DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Élő cikkek

Ez történt a monacói időmérő edzésen

Következik az év egyik legnehezebb kvalifikációja, amely óriási jelentőséggel bír a vasárnapi futam szempontjából. Élő szöveges közvetítésünk által követhetik velünk az eseményeket.

Köszöntünk mindenkit! Már nem kell sokat várni és megkezdődik a 2023-as F1-es idény egyik legizgalmasabb időmérő edzése Monte-Carlo utcáin. A legendás helyszínen azt szokták mondani, hogy a pole-pozíció szinte egy fél győzelemnek illik be, ami kicsit túlzóan hangzik, de ezen a helyszínen a rajtelsőség tényleg jelentős előnnyel bír. Nem egyszerű itt előzni. 

Ami a hétvége eddigi történéseit illeti. Az első szabadedzésen pénteken még Carlos Sainz volt a leggyorsabb, míg a másik két gyakorláston Max Verstappen zárt az élen. Jók a Red Bull autói, de a pálya karakterisztikája nem feltétlenül nekik fekszik a legjobban. A Ferrari és az Aston Martin részéről Fernando Alonso szintén az esélyesek között lehet. 

Bár volt szó az esőről, jelenleg kifejezetten szép az idő.  

Vannak olyan pilóták, akik az időmérőkön eddig egészen sikeresek tudtak lenni Monacóban. Charles Leclerc számára például általában nem volt szerencsés eddig a hazai pálya, ugyanakkor a kvalifikációkon kétszer is a legjobb tudott lenni. A Ferrari versenyzője mellett a már régóta pole-ra áhítozó Fernando Alonso, valamint a jelenleg némileg nehéz helyzetben lévő Lewis Hamilton szintén kétszer nyert itt időmérőt. A rekordot egyébként továbbra is Ayrton Senna tartja, aki ötször rajtolhatott az első helyről. 

„Mindig nagyon őszinte vagyok magamhoz, és nem félek beismerni, ha túl messzire megyek. Miamiban a kvalifikáción túl messzire mentem. Azerbajdzsánban például egyáltalán nem volt következménye a balesetemnek. Nyilván elemeztem a kvalifikáción nyújtott teljesítményemet, úgy gondolom, ez az egyik erősségem. Aztán néha előfordul, hogy túllépem a határt, de ez is olyan, ami miatt szombaton nagyon gyors vagyok. Vissza lehet húzódni, de őszintén szólva tudom, hogy egy ilyen évben, mint az idei, ahhoz, hogy valóban a pole-pozícióba kerülj, mindent bele kell adnod” – mondta el nemrég Charles Leclerc a Sky Sports kamerái előtt.

Érdekesség, hogy eddig mindegyik edzésen előkerült a piros zászló. Vajon itt most megússzuk? Már csak kilenc perc a kezdésig. 

Momacóban nem egyszerű elérni a megfelelő tapadást, így nem véletlen, hogy a Pirelli kínálatának három leglágyabb keverékét hozta el. Ezúttal tehát a 3-as, a 4-es, valamint az 5-ös számú abroncsokat használhatják a mezőny tagjait. 

Ami a csapaton belüli összesítéseket illeti, így állnak az időmérős párharcok jelenleg a monacói kvalifikáció előtt: 

Verstappen 3-2 Perez

Alonso 5-0 Stroll

Hamilton 1-4 Russell

Leclerc 3-2 Sainz

Norris 4-1 Piastri

Ocon 3-2 Gasly

Magnussen 1-4 Hulkenberg

Bottas 3-2 Zhou

Tsunoda 4-1 De Vries

Albon 5-0 Sargeant

A pálya melegebb a tegnapihoz képest. Most 48 fokos az aszfalt, a levegő hőmérséklete pedig 25 fok, vagyis picivel hűvösebb a péntek délutánihoz képest, ám utóbbi esetében különbséget aligha érzik a helyszínen tartózkodók. 

Az előző képen látható Lewis Hamilton okozta a legutóbbi piros zászlót, ha már ez is szóba került. A hétszeres világbajnok nem törte meg vészesen a Mercedest, ám ő sem maradt ki azok sorából, akik komolyabb hibát vétettek. A Mercedesnek egyébként is fontos ez a hétvége, hiszen jelentős újításokat hoztak az autójukra. Ebből a legszembetűnőbbek az új oldaldobozok. Vajon mire lesznek képesek a német márka autói? 

Időközben 16:00-kor zöldre váltott a bokszutca lámpája, megkezdődött tehát a Q1. Öt embertől elbúcsúzunk bő negyedóra múlva. 

Jönnek nemsokára az első gyorskörök. Mindenki a lágyakon van kint, de nem is lenne értelme mással próbálkozni jelenleg. 

Az élmezőny is leadta az első lövéseket, de ezek még mondhatni biztonsági köröknek tekinthetők. Max Verstappen vezet 1:13.784-es idővel, tőle 66 ezredre Sergio Perez, Fernando Alonso pedig pontosan egy tizedre a hollandtól. A spanyol pilótának az utolsó szektorában maradt benne némi idő. Mögötük jelenleg Stroll és Leclerc zárja az első ötöt, de ez gyorsan változni fog még. 

És ennyit erről, jött az első piros! Sergio Perez csapta oda rendesen az első szektorban. 

Az 1-es kanyarban úszott meg az autó hátulja. Elég nagy ütés volt. 

Folyik éppen a műszaki mentés. A Red Bull versenygépét daruval emelik ki a pályáról és viszik biztonságos helyre, de itt a falon is dolgozni kell majd valamennyit. Egyre több repülő autót látunk a napokban Monacóban...

Innen nézve talán még rondább az eset, ahogyan a sérült Tecpro is. 

Fontos megjegyezni a szabadedzésekkel ellentétben az óra itt megáll. 11:12 lesz még vissza az időmérő első szakaszából. Jelenleg Hamilton, De Vries, Sargeant, Sainz és Albon vannak kieső pozícióban. Bő egy perc és újraindulnak a dolgok. 

Ahogyan gyorsulni fog a pálya és egyre jobban gumizódik, bőven benne van, hogy Perez ideje nem lesz elég a Q2-be jutásra, bár ha elegendő is lenne, akkor sem zárhatna a 15. helynél előrébb, hiszen megtörte az energiaitalos autót. 

Jön a folytatás! Hamilton és Sainz is vélhetően továbbmegy majd innen, a Williams elég kakukktojás, mivel Albon nem volt rossz a szabadedzéseken. 

Szomorúan sétál vissza Perez, hamarosan az újságírók kérdéseire is válaszolni fog. Kollégánk is a helyszínen van, így érdemes lesz majd figyelni a Formula.hu weboldalát az időmérőt követően is! 

Ennyit a Williamsről... Alexander Albon az élre ugrik!

A brit-thai versenyzőtől gyorsan elveszik az első pozíciót. Egyelőre Verstappen és Russell került elé. 

Gyorsan változnak a dolgok! Alonso az élen 1:12.886-os idővel, Ocon a második 133 ezredes lemaradással, de meglepetés Gasly harmadik, illetőleg De Vries hatodik helye is. 

Hat perc maradt vissza, Hamilton pedig megint kieső helyen, ahogyan Perez is, ám a mexikóoi már biztosan nem javít. Az idők javulásával szinte biztosan utolsó lesz majd. Nagy tűzijáték várható itt!

Nem tud eleget javulni a hétszeres világbajnok. Bér a 12. helyre ugrik fel, ez lehet kevés lesz. Még Sainz is mögötte van, akinek szintén mennie kell, csak a 15. 

Verstappen az első helyen, a címvédő 1:12.644-et ment. Eközben Leclerc bár veszített az utolsó szektorban, még így is harmadik. Verstappen, Alonso, Leclerc az első három, de Stroll is dicséretes a negyedik helyével. Három perccel a Q1 vége előtt mögöttük. Ocon, Russell, Gasly, Tsunoda, Norris és De Vries az első tízben. 

Vannak itt érdekességek... Tsunoda lila első szektort dobott. 

Javulnak a Haas pilótái is. Az utolsó helyekről jönnek előre a 11-12. pozíciókba.

Yuki Tsunoda vezet! 1:12.642. Mindössze két ezreddel a Verstappen előtt. Ez nagy idő volt, jól megy az AlphaTauri. 

Egyetlen perc, bajban Hamilton a 15. helyen a legutóbbi körébe pedig belehibázott. Carlos Sainz is kieső helyen, a spanyol csak a 17. 

Bottas, Sainz, Zhou, Sargeant áll kiesésre, ha Perezt nem számoljuk. Már csak másodpercek vannak vissza, de a megkezdett gyorskörét mindenki befejheti szokás szerint. 

Verstappen is javul. 1:12.386 az új legjobb, de mi lesz Sainz és Hamilton esetében? 

Sargeant is javul, végül Hamilton a hetedik, Sainz a negyedik helyre kerül, szóval megmenekülnek. 

Itt a Q1 vége. Verstappen a leggyorsabb. Ami a kiesőket illeti, Sargeant, Magnussen, Hülkenberg, Zhou és Perez zárja a sort a 16. helytől lefelé. Hamarosan jön a folytatás a Q2-vel. 

Jön is a második etap! A célegyenes már szinte teljesen árnyékban van. Ettől függetlenül az aszfalt továbbra is kifejezetten meleg 45 fokos. 

Max Verstappen 1:12.038-as idővel nyit, ami alighanem elegendő lesz ahhoz, hogy a Q3-ban legyen. Alonso is gyors, csak szűk két tizeddel maradt le. 

Nagyon jól mennek az Alpine versenyzői is! Pierre Gasly a második 131 ezred lemaradással, míg Esteban Ocon a negyedik, kicsivel több, mint két tizedes hátrányban Verstappenhez képest. 

Lance Stroll helyzete érdekes. Lehet a forgalom miatt, de annak ellenére, hogy az első szektora milyen jó volt, végül csak a 12. helyre volt elegendő az ideje, azóta pedig már Alexander Albon is elé került. 

Gyengék egyelőre a Mercedesek. Hamilton kilencedik, Russell kettővel mögötte, ami már kiesést jelentene. 

Fernando Alonso ismét jelzi, hogy vele is számolni kell ma. Ismét a második, de hiába közelítette meg 62 ezredre Verstappent, a címvédő megfutotta a hétvége legjobbját. 1:11.908-as idővel az élen. 

Verstappen, Alonso, Gasly, Ocon, Sainz az első öt, de jön a két Mercedes is mindjárt, Russell pedig lila első szektort ment. 

1:12.151 George Russell-től, ezzel a harmadik, de Hamilton a veszélyzónában marad a tízedik hellyel. Jönnek a Ferrarik is közben...

Leclerc a második, miután 1:12.103-as kört fut. Hamilton nemrégiben a rádión panaszkodott a versenymérnökének, hogy a jobb hátsó fuóművel valami nincs rendben. 

Norris falnak csapta a McLarent, a bal első kereket csapta oda jobban először, de aztán a másik oldala is kapott az autónak. 1,5 perc sincs már hátra, a brit pilóta pedig csapattársával együtt az utolsó két továbbjutást érő helyen állnak. 

Hamilton bajban lehet... Forgalomban volt, de már csak egyetlen kört tud menni és mindössze a 11. pozíciót tudhatja magáénak jelen pilanatban. 

1:12.156, így az ötödik Hamilton. Valahogyan csak megoldotta. Ezzel megvan a vége a Q2-nek. Piastri, De Vries, Albon, Stroll, továbbá Bottas a kiesők ebben a sorrendben. Nagy kérdés az utolsó szakaszra képesek-e a McLaren szerelői normális állapotba hozni Lando Norris autóját. 

Norris esete fotón is. 

Megy a munka serényen... Szűk három perc és jön az utolsó szakasz. Max Verstappen már most a bokszkijáratnál! Nem bízza a véletlenre a címvédő. Apróbb érdekesség, de a holland még nem szerzett pole-t ezen a helyszínen. 

Jön tehát a Q3, Stroll pedig ugyan nem szerepel itt, de némileg aggódhat. A kanadai a 14. helyet kaparintotta meg, de nem állt meg, amikor kiintették mérlegelésre. Ebből még lehet gondja. 

Jönnek az első lövések: Verstappen 1:12.102-t fut, Alonso viszont 1:11.706-ot megy. Ez a hétvége legjobbja eddig! Élen a spanyolok kétszeres világbajnoka. 

Leclerc is megelőzi Verstappent, akárcsak Sainz. A spanyol a második, a monacói a harmadik. Őrület, de 53 ezreden belül az első hárpm. Verstappen, Ocon, Gasly, Hamilton, Tsunoda a további sorrend. Norris és Russell érdemi idő nélkül egyelőre.  

Óriási lenne, ha Fernando Alonso újra pole-pozícióban lenne. Nem azért, mert ez a harmadik lenne neki ezen a helyszínen, hanem mert a rutinos rókának 11 éve nem volt rajtelsősége. Az utolsó alkalom Németországban volt 2012-ben. 

Russell is jót megy. Bő két tizedes lemaradással negyedik, Norris autója pedig eközben elkészült. 

Verstappen lila utolsó szektort ment és így az élen! 1:11.654. Izgalmak szempontjából jó hír, csak 52 ezred az előnye. Ez nagyon izgalmas lesz!

Hamilton is jó, felugrott a harmadik helyre, Ocon pedig parádés körön...

Ez őrület! Hölgyeim és uraim Esteban Ocon az élen!

1:11.553 az ideje, ez 101 ezreddel erősebb annál, amit Max Verstappen futott. 2,5 perc még vissza, sosem volt még pole-ban Ocon, de most elég közel ehhez. 

Jön vélhetőleg az utolsó próbálkozás mindenkitől, nagyon maximum kettő lesz még ebben. 

Leclerc vezet 1:11.471, de Alonso még ennél is jobbnak tűnik. 

Alonso elrontja az utolsó kanyart, de 22 ezreddel így is jobb, mint Leclerc. Lesz-e válasz Verstappentől???

Hihetetlen tűzijáték, ki számított erre? Verstappennek nagyon erős utolsó szektor kell, nem elég gyors eddig...

Az utolsó szektor volt a kulcs!!! Max Verstappen két tizedes hátrányból megszerzi a pole-t! 

Ha csak fele ennyire lesz izgalmas a holnapi futam, mint a mai időmérő, akkor senki sem panaszkodhat. Szinte folyamatosan változtak a dolgok, végül Max Verstappen a pole-pozícióban pedig a falhoz is hozzáért. Alonso a második Leclerc pedig a harmadik. 

Szintén meglepetés, amit Ocon csinált. A francia a negyedik, jár a gratuláció, holnap is jó futama lehet. 

Íme a gratuláció. :)

Ez volt a Monacói Nagydíj időmérő edzése! Köszönjük a figyelmet mindenkinek, az összefoglalóért ide kell kattintani. Tartsanak velünk továbbra is, viszlát!