DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Ezeken nevettünk leginkább idén az F1-ben – az év poénja

Voltak viccesnek szánt momentumok 2022-ben, de olyanok is, amelyeken inkább csak kínunkban nevettünk: Bottas fenekétől Verstappen bajnokavatásáig!

Utolsó részéhez érkezett hagyományos nagy F1-es szezonértékelőnk (idén „csak” tizenkét kategóriában hirdettünk győztest, mivel az év újonca díjat nem osztottuk ki a jelölthiány miatt), és szilveszter napjához méltón az év poénjai maradtak utoljára. Szokás szerint 3-2-1-es rendszerben pontoztuk a top 3-as listáinkat, amelyek szokás szerint itt lettek a legváltozatasabbak!

f1-bottas-fenek-hamilton



Balogh Tamás: Nálam az Alfa Romeónál látványosan felszabaduló Valtteri Bottas folyóban való pucér megmártózásáról készült fotó vitte a prímet – meg persze az utóélete a Lewis Hamiltonnak adott képpel és a monacói várakozás közben készült mémmel. Suzukában a bajnokavatás matematikája körüli kalamajka adott okot a nevetésre, de legalább örömmel konstatálhattuk, hogy az FIA legalább jól tudja értelmezni a saját szabályait, ha már megírni nem tudja őket normálisan. A harmadik helyre pedig a Ferrari idétlen stratégiai húzásait talán legjobban példázó magyarországi döntés fért fel, amikor úgy raktak fel kemény gumit Leclerc-nek, hogy addigra már nyilvánvalóvá vált, hogy az a keverék nem működik senkinél – ezen már tényleg csak nevetni lehetett, hacsak nem sírni…

1. Bottas fenékvillantós tájképe

2. Világbajnok-e Verstappen a Japán Nagydíjon?

3. A Ferrari kemény gumit tesz fel Leclerc-nek a Hungaroringen

 

Bódog Balázs: Daniel Ricciardo bármikor nevetésre sarkallt, amikor a már megszokott módon szólt oda francia versenytársának. Erre a koronát az tette rá, amikor a szezon végén Gasly is odakiabált az ausztrálnak, aki viszonozta a köszöntést. A második hely egy nagyon ötletes odaszúrásé. Az Aston Martin spanyol fejlesztései meglehetősen hasonlóvá tették az AMR22-t a Red Bull versenygépéhez, amelyre válaszul az osztrák alakulat tagjai zöld színű energiaitalokat kortyolgatva jelentek meg az első szabadedzésen. A bronz a monacóit illeti meg, aki a bahreini futam végén meghibásodást jelentve viccelte meg mérnökét, utalva a három évvel korábban ott történtekre.

1. „Danieel Riiicciardooo” és „Pierreee Gaaslyyy”

2. A zöld Red Bullok Barcelonában

3. Charles Leclerc rádiózása Bahreinben

f1-green-redbull

Gellérfi Gergő: A Red Bull szenzációs trollkodást mutatott be Spanyolországban az autójukat egyesek szerint szinte lemásoló Aston Martin kárára, amikor a szerelők „Aston-zöld” energiaitalokkal ültek le az első szabadedzésre. Trollkodásért Hamilton se ment a szomszédba, aki az őt kritizáló Alonsónak egy aláírt sapkát ajándékozott, amivel sikerült is elcsitítani a konfliktust, míg a harmadik helyre a karrierje végére a végletekig lelazuló Vettel kívül hordott alsógatyáját tettem.

1. Zöld Red Bull-lal trollkodják meg az Aston Martint

2. Hamilton sapkát ad Alonsónak

3. Vettel és az alsógatya-gate

 

Héjas Szilárd: Vicces vagy inkább nevetséges? A modern Formula-1 legkínosabb bajnokavatásának lehettünk idén szemtanúi, amin ugyan valószínűleg csak kínunkban, de nevettünk, így hát végül is helye van a listán… Nálam a Red Bull karácsonyi üdvözlőlapja is hatalmasat ütött, így azt tenném a második helyre, a harmadik hely pedig a Ferrarié, akik joggal rászolgáltak az év vicce listán a helyükre, s örülhetnek, hogy csak harmadikak.

1. Verstappen bajnokavatása

2. A Red Bull karácsonyi lapja

3. A Ferrari produkciója

f1-verstappen-vb-suzuka

Verstappen második F1-es vb-címe megszerzésének körülményein csak nevetni tudtunk

 

Kovács Tamás: Egy teljesen új Bottasszal gazdagodott idén a királykategória mezőnye, a Mercedestől való távozását követően újjászülető finn coloradói remekműve pedig Lewis Hamilton lakásának falát is díszíti(?). Sainz vicces rímre hívta fel a figyelmünket Nyck de Vries neve kapcsán, egy ilyen lista pedig nem lehet teljes Daniel Ricciardo nélkül, az ausztrál Silverstone-ban osztott ki egy méretes sallert csapattársának, Norrisnak egy ugráló labdával.

1. Bottas „tájképe”

2. „Nyck Debris”

3. Ricciardo pofonja Norrisnak Silverstone-ban

 

Nagyházi Anna: Vicces pillanatokból idén sem volt hiány, az pedig már cseppet sem meglepő, hogy a McLaren mókamesterei, Daniel Ricciardo és Lando Norris nyerték ezt a kategóriát nálam kissé szokatlan, de annál stílusosabb megjelenésükkel Miamiban. Utánuk Carlos Sainz rádióüzenete következik, a spanyol pilóta kétségkívül nem szokott még hozzá Nyck de Vries jelenlétéhez a mezőnyben. Szegény Nicholas Latifi szezonját pedig tökéletesen összefoglalta a suzukai hétvége azon pillanata, amikor eltévesztette a pálya vonalvezetését, elkeseredésében pedig megpróbálta az autóra fogni apró bakiját.

1. A stílusos McLaren-pilóták Miamiban

2. Nyck Debris

3. Latifi eltévedt 

 

Strommer Benjamin: Kínunkban már csak nevetni tudtunk a Japán Nagydíj végén, ahol a komplett F1-es sajtó számolgatását keresztülhúzva világbajnoknak hirdették ki és trónszékre ültették Max Verstappent. Hogy aztán a FOM megmagyarázza: a rövidített versenyekre vonatkozó szabály nem úgy értelmezendő, ahogy mindenki gondolta és ahogy a józan logika diktálná. Szürreális pillanat volt Nicholas Latifi elsősége a Magyar Nagydíj utolsó szabadedzésén (aztán a legjobb szektoridő a Q1-ben, amely a kör végén mégis utolsó helyet ért), de nagyot néztünk annak idején Günther Steiner félrehallott (?) nyilatkozatán is arról, mit meg nem tett volna két pontért.

1. Bajnok lett Verstappen Suzukában?

2. Latifi szabadedzés-elsősége a Hungaroringen

3. Steiner meg…ölelné az egész paddockot

 

Szikora Tamás: A Ferrari idei bakijai sokszor már önmagában nevetségesek voltak, de a Hungaroringen elkövetett stratégiai hiba után egy jól eltalált mémet osztott meg a The Lollipop Man. Az animációban szerelők az úttal együtt viszik hátrébb a pilótájukat, ami egy egészen jó reakció volt a küszködésükre. A lista másik két eleme az Egyesült Államokban rendezett futamokhoz köthető, az ugyanis elég látványos volt, ahogyan Ricciardo lovon jött meg az austini paddockba, de azt is nehezen lehet feledni, amikor Sebastian Vettel szuperhősökre emlékeztető módon kívülre vette az alsónadrágját.

1. A Ferrari az utat is elviszi Charles Leclerc alól

2. Daniel Ricciardo lovon érkezik meg Austinban

3. Vettel alsónadrágban sétál Miamiban

@lollipopmancomics Another day, another stragedy. #f1 #formula1 #hungariangp #charlesleclerc #scuderiaferrari #maxverstappen #lewishamilton #georgerussell ♬ Tragedy - Bee Gees

 

Végeredmény: Igencsak változatos dolgok fakasztottak minket nevetésre, így csak azokat a jelöléseket összesítettük, amelyek többünknél felbukkantak. Az élen így Verstappen kínos suzukai világbajnok-avatása végzett, megelőzve a fenekét újfent megvillantó Bottast. A dobogón a Red Bull Aston Martinnak címzett trollkodása, valamint a különféle megjelöléseket összesítve a Ferrari olykor kabaréba illő produkciója fért még fel.

1. Verstappen furcsa bajnokavatása 8 pont

2. Bottas fenékvillantós képe 6 pont

3-4. Zöld Red Bullok Barcelonában, a Ferrari produkciója és a róluk készült mémek 5-5 pont

5. „Nyck Debris” 4 pont

 

A korábbi kategóriák ranglistái:

Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2-3. Charles Leclerc és George Russell

Az év csapata: 1. Red Bull, 2. Mercedes, 3. Ferrari

Az év meglepetése: 1. Kevin Magnussen, 2. Alexander Albon, 3. George Russell és Guanyu Zhou

Az év csalódása: 1. Daniel Ricciardo, 2. Ferrari, 3. McLaren

Az év csapatfőnöke: 1. Christian Horner, 2. Toto Wolff, 3. Frederic Vasseur

Az év versenye: 1. Brit Nagydíj, 2. Sao Pauló-i Nagydíj, 3. Magyar Nagydíj

Az év előzése: 1. Hamilton dupla előzése Silverstone-ban, 2. Vettel Magnussen ellen Austinban, 3. Leclerc Hamilton ellen Silverstone-ban

Az év balesete: 1. Zhou rajtbalesete Silverstone-ban, 2. Schumacher a dzsiddai időmérőn, 3. Alonso és Stroll ütközése Austinban

Az év botránya: 1. A Red Bull átlépi a költséglimitet, 2. Piastri és az Alpine ügye, 3. Rakétatámadás Dzsiddában

Az év híre: 1. Vettel visszavonul, 2. Érkezik az Audi, 3-4. Alonso átigazol az Aston Martinhoz, Dietrich Mateschitz halála

Az év pillanata: 1. Magnussen pole-ja Interlagosban, 2. De Vries monzai beugrása és pontszerzése, 3. Vettel búcsúvacsorája és futama Abu Dhabiban

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: