DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Hülyeséget csinált – Marko Perez hibájáról

Kifejezetten kritikusan nyilatkozott a Red Bull tanácsadója Sergio Perezről, a mexikói pilóta szombaton elkövetett hibája után. Helmut Marko szerint így versenyzőjük maximum a középmezőnyben zárhat.

Ugyan papíron harcban van a világbajnoki címért, az utcai pályákon pedig általánoságban véve nagyszerű teljesítményt szokott nyújtani, ezúttal Sergio Perez komoly hibát vétett Monte-Carlo utcáin. A szombati időmérő edzésen ugyanis már az első szakaszban összetörte az autóját, így az utolsó helyről lesz kénytelen elindulni a vasárnapi futam során.

Ezzel szemben csapattársa, egyben jelenlegi legfőbb riválisa, Max Verstappen az élről rajtolhat, tehát Perez könnyedén nagy hátrányt gyűjthet be, ha nem tud jelentősen előrébb lépni a futam során, amire a Red Bull tanácsadója nem lát sok esélyt. Helmut Marko meglehetősen kritikus volt Perezzel szemben.



„Egy ilyen autóval nem lehet kiesni az első szakaszból. Hülyeséget csinált. Talán túlságosan is a bajnoki címért folytatott küzdelemre gondolt” – értékelt Marko a Sky Deutschlandnak.

A szakember ezek után kitért arra is, hogy Monacóban kifejezetten nehéz előzni, így véleménye szerint Perez a tegnapi hibájával gyakorlatilag tönkretette a hétvégéjét.

„Olyan nehéz ezekkel az autókkal itt előrébb jutni. Checo talán a 13. helyig juthat. Megvannak a terveink a folytatásra, szóval nagyon közelről figyeljük, mi történik. Már van egy nagyjából körvonalazódó elképzelésünk, de ezt természetesen nem fogjuk itt elmondani” – mondta ezt Marko, miután Ralf Schumacher azt fejtegette, a Red Bull hamarosan áthelyezheti a fő hangsúlyt Vertappenre a következő versenyeken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: