DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez: Nem hiszem el, mit csináltam…

Meglepetésként érte a Q1-es balesete a Red Bull-os mexikóit, aki azonban nem keresett kifogást. Rémálomszerű, „lehetetlen” versenyre számít vasárnap.

Miközben Max Verstappen egészen őrületes utolsó percek után bezsebelte a monacói pole-t, a csapattárs és világbajnoki rivális Sergio Perez már a Q1-ben elvérzett: az első kanyar kijáratán csapta falnak a Red Bullt. Ennek köszönhetően a mexikói csak a mezőny végéről startolhat vasárnap a pályán, ahol gyakorlatilag lehetetlen előzni.

„Hihetetlen nap, nem tudom elhinni, mit csináltam…” – értékelt Perez a Formula.hu jelenlétében. „Meglepetésként ért a dolog, hogy elment az autó hátulja, főleg ennyire kései szakaszán a kanyarnak. Ez igencsak kifogott rajtam. Így akartuk kipréselni belőle a köridőt, de átléptük a határt, és onnantól kezdve utas voltam, nem tudtam mit csinálni, a kanyar eléggé késői részén történt, nem tudtam kijönni a kanyarból.”

f1-perez-crash



„Jól ment addig a dolog. Nem éreztem úgy, hogy túlságosan nyomtam volna. De ez egy óriási hiba volt a részemről, nagyon sajnálom a csapatomat” – tette hozzá az összetettben 14 pontos hátránnyal rendelkező mexikói.

„Igen, meglepetésként ért” – ismételte a baleset kapcsán. „De ez nem kifogás, jobban kellett volna teljesítenem ma. Annyit mondhatok, hogy sajnálom a csapatot, hiszen rengeteg munkát fordítottak abba, hogy mindent felkészítsünk, én pedig mindenkinek csalódást okoztam így, ez igazságtalan a csapatommal szemben. Úgyhogy roppant csalódott vagyok magammal kapcsolatban, és tudom, hogy a holnapi egy lehetetlen verseny lesz…”

Perez különösen azért csalódott, mert úgy érezte, esélye lehetett volna a pole-ra, de saját bevallása szerint sem ütötte meg ma a tőle elvárt szintet. De vajon tehet-e bármit a futamon stratégiával vagy bármivel? „Nem, nem igazán, rémálom lesz a holnap, rendkívül nehéz futamra számítok. Bármit is csinálunk, reagálni tudnak, és nagyjából ugyanabban a pozícióban találjuk magunkat” – latolgatta lemondóan az esélyeit a Red Bull-os.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: