DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula+

F1Stat: Lauda, Vettel és Schumacher nyomában

Alonso és Verstappen is különleges dolgokat ért el Miamiben, Magnussen pedig maga és csapata legjobb (vasárnapi) rajthelyét szerezte meg az időmérőn.

Meglehetősen régen, 1984-ben fordult elő utoljára, hogy valaki a 9. rajthelyről indulva nyerjen meg egy futamot, ez Niki Laudának sikerült a Francia Nagydíjon. Az 1-18. rajthelyek mindegyikéről született azóta siker, kivéve a 9.-et – egészen mostanáig.

Max Verstappen karrierje 38. győzelmét aratta, s mivel mindet a Red Bull színeiben szerezte, beérte Sebastian Vettelt a csapat győzelmi örökranglistájának élén. Csak a Hamilton–Mercedes és a Schumacher–Ferrari kettős tudott ennél is többször együtt nyerni.

verstappen-miami-3



Verstappen sorozatban 24. versenyén szerzett pontot, ezzel beérte Schumachert az örökranglista 4. helyén. Az élen Hamilton 48-cal, a második szintén Hamilton 33-mal, a harmadik pedig Kimi Raikkönen 27-tel – e sorozatoknak a koronavírus, egy technikai hiba, illetve egy a fékcsatornába kerülő sisakfólia vetett véget.

Még mindig Verstappen: a holland sorozatban negyedik versenyét nyerte az Egyesült Államokban, és sorozatban hatodszor végzett dobogós helyen – utoljára 2017-ben maradt le a pódiumról az országban, amikor emlékezetes módon a díjátadó előtt küldték el a pihenőszobából utólagos 5 másodperces büntetése miatt.

És még egy utolsó a futamgyőztesről: Max Verstappen egészen pontosan 1999 kört töltött F1-es nagydíjak élén, azaz a következő alkalommal, amikor elsőként teljesít egy kört, a 7. versenyző lesz az F1 történetében, aki átlépi a 2000-es álomhatárt – a listán egyébként Nigel Mansell áll előtte 2091-gyel.

A Red Bull először nyerte meg a szezon első öt versenyét, s ezzel az ötödik csapat lett az F1 történetében ilyen pazar kezdéssel: a McLaren 1988-ban 11-et, a Mercedes 2019-ben 8-at, 2014-ben pedig 6-ot nyert indításként, míg a Williams 1992-ben és 1996-ban, illetve a Ferrari 2004-ben 5-öt.

verstappen-miami-2

Sergio Perez két dzsiddai pole után karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, ezúttal ha nem is utcai, de legalábbis „utcai jellegű” pályán. Ez a mexikói első szezonja két pole-lal, s 2018 után másodszor fordul elő, hogy Verstappen aktuális csapattársa egynél több rajtelsőséget szerez egy évben.

Fernando Alonso sorozatban az ötödik hétvégéjén is kereken 15 pontot szerzett, Nico Rosberg 2015 végi, illetve 2016 eleji győzelmi szériája óta nem volt példa arra, hogy valaki legalább öt futamon át mindig ugyanannyi egységet gyűjtsön.

A spanyol öt hétvége alatt negyedik dobogóját szerezte, erre utoljára a 2012-es világbajnoki hadjárata végén (avagy ha a szezonokon átívelő szériákat is tekintjük, akkor a 2012-es USA és a 2013-as Kínai Nagydíj között) volt példa. Ez összesen már 102. dobogós helyezése volt, a következővel beéri Kimi Raikkönent az örökranglista 5. helyén.

alonso-miami-2023

Ezt gyakorlatilag az előző statisztikás cikkünkből idézhetjük: öt futam után is három olyan versenyző van, aki minden nagydíjon célba ért, és csak egyetlen hely választja el egymástól a legjobb és a legrosszabb helyezésüket: Verstappen (1-2.), Alonso (3-4.) és Tsunoda (10-11.).

Második kettős pontszerzésével a négy nagycsapat után az Alpine következik ezen a listán – rajtuk kívül csak a McLarennek sikerült bármely versenyt mindkét autóval a legjobb 10 között zárni.

Bár tavaly pole-t szerzett a Haasnak, mivel az egy a „régi” lebonyolítás szerinti sprintes hétvége volt, a nagydíjak rajtrácsát tekintve Kevin Magnussen a 4. hellyel az amerikai csapat legjobb rajthelyét érte el, saját rekordját pedig beállította: a 2014-es Ausztrál és Német Nagydíjakat kezdhette meg korábban ebből a pozícióból.

magnussen-haas-miami

A rajtrács első hat helyét hat különböző csapat foglalta el Miamiben, és immár az is elmondható, hogy minden istálló járt már a Q3-ban idén – utolsóként az Alfa Romeónak sikerült ez Valtteri Bottasnak köszönhetően.

A 2015-ös USA Nagydíj óta először volt hazai versenyző egy amerikai futam mezőnyében – akkor Alexander Rossi a Manor Marussia színeiben a 17. helyről indulva a 12., utolsó helyen ért célba.

rossi-manor-cc

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: