DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vasseur munkában, akadékoskodó F1 – hétfői hírek

Első munkanapját töltötte a Ferrarinál az új csapatfőnök, miközben a híreket továbbra is az Andretti Cadillac esetleges érkezése uralja az F1-ben.

Mohammed ben Sulayem meglepődött, hogy ellenséges reakció fogadta a néhány napja bejelentett Andretti–Cadillac projektet – az akár az F1-es vezetésnek címzett üzenetként is felfogható bejegyzésről itt írtunk.

De akár a csapatokra is célozhatott az FIA elnöke, a Reuters szerint ugyanis a jelenlegi mezőny „erős többsége” ellenzi a létszám bővítését – bővebben itt.

f1-grid-interlagos-2022



Andrettiék viszont úgy válik, hogy veszélyt jelenthetnek a „sznob F1-re” – hogy pontosan mit értettek ez alatt, azt itt mutatjuk.

Mindeközben munkába állt a Ferrarinál az új csapatfőnök, Frederic Vasseur: a Scuderia ennek apropóján posztolt is egy fotót a szakemberről – aki egyébként az Alfa Romeónál búcsúzóul még összehozta az Audi-projektet, mivel elmondása szerint lehetetlen függetlennek maradni az F1-ben.

A Ferrari eközben állítólag a távozott csapatvezetőjének, Mattia Binottónak extra pénzt is fizetett, hogy egy évig biztosan ne állhasson máshol munkába – részletek ide kattintva.

Korábbi menedzsere szerint szintet kell lépnie Sergio Pereznek, hogy legyőzze Max Verstappent és ezzel Mexikó első F1-es világbajnokává váljon: https://formula.hu/f1/2023/01/09/perez-egyetlen-problemaja-hogy-verstappen-a-csapattarsa

f1-max-verstappen-sergio-perez-abu-dhabi

Romain Grosjean elismerte: meglepte, hogy egykori haasos kollégája, Kevin Magnussen vissza tudott térni a Formula-be – a francia nyilatkozata itt olvasható.

Újabb tehetséget igazolt a versenyzői akadémiájára a Williams: ezúttal a Formula-3-ban tavaly újoncként két futamot is nyerő Franco Colapinto került hozzájuk – minderről itt írtunk.

S ha már Williams: Alexander Albon állítja, hogy valójában sokkal jobb volt a 2022-es konstrukció, mint amire az eredményeik alapján következtetni lehet, csak az autó egyensúlyproblémái elfedték a valódi potenciált.

Írtunk arról is, hogyan készül a szezonra a Ferrari két F1-es versenyzője: https://formula.hu/parc-ferme/34507

Végezetül egy kis Dakar a szünnap ellenére: örömteli hír, hogy a magyar Qualisport Racing megkapta a „mentőcsomagot”, így bár külön értékelésben, de kedden folytathatja a megmérettetést – részletek itt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: