DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Monacói Nagydíj

Egyszerűen minden rosszul alakult – Stroll

Míg csapattársa csak kevéssel maradt le a pole-pozícióról, addig Lance Stroll számára abszolút nem sikerült jól az időmérő edzés Monte-Carlóban. A kanadai nem érti a történteket, a futam miatt pedig kifejezetten aggódik.

részletek

Ez történt a monacói időmérő edzésen

Következik az év egyik legnehezebb kvalifikációja, amely óriási jelentőséggel bír a vasárnapi futam szempontjából. Élő szöveges közvetítésünk által követhetik velünk az eseményeket.

részletek

„Nincs gondom a Hondával, de nem tudom, hogy vezetni fogok-e még akkor” – Alonso

A kétszeres F1-es világbajnok szerint a Honda már bizonyított a legutóbbi közös projektjük óta: ezt mondta Alonso a Monacói Nagydíj csütörtöki sajtónapján.

részletek

Leclerc és Monaco: folytatódik a ferraris pechsorozata?

Parádés tempóra képes hazai pályán a Ferrari F1-es pilótája, de még soha nem volt hozzá kegyes Monaco: vajon ezen a hétvégén fordul a szerencséje?

részletek

Elmaradt a meglepetés Bottastól

Bár sokan várták tőle egy kiugró eredményt Monacóban Valtteri Bottas végül csak a pontszerző zóna végén zárt. A finn pilóta szerint jelenleg ennek is örülniük kell.

részletek

Leclerc: Nem engedhetünk meg ilyen hibákat

Egy stratégiai hiba áldozata lett Charles Leclerc, aki továbbra is balszerencsés hazai pályán. A Ferrari versenyzőjét rosszkor hívták ki a bokszba, emiatt pedig a dobogót is elbukta végül

részletek

Sainz: Mindent megpróbáltunk

Csak kevéssel maradt le élete első futamgyőzelméről Carlos Sainz. A Ferrari spanyol pilótája szerint a taktikájuk rendben volt, a körülmények azonban nem alakultak kedvezően a számukra.

részletek

Alonso: Bíztam az autómban

Nagyszerűen érezte magát a pályán Fernando Alonso, aki abban bízott, hogy elcsípheti az ötödik helyet a kvalifikáción. A spanyol végül a falban végezte szombat délután, aki elismerte hibáját.

részletek

Perez: Elég nagy kár keletkezett

Komoly munka elé állította csapatát Sergio Perez, aki az időmérő edzés utolsó másodperceiben törte össze autóját Monacóban. A mexikói pilóta bízik a jobb folytatásban.

részletek

Verstappen: Ez már másodjára fordult elő

Ahogyan egy évvel ezelőtt, úgy most is egy piros zászló vette el a lehetőséget Max Verstappentől a javításra Monacóban. A címvédő szerint Charles Leclerc ezzel együtt is megérdemelten került a pole-pozícióba.

részletek