplők, hogy forog a kamera (ettől hitelesebb és egyébként jobb is a néhány hónapba debütált Bernie Ecclestone-sorozat, a Lucky!). Ahogy maga Wolff is mondja a sorozatban: „ez nem dokumentumfilm, ez Top Gun!”.

Ha azonban mindezt tényleg a helyén tudjuk kezelni, az ötödik évad tényleg kellemes kikapcsolódást tud nyújtani az F1-rajongóknak és a nem rajongóknak egyaránt. Márpedig a fő célja a DtS-nek ez utóbbi: új közönséget megnyerni a sportágnak – s ha a mindenhol rekordot döntő és telt házas nézőseregre gondolunk, a siker megkérdőjelezhetetlen.