OlaszNagydíj
Red Bull: Tisztább minták kellenek Yukitól
Laurent Mekies szerint nehéz pontosan értékelni a japán versenyteljesítményét, de így is úgy érzik, hogy inkább a vasárnapokon kell csiszolniuk, nem az időmérőkön.
részletekF1-Archív: Schumacher hideget-meleget kap
2006-ban és 2011-ben is kritizálták a hétszeres világbajnokot, 2010-ben Alonso a Ferrarival Olasz Nagydíjat nyert, 2017-ben szakított a McLaren és a Honda ezen a napon, szeptember 12-én.
részletekVerstappen figyelmeztet: Nem tértünk hirtelen vissza!
A négyszeres F1-es világbajnok főként a pályakarakterisztikának tudja be monzai győzelmét – de így is van miért bizakodniuk a következő futamokon.
részletekMekies: Zéró a hozzájárulásom a győzelemhez
A Red Bull új F1-es csapatfőnöke úgy érzi, semmit nem tett hozzá Max Verstappen monzai sikeréhez: az a csapatban dolgozók tehetségének köszönhető.
részletekF1-Archív: Michael Schumacher visszavonul
Helyét Kimi Raikkönen veszi át a Ferrarinál. Ugyancsak szeptember 10-én közölte távozását Felipe Massa az olasz csapattól, Verstappen először tesztelt F1-est, a Red Bull megvette a Minardit, Maldonado magabiztosan nyilatkozott jövőjéről a Renault-nál, Alonso pedig arról beszélt, csak az egyéni vb-cím érdekli.
részletekMarad az Alpine, még téma az elengedés – keddi F1-es hírek és sztorik
Az Alpine marad, a McLaren kész a felülvizsgálatra, Verstappen nem engedte volna el Norrist, Alonso pechjén kesereg, Stroll most sem volt szószátyár, Vasseur bízik Hamiltonban – kedd F1-es hírei és sztorijai.
részletekAz F1-es Olasz Nagydíj győztesei és vesztesei
Kik emlékeznek majd vissza boldogan a monzai F1-es hétvégére, és kiknek görbül lefelé a szája az Olasz Nagydíjat felidézve? A hétvége négy nyertese és négy vesztese.
részletekKész változtatni elvei alkalmazásán a McLaren
Áttekintik a monzai esetet, és ha úgy érzik szükségesnek, akkor módosítanak a versenyzési elveiken – de egyelőre úgy érzik, az olaszországi helycserével jól döntöttek.
részletekPodcast: Ez már az új Red Bull volt?
Nem várt nagy győzelmet aratott Max Verstappen az Olasz Nagydíjon: lehet, hogy Monzában már az új Red Bullt láttuk? A Formula Podcast futamértékelője.
részletekVasseur: A tifosi pluszt adott Hamiltonnak
Frederic Vasseur szerint Hamilton jó úton halad első ferraris dobogója felé. A francia kiemelte a javuló tempót, a tifosi által adott energiát és a pozitív hangulatot a hétvégéken.
részletekAlonso: 20 pontot vett el a balszerencse
Fernando Alonso az F1-es Olasz Nagydíjon ismét pontszerző helyről esett ki. A spanyol szerint a balszerencse idén már túl sokszor sújtotta őt, ami akár 20 pontot is elvehetett tőle.
részletekAlbon „jól elvolt” a csapatutasítás előtt
A Williams is csapatutasításhoz nyúlt Monzában, az F1-es Olasz Nagydíjon: Sainznak félre kellett állnia Albon elől. A döntés rádión vitát szült, de végül kifizetődött.
részletek