DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Hírösszefoglaló

Biztonsági aggályok és bocsánat – csütörtöki F1-es hírek

Norris elnézést kért a magyaroktól, nem akarnak változtatást Spában az F1-esek, fejlesztéssel készült a Mercedes és az Aston, bejelentést tett a Ferrari.

A Belga Nagydíj előtt egy gyors visszatekintés még az F1-es Magyar Nagydíjra: Lando Norris a sajtótájékoztatón, majd pedig utazó tudósítónkkal, Mészáros Sándorral beszélgetve is elnézést kért Max Verstappentől és a magyarokról egyaránt amiatt, hogy múlt vasárnap véletlenül összetörte a holland győztes herendi trófeáját: „Először is, bocsánatot szeretnék kérni. Nem állt szándékomban. Tudom, milyen fontos a magyaroknak, milyen fontos szerepe van a kultúrájukban” – fogalmazott a brit.

f1-norris-sanyi-spa



Rátérve Spára: itt szedtük össze, mit vár szerkesztőségünk a 2023-as Formula-1-es évad tizenkettedik fordulójától.

A fő téma csütörtökön a biztonság kérdése volt Dilano van ’t Hoff közelmúltbeli halálos balesete után. A belga pálya kapcsán George Russell GPDA-igazgató elmondta, hogy egyetértettek az F1-es pilóták abban, hogy nem kell hozzányúlni az Eau Rouge-hoz és a nyomvonalhoz, míg Verstappen úgy nyilatkozott, hogy szerinte például Monaco is veszélyesebb a naptárban szereplő helyszínek közül.

Abban is nagy egyetértés volt, hogy a legfőbb problémát a látási viszonyok jelentik az esőben. „Egyszerűen nem látunk semmit: hogy ezt érzékeltessem, olyan, mintha esőben az autópályán száguldanál és kikapcsolnád az ablaktörlőt” – hozott egy hasonlatot Russell is. A többiek véleménye ide kattintva olvasható – köztük Pierre Gaslyé is, aki csütörtök estére egy emlékfutást is szervezett a négy éve Spában életét vesztő barátja és honfitársa, Anthoine Hubert emlékére:

f1-gasly-spa-futas-day0

Új oldaldobozzal érkezett az F1-es Belga Nagydíjra a Mercedes – erről itt mutattunk képeket. Mindeközben az Aston Martin előszedte bakui hátsó szárnyát és a padlón is módosít a szünet előtt.

Lewis Hamilton elnevette magát, amikor arról kérdezték, hogy nyerhet-e idén versenyt, szerinte ugyanis képtelenség versenytempóban konkurálni a Mercedesszel, így a célja a konstruktőri vb-második hely bebiztosítása – bővebben itt. Eközben a Mercedes részéről Andrew Shovlin beszélt arról, mi a céljuk 2024-et illetően az autójukkal.

Sergio Perez elismerte, hogy a monacói hibája után megingott a bizalma az RB19-esben. Szerinte sokan nem értik, mennyire apró részletek döntenek az F1-ben – részletek itt.

f1-perez-redbull-spa-day0

„Tökéletes volt” – így nyilatkozott a Red Bull Daniel Ricciardo hungaroringi visszatéréséről, de Helmut Marko egyúttal Perezt is megdicsérte. Maga Ricciardo pedig úgy érzi, hogy felgyorsítja a tanulási folyamatot az, hogy rögtön jön a Belga Nagydíj, bár a sprintformátum megnehezíti a dolgát Spában: kevés idő lesz felkészülni.

Gyors pályaként szokás emlegetni az F1-es Belga Nagydíj otthonát, de kritikus pont három lassú kanyar, ami még mindig a McLaren gyengesége: Andrea Stella és Lando Norris véleménye egybevág a spái hétvége előtt – bővebben itt.

Végezetül pedig megtörtént a Scuderia bejelentése: az AlphaTauri leendő csapatfőnöke, Laurent Mekies a Belga Nagydíjon már nem lesz ott a csapattal, az utód pedig Diego Ioverno.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: