DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
F1

Órák alatt aláírhatják Hamilton új F1-es szerződését

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője nem számít hosszas tárgyalásokra a hétszeres F1-es világbajnok brit pilótával a hosszabbítás kapcsán.

Lewis Hamilton jelenlegi kontraktusa az idei, 2023-as szezon végén jár le a Mercedesszel, s bár a következő idény kezdetére a brit már 39 éves lesz, a nyilatkozatai alapján nem úgy fest, hogy a visszavonuláson gondolkodna.

A hétszeres világbajnok ugyanis tavaly többször is elmondta, hogy még érzi magában az erőt és a motivációt a folytatáshoz, s természetesen a Mercedes részéről is nyitottak a közös folytatásra.

f1-hamilton-wolff-mercedes-2022



Toto Wolff csapatfőnököt természetesen meg is kérdezték Hamilton várható hosszabbításáról a minap, amikor James Vowles williamses kinevezése kapcsán tartott sajtóbeszélgetést. A szakember elmondta: még nem ültek le egyeztetni, de nem számít bonyodalmakra és elhúzódó tárgyalásokra a pilótával.

„Egy teljes év áll előttünk. Nagyon össze vagyunk már hangolva. Az elmúlt tíz évben annyit fejlődött a kapcsolatunk, hogy ez csak azon múlik, hogy fizikailag újra Európában legyen, összedughassuk a fejünket, birkózzunk egy kicsit, aztán alig néhány óra elteltével úgy hagyjuk el a szobát, hogy felszállt a fehér füst” – idézi Wolff szavait az F1i.com szaklap.

A hosszabbítás tehát több mint valószínű, a kérdés csak annak az időtartama lehet. Hamilton tavaly többéves szerződésről beszélt, s bár Wolff korábban viccesen öt évet is említett egyszer, várhatóan újabb két szezonra, azaz 2025 végéig kötelezi majd el magát a brit versenyző a Mercedesszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: