DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Marko: Minket másolt a Ferrari és a Mercedes

Amennyiben az autósportban egy ötlet sikeres, biztosra vehetjük, hogy a többi csapat rövid időn belül lemásolja. A Red Bull főtanácsadója szerint a juniorpilóták miattuk sikeresek a riválisoknál is.

Teljesen megváltozott a Formula-1 az elmúlt évtizedekben, ebben már nem kivétel a sportágba való bekerülés is. Az F1 hőskorában egy igazán tehetséges pilóta nagyobb eséllyel mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban akkor is, ha nem rendelkezett komoly szponzori háttérrel, az utóbbi években azonban a pénzhiány miatt többnyire már a juniorkategóriák szamárlétráján elvéreznek, mivel nincs anyagi fedezet a továbblépéshez.

Ebben az évtizedben szinte természetes, hogy akkor érhet el valaki a Formula-1-ig, ha egy istálló juniorprogramjában felkarolja és segíti az alsóbb kategóriákban, amikor pedig eljön az ideje, bemutatkozhat a királykategóriában is, többnyire egy fiókcsapat színeiben a középmezőnyben. Előfordul, hogy az anyacsapatnál is sikeres lesz valaki, de olyanra is akad példa, hogy a nagy lehetőséggel képtelen élni, mint legutóbb Pierre Gasly.

Ha a jelenlegi élcsapatokat nézzük, tipikus példa erre a Ferrari juniorprogramjának egyik legkiválóbb tudású pilótája, Charles Leclerc, aki már az anyacsapatnál versenyez. A Mercedes sem panaszkodhat, Esteban Ocon és George Russell is letette már névjegyét a száguldó cirkuszban, a legrégebben azonban a Red Bull működteti kiválasztási rendszerét, éppen erre hívta fel a figyelmet az energiaitalosok főtanácsadója, hogy a két fő rivális csak lekopírozta az osztrákok eredeti ötletét. Ez a szisztéma segítette sikerekhez Sebastian Vettelt, Daniel Ricciardót és Max Verstappent is, a jelenlegi mezőnyből pedig Pierre Gasly, Danyiil Kvjat, Carlos Sainz és Alexander Albon szintén így kerülhettek az F1-be (igaz, Vettel a BMW színeiben mutatkozhatott be először).

Vettel is a Toro Rossón át jutott a Red Bull-lal a csúcsra


„Én voltam az első, aki ilyen pilótaképzési rendszert életre hívott. A Ferrari és a Mercedes is csak lemásolta a szisztémánkat. Büszke vagyok arra, hogy a Red Bull rendszere ilyen remekül működik, ez már abból is nyilvánvaló, ha megnézzük, milyen sikeresek a Red Bull korábbi juniorversenyzői” – ecsetelte véleményét Dr. Helmut Marko az Autosportweb szakportálon.

Ha ilyen kiválóan működik a kiválasztás, miért lehetnek most mégis szűkében az ifjú pilótáknak, akiket felhozhatnának? „Ez csak egy rövidtávú probléma. A fiatal tehetségeink folyamatosan fejlődnek. Egyszer kapcsolatba kerültem évekkel ezelőtt valakivel, akit végül nem igazoltunk le, most pedig már a Formula-1-es mezőny aktív tagja.”

„Érdeklődtünk iránta, de végül nem szerződtettük. Úgy gondoltam, nagyon jó versenyző, de egy körön képtelen volt igazán gyors tempóra. Most is úgy vélem, helyesen döntöttünk akkor. A versenyeken ma is jól végzi a dolgát, de az időmérő edzéseken sokkal gyengébben szerepel a csapattársához képest. Szerintem ez elég nagy probléma ahhoz, hogy valaki nem tudjon megfelelően továbblépni” – tette hozzá Marko.

Vajon melyik aktív pilótára gondolhatott a Red Bull-főnök? A jelenlegi mezőnyből az idei évi kvalifikációkon (Pierre Gaslyn kívül) Robert Kubica, Lance Stroll és Nico Hülkenberg kapott ki látványosan a csapattársától, Kubica és Stroll például mind a tizenkétszer alulmaradt eddig, átlagosan 3-5 tizedmásodperc közötti lemaradással.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: