DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Al-Attiyah nyert, Verstappen tombolt – vasárnapi hírek

Az autósoknál címvédéssel, a motorosoknál fordulattal ért véget a Dakar, Verstappen kifakadt, Gyulay Zsolt a Hungaroring jövőjéről beszélt – egy helyen a nap fő hírei.

Kezdjük a ma véget ért Dakar Ralival: az autósoknál Nasser Al-Attiyah nagyjából az első hét második felétől már csak az előnyét osztotta be, miután az Audik elszálltak, Sebastien Loeb pedig hátrányba került, így utóbbi hiába aratott sorozatos szakaszgyőzelmeket, a katari toyotás ötödik diadalának örülhetett. A motorosoknál ellenben még a záró napon is történt fordulat, amelyből Kevin Benavides jött ki győztesen – a vasárnapi szakasz összefoglalója itt olvasható.

dakar-alattiyah-day15-2023



Bár számos nehézség sújtotta őket, meglátta a célt első Dakarján a magyar kamionos egység, a Qualisport Racing Scaniája – az ő beszámolójuk itt található.

Szombaton rendezték ugyan a Formula-E mexikóvárosi szezonnyitóján, de magyar idő szerint eléggé későn, szóval ha valaki esetleg lemaradt róla, itt elolvashatja, mi történt a Jake Dennis sikerét hozó futamon – amely után ráadásul egy csuklótörésről is be kellett számolnunk.

A nap legfontosabb F1-es vonatkozású eseménye Max Verstappen kifakadása volt a Virtuális Le Mans-i 24 órásról történt kiesése után: előbb viccnek és bohócműsornak nevezte a szerverproblémákkal tarkított versenyt, majd később még több jelzőt aggatott az eseményre.

f1-hungaroring-2022-lelatok

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója arról beszélt egy interjúban, hogy február végéig kellene dönteni a 2027-ben lejáró szerződés meghosszabbításáról, amely magába foglalná a pálya felújítását is – bővebben minderről itt írtunk.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke biztos benne, hogy amint sikerül egyszer összeülniük, néhány óra alatt megállapodnak majd Lewis Hamiltonnal az új szerződéséről – részletek ide kattintva.

Wolff egyúttal beszélt Mick Schumacher náluk betöltött szerepéről és arról is, hogy lát esélyt arra, hogy a német újra az F1-es mezőny tagja legyen. Mindeközben Günther Steiner arról beszélt, miért nem ajánlották fel egykori pilótájuknak, hogy tartalékosként náluk maradjon 2023-ra.

A korábbi Ferrari-pilóta, Jean Alesi úgy véli, nem Max Verstappen és Charles Leclerc párharca dönti el a vb-címet, hanem Adrian Newey – minderről itt olvashattok bővebben.

f1-audi

Az eddig sem volt titok, hogy a 2026-tól érkező új F1-es motorszabályokat elsősorban az új érkezők, érdeklődők miatt alakították úgy, ahogy, most pedig Pat Symonds, az F1 vezető technikai igazgatója is arról beszélt, hogy mennyire fontos más gyártók bevonzása, amit ezekkel a szabályokkal a jelek szerint meg is tudtak tenni – részletek itt.

Valtteri Bottas elmondta: a Mercedesnél volt olyan időszak, amikor szinte bűntudatot érzett, ha mókázott a futamokon kívül. A finn nyilatkozata itt olvasható.

Egy szomorú hírről is be kellett számolunk: elhunyt John Wickham, a Spirit Racing egykori csapattulajdonosa, aki később a Bentley-t Le Mans-győzelemig vezette. 

Végezetül pedig ismét egy F1-en kívüli autóverseny: Valentino Rossi a harmadik helyen végzett a dubaji 24 óráson, amely az első versenye volt, amelyet a BMW gyári pilótájaként teljesített: https://formula.hu/parc-ferme/34556

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: