DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A riválisoknak gyanús a Ferrari motorfölénye

Hiába a tavalyi rendszeres és mélyreható vizsgálat a Scuderia motorjaival kapcsolatban, a legfőbb riválisok továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy a Ferrari nem trükközik valamivel.

2019-re a Mercedes ismét egy világverő autót rakott össze, a leszorítóerő terén az első félévben meg sem közelítette senki a címvédő istállót, így Valtteri Bottas és Lewis Hamilton az első nyolc futamot zsinórban megnyerte, többségében az ötszörös világbajnok brit diadalmaskodott.

Akkor is kirajzolódott viszont már, hogy a nagy rivális Ferrari az egyenesekben hatalmas fölénnyel rendelkezik a másik két élcsapattal szemben, igaz, a kanyarokban viszont a megszerzett előny többszörösét elveszítette Sebastian Vettel és Charles Leclerc is. Az aerodinamikai csomagot az egyenes szakaszokra tervezték, ennek is köszönhető a nagy fór.

Monzában, a hosszú célegyenesben sem ért senki Leclerc nyomába, sem Hamilton, sem Bottas nem tudott még nyitott DRS-sel sem közeledni a vörös autóra. Igaz, az időmérő edzésen mért adatok alapján a Racing Point egyenesben mért sebessége vetekedett, néhol meg is haladta a Ferrariét, pedig ebben az esetben Mercedes-erőforrásról beszélünk.

Senki nem érhetett a Ferrari nyomába az egyenesben


Az Olasz Nagydíj után azonban megint megy a morgolódás a paddockban, hogy vajon a Ferrari hogyan tett szert ilyen kiváló motorerőre, miközben a többiek szinte mind egy szintre érkeztek. „Most ott tartunk, hogy mi (a Mercedes), a Honda és a Renault nagyjából egy szinten járunk. Csak a Ferrari magaslik ki, ők viszont igen komoly mértékben” – pendítette meg Toto Wolff az Auto Motor und Sport című lapban.

Különböző teóriák keringenek a paddockban. Az egyik azt valószínűsíti, hogy a Ferrari valahogy a megengedettnél több kilowattot képes visszanyerni az akkumulátorból. Egy másik szerint a motor valamilyen módon képes némi extra üzemanyagot tárolni és elhasználni a fontos pillanatokban, mindezt a kötelezően az erőforrásba telepített szenzorok között végzi el. A harmadik elképzelés szerint az egység némi extra motorolajat éget el, ezzel plusz energiát termelve.

Az egyik élcsapat meg nem nevezett szakembere is kételkedik. „Valami egészen okos megoldással kellett előállniuk. Ha végül kiderül, hogy mindez legális, mindannyian csak annyit tehetünk, hogy kalapot emelünk előttük” – idézi a név nélküli forrást a grandprix247.com.

Ennél kicsit kétkedőbb hangot ütött meg Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Komoly gyanú támadt bennünk, számos kérdést tettünk fel az FIA-nak, de ezekre továbbra sem kaptunk választ” – fogalmaz Horner. 2018-ban az FIA hosszú heteken keresztül behatóan vizsgálta a Ferrari erőforrásait, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy minden szabályosan működik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: