Világbajnokavatás
A McLaren 10. konstruktőri világbajnoki címét szerezte, ezzel immár egyedül áll az örökranglista második helyén, méghozzá története során először, egyúttal 1991 óta először védett címet.

A wokingiak hat futammal a vége előtt bebiztosították a világbajnoki címet, ez a Red Bull tavalyelőtti sikerével holtversenyben minden idők legkorábban elnyert címe.
Először avattak konstruktőri bajnokot Szingapúrban, ez a 28. pálya, ahol egy gyártó bajnoki címet ünnepelhetett.
A dobogósok
George Russell karrierje 5. futamgyőzelmét aratta, ő a sportág történetében az 58. versenyző, aki eljut eddig a számig. Egyúttal ez volt a 23. dobogója, ami az örökranglistán már elég az első 50-hez.
Sorozatban hatodik alkalommal nyeri más versenyző a Szingapúri Nagydíjat, 2018 óta Hamilton, Vettel, Perez, Sainz, Norris és Russell győzött – a brit összesen a nyolcadik itteni győztes, a felsoroltak mellett Rosberg és Alonso győzött még a városállam utcáin. A csapatokat illetően sorozatban négy különböző győztesnél járunk: Red Bull, Ferrari, McLaren, Mercedes.

Russell hetedik rajtelsőségét szerezte, amiből a 42. helyen áll az örökranglistán, egyúttal sorozatban a negyedik különböző itteni pole-pozíciós lett.
Max Verstappen harmadszor lett második Szingapúrban, de győzelme továbbra sincs – ez az egyetlen pálya a jelenlegi naptárban, ahol egyszer sem tudott nyerni, egyúttal Las Vegas mellett azon két pálya egyike, ahol sosem szerzett rajtelsőséget.
Ráadásul a holland egyetlen kört sem töltött az élen idén sem, azaz továbbra is csak a 15. legtöbb élen töltött kör az övé Szingapúrban – még Antonio Giovinazzi is előtte áll.
A Red Bull nagy szériája viszont folytatódott Szingapúrban: 2010 óta továbbra is 2023 az egyetlen itteni futam, amikor nem szereztek dobogót.

A holland tavaly tavasz óta először szerzett zsinórban négy dobogót, összességében pedig 121-nél jár, egyetlen pódiumra attól, hogy beérje Vettelt az örökranglista harmadik helyén.
Lando Norris karrierje 40. dobogójával lehagyta Sergio Perezt, s ezzel a 25. versenyző lett az F1 történetében, aki eljut a negyvenedik pódiumig.

Russellnek és Norrisnak köszönhetően a Mercedes az F1 történetében második motorgyártóként jutott el 650 dobogóig – az első a Ferrari volt a 2011-es isztambuli futamon Fernando Alonso harmadik helyének köszönhetően.
Norris és Hamilton továbbra is minden itteni hétvégéjükön bejutottak a Q3-ba – a Szingapúrban kettőnél többször induló versenyzők közül Rosberg és Schumacher mondhatja még el magáról ezt.
A pontszerzők
Idén először fordult elő, hogy Oscar Piastri egymás után két nagydíjon nem állhat dobogóra.
Kimi Antonelli rövid karrierje során először végzett zsinórban két futamon az első öt között.
Fernando Alonso sorozatban 30. alkalommal győzte le Lance Strollt az időmérőn.

Lewis Hamilton lett az F1 történetében az első versenyző, aki 16 éven át minden szezonban szerez legalább egy leggyorsabb kört. Nyolc felett is mindössze öten állnak, a briten kívül Verstappen (10), Prost és Vettel (11–11) és Schumacher (15).
Hamilton eddig egyetlen évében, 2009-ben nem érte el egyetlen futam leggyorsabb versenykörét sem, azaz összesen 18 szezonnál jár, ami szintén rekordot jelent.
A Ferrari szokás szerint kettős pontszerzést könyvelhetett el Szingapúrban – 2010 óta ez egyedül a 2017-es rajtbalesetes kiesés alkalmával nem sikerült ez neki.

Carlos Sainz sorozatban kilencedik Szingapúri Nagydíján is célba ért, pályafutása alatt egyszer sem esett ki itt – rajta kívül csak Vettel látta meg első kilenc itteni versenyén a kockás zászlót.
A spanyol a Williams első szingapúri pontszerzője Lance Stroll óta – aki szintén a 18. rajthelyről szerzett pontot 2017-ben.
A többiek
Yuki Tsunoda Max Verstappen 2017-es, a már említett rajtbalesetben történt kiesése óta az első Red Bull-pilóta, aki pont nélkül marad Szingapúrban.
Lance Stroll 183. nagydíján állt rajthoz, ezzel megelőzte Nick Heidfeldet a győzelem nélkül teljesített nagydíjak örökranglistáján – Hülkenberg, De Cesaris és Magnussen áll még előtte, utóbbit két futam múlva éri utol.
Az Alpine sorozatban harmadszor vesztette el mindkét autóját a Q1-ben – ilyesmire 2016 óta nem volt példa az enstone-i csapatnál.

Pierre Gasly sorozatban harmadszor kvalifikált az utolsó rajtsorba, eddig pályafutása során sosem történt meg vele ez.
Az Alpine második, a Sauber negyedik éve nem szerzett pontot a Yas Marina versenypályán – utóbbiaknak ez 2019-ben, Alfa Romeóvá válásuk első évében sikerült utoljára, s összességében is csak 12 egységnél járnak 16 év alatt minden identitásukat beleértve. A Haas sem nevezhető túl sikeresnek ezen a pályán, Bearman két pontjával 8 nagydíj alatt 7 egységnél tartanak.
Időmérőkön viszont acélosabb itt a Haas, hiszen Bearmannek köszönhetően sorozatban negyedszer szerepeltek Szingapúrban a Q3-ban, és korábban sosem kvalifikáltak az utolsó sorba – ezt szakította volna meg Esteban Ocon, de a Williamsek kizárása megmentette ettől.

Bahrein óta először fordult elő, hogy mind a két Racing Bulls-autó célba ért, de egyik sem szerzett pontot.
Nico Hülkenberg idei legjobb időmérős eredményét érte el a 11. rajthellyel, de a Q3-ba továbbra sem jutott be. Rajta kívül csak az Alpine második számú autójának két versenyzője nem járt idén a harmadik szakaszban.
A másik végletet természetesen az élcsapatok versenyzői képviselik, a négy nagycsapat hét versenyzője (Tsunodát leszámítva) foglalja el az első hét helyet, majd nyolcadikként Isack Hadjar következik.
A Sauber ezzel 2013 óta vár hiába egy újabb Q3-as szereplésre Szingapúrban, az elmúlt két szezonban még a Q2-be sem sikerült bejutniuk, ezt legalább a német teljesítette. A Williams sem áll sokkal jobban a Q3-ak terén, ők 2015 óta nem jártak itt a harmadik szakaszban.

A 11. rajthelyeket egyébként szépen gyűjtögeti itt a német, hiszen már negyedszer marad le épphogy a Q3-ról, s 2010 óta csak egyszer, 2014-ben rajtolt a 11. helynél hátrébbról.
Sosem fordult még elő korábban, hogy egyetlen autó sem esik ki Szingapúrban, és a tavalyi év után másodszor történik meg, hogy nem kell bevetni a biztonsági autót a futamon.