DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

F1Stat: Verstappen az 5. legsikeresebb ország

Hollandia beérte Finnországot, Stroll és Magnussen kellemetlen rekordra közelít, negyedszer szakították meg a Japán Nagydíjat, hazai pontszerzés, Alonso remekelt – suzukai F1-es statisztikák.

Max Verstappen sorozatban harmadszor nyert Suzukában, erre a triplázásra korábban csak Michael Schumacher volt képes, még 2000 és 2002 között. Rajtuk kívül Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nyert még legalább háromszor Suzukában. A Red Bull hetedszer nyert ezen a pályán, amivel utolérte a Ferrarit és a McLarent a helyi ranglista élén.

A Red Bull története 31. kettős győzelmét szerezte, amivel kettőre közelítette meg az örökranglista negyedik helyén álló Williamst – ők több mint húsz éve, 2003-ban jegyezték máig az utolsót. Vezet a Ferrari (86), második a Mercedes (59), harmadik a McLaren (48), és egyhamar nem kell attól félniük, hogy bárki más beéri őket, hiszen a jelenleg létező csapatok közül senki másnak nincs kettős győzelme.

verstappen-suzuka-1



Mind a négy idei futam kettős győzelmet hozott, háromszor a Red Bullnak, egyszer a Ferrarinak köszönhetően. A szezonkezdéstől számított legtöbb kettős diadal hat volt még 1952-ben (mind Ferrari, közte két hármas és egy négyes siker), de csak akkor igaz ez, ha nem vesszük figyelembe a bajnokságba számító Indy 500-at. Ha számítjuk, akkor a 2019-es év a rekorder, melyet a Mercedes öt kettős sikerrel nyitott, mielőtt Vettel monacói második helyével megtörte a sorozatot.

Mindössze tizedszer fordul elő az F1 történetében, hogy ugyanaz a versenyző szerzi a szezon első négy rajtelsőségét. Az elmúlt 25 évben hárman voltak erre képesek: Mika Hakkinen 1999-ben, Vettel 2011-ben és Hamilton 2015-ben. A rekordot Alain Prost tartja 7-tel 1993-ból.

Verstappen a 36 rajtelsőségéből 30-at váltott győzelemre, és már csak egyetlen újabb siker kell az első rajthelyről, hogy beérje Vettelt a vonatkozó lista harmadik helyén. Verstappen az első rajtkockái 83,33 százalékát váltotta győzelemre, az egynél több pole-t szerző pilóták közül senki másnak nincs 66,67 százalék feletti mutatója.

verstappen-suzuka-2

Hollandia 57. futamgyőzelmével (mindet Verstappen szerezte) immár a finnekkel holtversenyben az ötödik legsikeresebb ország ebben a tekintetben. A következő célpont Verstappen számára a 81 győzelemmel rendelkező Franciaország.

És még egy Verstappenről: időrendben Schumacher, Vettel és Hamilton után Verstappen lett a negyedik versenyző, aki átlépi a 3000 élen töltött versenykört – a következő futamon pedig a 15 ezer kilométert is elérheti.

Sergio Perez a 38., Carlos Sainz pedig a 21. dobogóját szerezte karrierje során, ezzel a mexikói 24. az örökranglistán, a spanyolnak pedig már csak egy újabb pódium kell ahhoz, hogy bekerüljön az első ötvenbe.

sainz-suzuka

Perez közel egy éve, a 2023-as Miami Nagydíj óta nem kvalifikált az első sorba – míg csapattársa sorozatban hetedik elsősoros indulásával beállította egyéni rekordját.

A Red Bull 27. alkalommal sajátította ki az első rajtsort, de az elmúlt hat évben ez csak a harmadik eset volt a 2022-es Abu Dhabi Nagydíj és a 2023-as Bahreini Nagydíj után.

A Ferrari két állandó versenyzője az első négy között zárta az összes idei versenyt, melyeken elindultak – mint emlékezhetünk, Sainz a dzsiddai futamot kihagyta.

sainz-suzuka-2

Négy futam után is öt versenyző van, aki minden idei versenyen pontot szerzett Perez, Leclerc, Norris, Piastri és Alonso személyében – a McLaren és a Ferrari mindkét autója az első tízben zárta mind a négy idei futamot.

Alonso a 6. helyen zárta a futamot, ami 2013 óta a legjobb suzukai eredménye – akkor még a Ferrari színeiben lett negyedik.

A sorozatban hetedszer a Q3-ba jutó Alonso a 2009-es Japán Nagydíj óta a mindenkori silverstone-i csapat legjobb rajthelyét szerezte Suzukában az ötödik pozícióval.

alonso-suzuka

Jelenleg Oscar Piastri az egyetlen pilóta az F1 történetében, aki egynél több versenyen indult Suzukában és minden itteni fellépésén pontot szerzett.

2013 óta először fordult elő, hogy a Mercedes egyik versenyzője sem végez az első hatban a Japán Nagydíjon – Lewis Hamilton pedig először ért célba az első ötön kívül ezen a pályán.

Yuki Tsunoda az ötödik japán versenyző lett, aki pontot szerez hazai versenyén, utoljára 2012-ben Kamui Kobayashinak sikerült ez, aki akkor dobogóra is állhatott.

tsunoda-suzuka

Tsunoda utoljára a 2021-es szezon végén jutott zsinórban háromszor a Q3-ba.

Utoljára 2002-ben történt meg, hogy egyetlen olyan pilóta sem szerzett pontot Suzukában, aki az első tízen kívülről rajtolt.

Bár a Haas egyik versenyzője sem szerzett pontot, Nico Hülkenberg 11., illetve Kevin Magnussen 13. helye saját legjobb itteni eredményük 2016, illetve 2017 óta.

haas-suzuka

Valtteri Bottas a 11. versenyző az F1 történetében, aki 200 nagydíjon is célba ért, s rövidesen akár meg is előzheti a 203-nál járó Daniel Ricciardót.

Lance Stroll és Magnussen is 68. alkalommal esett ki a Q1-ben, ezzel mindketten három kiesésre közelítették meg az örökranglista első helyén álló Marcus Ericssont. Az aktív versenyzők közül senki más nem áll 50 felett.

Logan Sargeant megelőzte Guanyu Zhout az időmérőn – aki sorozatban harmadszor zárt az utolsó helyen –, ezzel 2018 óta először nem egy Williams-pilóta zárta az utolsó helyen a suzukai kvalifikációt.

sargeant-suzuka

Ez volt a negyedik Japán Nagydíj, melyet piros zászlóval megszakítottak, s az első, melyet nem esőben történt baleset miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: